Vegyes viccekViccek

Vicc: Kérem, csak addig vizsgáztasson, amíg a kettes megvan! – kéri…

– Kérem, csak addig vizsgáztasson, amíg a kettes megvan!

– kéri a hallgató.

Már egy órája vizsgázik, amikor a tanár megszólal:

– Na, adja ide az indexét, kolléga.

Megvan a kettes.

– Phűűű.

De nehezen ment!

– Azt meghiszem – így a tanár – fél órája még a jelesnél voltunk.

Az agresszív kismalac bemegy a borbélyhoz.

– Hogyan nyírjam meg?

– Szó nélkül!

Pistike az anyukájával a templomban ülnek…

Egyszer csak Pistike megrángatja az anyja ruháját:

– Anyu, hányingerem van!

– Kisfiam, próbálj mélyeket lélegezni, most nem mehetünk ki!

Kis idő múlva:

– Anyu, én mindjárt kidobom a taccsot!

– Akkor szaladj ki gyorsan, és a templom háta mögötti bokorban intézd el a dolgot.

Pistike elmegy, de egy perc múlva már az újra az anyja mellett van.

– Ezt hogyan csináltad?

Ennyi idő alatt nem érhettél ki, meg vissza.

Vagy már rendbejött a gyomrod?

– Á, nem kellett kimennem olyan messzire.

Az ajtó mellett volt egy doboz, rajta egy lyuk, és az volt ráírva, hogy "A betegek számára"…

Egyetemi folyosón:

– Szia, te bölcsész vagy?

– Nem, csak elbambultam.

Fekete álarcos pasi tör be a bankba. Pisztollyal a kezében egy kis cédulát tol…

a pénztáros elé.

A pénztáros elolvassa, majd így szól:

– Sajnálom, uram, de 12 tojást, egy kiló lisztet és két kiló tejet a mellettünk lévő ABC-ben kap.

Az egyik börtönőr a másikhoz:

– Képzelje, a 152-ből megszökött az éjjel valaki.

– Na hála istennek, már három éjjel nem aludtam a fűrészelése miatt!

Egy szőke nő bemegy a kaszinóba, leül a rulett asztalhoz.

Az első tét elveszítése után kissé nyugtalan lesz, de azért megteszi a másodikat is, és azt is elveszíti.

Mielőtt megtenné a harmadikat is, hangosan fohászkodni kezd:

– Ó Istenem, tudom, hogy csak akkor van szerencsém, ha meztelen vagyok!

Ledobja minden ruháját, és ott áll anyaszült meztelenül az asztalnál, a rulett megáll, a szőke vidáman felkiált:

– Köszönöm Istenem, tudtam, hogy csak meztelenül lesz szerencsém!

– felkapja a ruháit és a pénzt, és sietve távozik a kaszinóból.

Azt kérdi egyik krupié a másiktól:

– Te láttad, hogy melyik szám volt a nyerő?

Mire a másik:

– Én azt hittem, te megnézted!

Tanulság:

Nem minden szőke nő buta, de minden férfi egyforma.

– Mikor van abszolút hideg?

– ???

– Amikor a műfogsor vacog a pohárban.

1996 áprilisában Kirk Livaingood fegyenc beperelte cellatársát…

Phillip Negrete-t a a folyamatos bántalmazásai miatt.

A nemi erőszakért, rablásért és emberrablásért Missouri államban lecsukott Melvin Leroy Tyler 129 millió dollárra perelte be az államot, mivel szerette volna elérni, hogy a rabok salátabárból étkezhessenek és a szabad- és ünnepnapokon villásreggelit fogyaszthassanak.

Egy New York városában "üdülő" elítélt egy 8.5 millió dollár kártérítési pert indított, mivel az általa a börtönbe becsempészett fegyverrrel véletlenül meglőtte magát.

Richard Loritz 2000 dollárt követelt peres úton a San Diego-i South Bay börtöntől, mivel nem engedélyezték számára a fogselyem használatát.

A Mohawk javító-nevelő intézetben kényszerű szabadságát töltő Roy Clendimen 1 millió dollárra perelte az intézményt, mivel az őr nem rakta be az elítélt jégkrémét a hűtőbe, így az megolvadt.

Egy Utah állami elítélt szintén 1 millió dollárt követelt az államtól, mivel azok felfüggesztették a fogvatartottak hajátültetési programját.

A férfi "lelki terrornak" minősítette az esetet.

Kapitány az újonchoz:

– Magára az a panasz, hogy mindenkinek ellentmond!

– Jelentem alássan, ügyvéd vagyok, és nem akarok kiesni a gyakorlatból!

Fiam, jól jegyezd meg: ha bármit el szeretnél érni ebben az életben…

keményen meg kell küzdened érte!

De most csönd legyen, mert mindjárt húzzák a lottószámokat!

– Jean, átmegyek a bácsikámhoz.

– De uram, az eső szakad odakint.

– Nem baj, Jean, azt mondta az öreg, hogy akkor menjek, amikor jól esik.

A reggeli sorakozónál izgatottan váratlanul megjelenik az ezredes és üvöltözni…

kezd.

– Na kopaszok!

Ki volt az, aki éjjel elcsábította a feleségemet?

ÁLLJON ELÉM!

Az egyik kopasz:

– Jelentem itt áll melletem az elkövető, pedig én montam neki hogy ilyent nem illő csinálni, meg hogy veszélyes.

stb, de ő nem hallgatottt rám.

Ezredes:

– Szóval Te voltál!

10 nap jutalomszabadság.

LELÉPNI!

Kétméteres rendőr és egy cigány áll egymás mellett az utcán. Megszólal a rendőr:

– Te cigány, mi úgy nézünk ki így egymás mellett mint egy sasmadár meg egy rakás szar.

Mire a cigány:

– Biztos úr, az ön kedvéért akár el is szállhatok…

Két horgász beszélget, mondja az egyik a másiknak.

– Hétvégén megyek horgászni, de nincsenek giliszták.

– Csináld azt, hogy a földbe szúrsz két drótot és rá engedsz 220 voltot.

Pár nap múlva találkoznak, az egyik össze vissza van verve.

Kérdezi a másik, hogy mi történt:

– Megcsináltam amit mondtál, elő is jöttek a giliszták, de nekem ez kevés volt, és ráengedtem 2000 voltot, ekkor nagyobb és több giliszta jött elő, de nekem ez se volt elég és rá engedtem 20.000 voltot, erre előjöttek a bányából a bányászok és jól megvertek.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás