– Képzelje, már 15 éve házasember vagyok, és még mindig ugyanabba a nőbe vagyok szerelmes!
Hát nem csodálatos?
– Dehogynem!
Csak a kedves felesége meg ne tudja!
Vicc: Két öreg házaspár hajt autójukkal a német autópályán, pontosan 81 km/h-val
Egy rendőr megállítja az autójukat.
Az egyik öreg megkérdi:
– Túl gyorsan hajtottunk?
Erre a rendőr:
– Nem, de miért mennek ilyen lassan?
�-reg:
– Miért, gyorsabban is hajthatnánk?
Rendőr:
– Persze, itt 130 km/h-val nyugodtan mehetnek.
�-reg:
– De a táblán az áll, hogy A81.
Rendőr:
– Igen, és?
�-reg:
– Hát, gondoltam, hogy akkor 81 km/h-val kell mennem.
Rendőr:
– Nem dehogy, az csak az autópálya száma.
�-reg:
– Ja, vagy úgy!
Köszönöm a felvilágosítást!
Majd a rendőr benéz az autó hátsó ülésére, ahol két kővé dermedt, tágra nyílt szemű öregasszony ül.
Erre megkérdezi a rendőr:
– Mi baja van a hátul ülő két idős hölgynek?
Talán nem érzik jól magukat?
Erre a másik öreg úr:
– De, de.
Csak most jöttünk a B252-esről!
Vicc: Pistike apja felakasztja magát
Édesanyja az első sokk után azt mondja neki:
– Menj el fiam a paphoz, mondd meg neki, hogy jöjjon el, de ne áruld el, hogy édesapád öngyilkos lett, mert az öngyilkoshoz nem fog eljönni és nem fogja eltemetni sem.
Pistike bekopog a paphoz.
– Pap bácsi, tessék eljönni hozzánk, édesapám meghalt.
– Magához szólította az Úr?
– kérdi meglepődve a pap.
– Dehogy szólította!
Úgy fogta meg lasszóval!
Vicc: Temetőre zuhan egy repülőgép
Bemondják a hírekben:
„Eddig 500 halottat találtunk, de még ásunk!
”
– Mit csinál a skót, ha eltörik a hamutálja?
– ???
– Leszokik a dohányzásról.
– Felajánlok �-nnek a teljes ellátás mellett havi 90.000 Ft bért – mondja a...
– Felajánlok �-nnek a teljes ellátás mellett havi 90.000 Ft bért – mondja a háztartási alkalmazottnak a jólmenő vállalkozó.
– Ne haragudjon, de én a dupláját kérem – licitál a kifejezetten szép, jól öltözött lány.
– És mivel indokolja ezt a kivételesen magas összeget?
– Meddő vagyok, nálam nincsen kockázat.
Találkozik reggel két szomszédasszony
Mivel egész éjjel esett az eső, így szól az egyik a másikhoz:
– Jól esett az éjjel.
Mire a másik:
– Mit tagadjam, nekem is.
– Hogy hívják azt az operációs rendszert, amit a vegyi üzemben lévő számítógépeken...
– Hogy hívják azt az operációs rendszert, amit a vegyi üzemben lévő számítógépeken használnak?
– ???
– Mar-DOS.
Kutyás hirdetés:
„Kedves, aranyos bulldogot cserélnék műkézre.”
– Te hallottad, hogy a Zsuzsi plasztikai sebésznél volt és felvaratta az arcráncait?
– Tényleg?
– Igen, de most ha elmosolyodik, felemelkedik a bal lába a földről.
Egy üzletember Japánba utazik, hogy új üzleteket találjon
Este, mivel unatkozik egyedül a hotelban, hív egy call-girl-t.
A hölgy hamarosan megérkezik a szobájába, és rövidesen kellemes elfoglaltságba kezdenek.
Kisvártatva rátérnek a komolyabb teendőkre is.
Amint nekiáll az üzletember, a japán hölgy elkezd hangosan kiabálni:
„machigau ana, machigau ana”.
A fickó nem tud japánul és nincs kedve elővenni a szótárt sem, így nem tudja mit kiabál a japán hölgy.
Mivel a hölgy már igen erősen kiabál, végül is megérti, hogy az elragadtatását akarja kifejezni ilyen módon.
Hazatérése után nem sokkal fogadja japán kollégáját, hogy aláírják a szerződést.
Pihenésképpen elviszi golfozni egy előkelő golf klubba.
A játék során a japánnak sikerül első ütésre beletalálni a több, mint száz méterre levő lyukba.
A fickó erre megpróbálja megcsillogtatni frissen tanult nyelvtudását:
„machigau ana”.
Erre megfordul a japán:
– Hogy érti, hogy rossz lyukba ment?
Egy kabaréban hasbeszélő lép fel, a térdén egy kis bábu, a mutatvány lényege, hogy a bábu...
Egy kabaréban hasbeszélő lép fel, a térdén egy kis bábu, a mutatvány lényege, hogy a bábu válaszol a művésznek.
Emelkedik a hangulat, a hasbeszélő egymás után mondatja bábujával a jobbnál jobb szőke vicceket, amikor felháborodva feláll egy szőke nő:
– Na idefigyeljen!
Elegem van abból, hogy a férfiak a humor ürügyén semmibe veszik a nők jogait és méltóságukat!
Miből gondolják, hogy a hajszínnek bármi köze lenne az intelligenciához?
Ezt kikérem magamnak a többi nő nevében is!
A hasbeszélő meghökken, majd elkezd szabadkozni.
A szőke ráförmed:
– Uram, maga maradjon csendben!
Ahhoz a kis szarházihoz beszélek ott a térdén!
– Miért volt olyan boldog Ádám és Éva a Paradicsomban?
– ???
– Mert egyiküknek sem volt anyósa.
Két Stirlitz áll egymással szemben
– Stirlitz – gondolja az egyik.
– Stirlitz – gondolja a másik.
– Ez hülye!
– gondolja a tükör.
Egy férfi elveszti mindkét fülét egy csúnya balesetben
Elmegy a leghíresebb plasztikai sebészhez, aki hosszas műtéttel felvarr neki két új fület.
A páciens elégedetten távozik, de másnap felháborodottan telefonál:
– Maga átvert engem!
Egy nő füleit varrta fel nekem!
– Igen, de hol itt a probléma?
A fül az fül.
– Hát ez sajnos nem így van.
Mióta női füleim vannak, minden hülyeséget meghallok, de szinte semmit nem értek meg…
– Áron bátyám!
Asztán tud-e még?
– Hát hogyne tudnék, fiam!
Csak… már nem bírok…
Takács úr a feleségével és az anyósával nyaral Jeruzsálemben
Egyik nap az anyósa hirtelen belázasodik, és meghal.
Egy temetkezési vállalkozó felajánlja, hogy helyben eltemetik az elhunytat.
– Nem, köszönöm, inkább hazaszállíttatjuk – hárítja el az ajánlatot a férfi.
– De miért?
Nagyon szép ceremóniát tudunk szervezni – próbálkozik a temetkezési vállalkozó.
– Nézze, uram!
Itt most az anyósomról van szó… kétezer éve eltemettek itt egy fiatalembert, aki három nap múlva feltámadt.
Nem akarok kockáztatni…
– Mit csinál a hacker a börtönben?
– ???
– Letölti a büntetését.
Utas a kalauzhoz:
– Tessék mondani, ez a vonat mindenhol megáll?
– Miért?
Maga mindenhol le akar szállni?
Ittas ember megy haza a kocsmából, de megbotlik, és hatalmasat esik a járdán
Egy járókelő megszólítja.
– Látja, nem kellett volna annyit inni!
– A fenét!
Menni nem kellett volna!
– Ki az abszolút mazochista?
– ???
– Aki ha két rossz közül lehet választani, mindkettőt választja.
Hogy szól az etióp legenda?
– A nagyapám egyszer látott egy szelet rántott húst.
Hogy szól az etióp vicc?
– A nagyapám egyszer evett egy szelet rántott húst.
Az öreg indián a fiával eltéved a sivatagban
– Fiam, adjál le egy lövést, hátha meghallja valaki!
– A fia lead egy lövést, de semmi válasz.
– Mennek tovább, majd néhány óra múlva az öreg újra mondja:
– Fiam nagyon fáradt vagyok már, adj le még egy lövést, hátha meghallja valaki!
– A fiú megint lő egyet, de most sincs válasz.
Tovább mennek, az öreg alig vonszolja magát, és megint megszólal:
– Fiam, nem bírom tovább, mindjárt meghalok, adj le egy utolsó lövést, hátha meghallja valaki!
Mire a fiú:
– Nem tudok többet lőni apám.
Elfogyott a nyílvesszőm!
Bush és Powell üldögél a kocsmában
Bejön egy fickó, odamegy hozzájuk és megkérdi:
– Helló fiúk, mit csináltok itt?
– Épp a III.
világháborút tervezzük.
– Igen?
És mi a terv?
– Megölünk 140 millió afgánt, meg egy biciklis postást.
– Egy biciklis postást?
Őt meg miért?
Erre Bush odafordul Powellhez:
– Ugye megmondtam, hogy a 140 millió afgán senkit sem érdekel?
– Mennyibe kerül ez a kutya?
– �-tezer forintba.
– És hűséges fajta?
– Meghiszem azt!
Már vagy ötször eladtam, és reggelre mindig visszajött!
A kezdő focista leszerződik a keménységéről híres csapatba
Első edzésén az edző eligazítást tart:
– A legfontosabb, hogy ha nem tudod a labdát elrúgni, akkor az ellenfélbe rúgj egy nagyot, nehogy elszaladjon.
Na, kezdjük!
Hol a labda?
Mire egy hang a csapatból:
– A fenébe a labdával!
Kezdődjön a játék!
Piroska sétál az erdőben, előugrik a farkas és azt mondja:
– Nem félsz Piroska?
– Miért félnék?
Pénzem nincsen, dugni meg szeretek.
Hat sebész iszogat, és arról beszélgetnek, milyenek az ideális páciensek
Mondja az első:
– Én a művészeket szeretem a legjobban.
Amikor műtét közben felvágom őket, szinte érzem a belőlük áradó sugárzást és fényt.
– Az semmi!
– mondja a másik.
– A legjobbak a könyvelők.
Az összes belső részük pedánsan helyezkedik el és még be is van számozva!
– Ugyan már!
– fanyalog a harmadik.
– A könyvtárosok az ideális betegek.
Minden belső szervük ABC sorrendben található.
A negyedik is megszólal:
– Személy szerint én a mérnököket kedvelem.
Ők mindig megértőek, ha esetleg a műtét végén kimarad néhány alkatrész.
– Mit tudtok ti a műtétekről!
– szól közbe az ötödik sebész.
– Az ideális páciensek természetesen az ügyvédek!
Nincs szívük, sőt gyakorlatilag csak két fontos szervük van:
a fejük és a seggük – ráadásul képzeljétek, minden gond nélkül felcserélhető a kettő!
– Hogy megy neked, Kohn?
– Nem panaszkodom, Grün, tegnap is a világ egyik leggazdagabb emberénél ebédeltem!
– Nem igaz!
– De igaz.
A McDonaldsnál…
A tanító néni a rendőr gyerekéhez:
– Pistike, az volt a feladat, hogyha valaki öt kilométert tesz meg gyalog, egy óra alatt, akkor mennyi időre van szüksége 18 kilométer megtételéhez!
Miért nem csináltad meg a leckét?
– A papám segít benne, de még mindig úton van.
– Mi az?
Nagy, zöld, rózsaszín, narancssárga, kék és zöld?
– ???
– Cigányasszony ünneplő ruhában…
Nagypapa mesél az unokáinak a háborús emlékeiből:
– Egyszer egy teljes századot tettem harcképtelenné, teljesen egyedül!
– Tényleg?
Tüzér voltál?
– Nem… szakács!
– Jean, vegyen fel sportcipőt!
– Miért, uram?
– Átfutjuk a mai újságokat.
Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik...
Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre.
Az egyik diák büszkén mondja:
– Az én apukám Mátyás királyra hasonlít.
– Miért?
– Mert olyan igazságos.
Erre megszólal egy másik gyerek is:
– Az én apukám Dugovics Tituszra hasonlít.
– Miért?
– Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, három másik embert is magával rántott!
A földrajztanár felszólítja Mórickát:
– Definiáld nekem a szél fogalmát!
– A szél olyan levegő, amelyiknek sürgős dolga van.
A múltkor láttam egy embert a strandon
A hátán tetoválás a következő szöveggel:
„Ne szóljanak ennek az embernek, hogy mi van a hátára tetoválva, mert ő azt hiszi, hogy egy hajó!
”
















