Vegyes viccekViccek

Vicc: Két rab a börtön padlásán próbál szökni…

Két rab a börtön padlásán próbál szökni.

A tetőre kijutva az egyik meglök egy cserepet.

A zajra felfigyel egy közelben járkáló őr, és felkiált:

– Ki jár ott?

Mire a szökevény élethűen elnyávogja magát.

Az őr megnyugszik, de ekkor a másik rab lába koppan a cserépen.

– Ki az ott?

– kérdi ismét az őr.

– A másik macska – válaszol a rab.

Vicc: Meghal a Dalai láma, és felkerül a mennyországba…

Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja.

Miközben ülnek a felhőkön, Isten megkérdezi tőle:

– Nem vagy éhes, barátom?

– De igen, uram, szívesen harapnék valamit.

Isten kinyit egy konzervet, odaadja a Dalai lámának.

Az, miközben eszegeti a konzervet lenéz a pokol irányába, és azt látja, hogy a Pokolba került elkárhozott lelkek sült húst, kaviárt, lazacot esznek.

Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e?

A Dalai láma ismét igenlően válaszol, erre megint kap egy konzervet.

A pokolban ezúttal steak és pezsgő a menü.

Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a Dalai láma nem bírja tovább, és megkérdi:

– Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak konzervet kapok, míg a pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?

Erre Isten fejcsóválva:

– Tudod, itt fent kettőnkért nem érdemes szakácsot tartani…

Vicc: – Asszonyom, ezért ön a felelős. Bizonyítható, hogy becsapta a férjét…

Idegen férfival találta az ágyban.

– Először ő csapott be engem.

Azt mondta, hogy három napra utazik el.

Vicc: – Mit nem tud a szőke nő rágózás közben?

– Egyenesen menni.

Bekopog egy skót fickó az orvoshoz.

– Doktor úr, nézze már meg a nyelvemet!

Belement-e egy szálka.

– Szálka a nyelvébe?

De hogyan?

– Hát, az úgy kezdődött, hogy kiloccsant a whiskym a padlóra…

egy kutyás újság egyik oldalán:

„Kutya eladó.

Nem válogatós, megeszik mindent.

Szereti a gyerekeket.”

A lord és a lady egy este bálba készülnek, és mivel tudják…

hogy egész éjjel nem jönnek haza, kimenőt adnak a lakájnak.

A bálban éjfél körül a lady elfárad, és haza szeretne menni.

A férj még beszélgetni akar a barátaival, így az asszony egyedül megy haza.

Benyitva a nappaliba, látja, hogy a lakáj a szofán fekszik.

Az asszony odaül mellé, és a fülébe suttogja:

– Azt akarom, hogy vegye le a ruhámat!

A lakáj engedelmeskedik.

Ezután a lady újra megszólal:

– És most, húzza le a harisnyámat!

A lakáj megteszi.

– És legyen szíves, vegye le a melltartómat is!

Azt is leveszi.

– És most, a bugyimat is!

Ezután a lady felpattan, és így szól:

– Jól jegyezze meg!

Ha még egyszer meglátom, hogy felveszi a ruháimat, azonnal kirúgom!

Móricka az óvodában nagyon kínlódott, hogy felhúzza a csizmáját…

erre hát odament az óvónő, hogy segítsen neki.

Bizony nagyon megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alighogy letörölte a homlokáról a verejtéket, Móricka így szólt:

– Óvó néni, fordítva van a lábamon a csizma.

Az óvónő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálta a Móricka lábára.

Ekkor a kisfiú megint csak megszólal:

– Ez nem is az én csizmám!

Az óvónő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatja Móricka lábáról a csizmát, miközben az így folytatta:

– … hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.

Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán.

Ismét ráadta a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényelt a művelet.

Na, végre, gondolta az óvónő, majd megkérdezte a gyereket:

– Móricka, hol a sapkád?

– A csizmámban!

– Az én férjem egy kibírhatatlan ember! Elegem van belőle!

– Hát akkor miért nem hagyod el?

– Elhagytam már háromszor is, de nem vette észre, annyira nézte a tévét.

Hogy hívják a magányos kínait?

Szing Li!

A farmer lánya hazaérkezik és boldogan újságolja:

– Képzeljétek, Jack feleségül akar venni.

– Megkérte a kezed?

– Még nem, de már lelőtte a feleségét.

Egy magazin kiadója levelet kapott az egyik olvasótól:

"Tisztelt Kiadó!

A feleségemmel éppen válófélben voltunk, amikor elolvasta az önök lapjában az egyik cikket, mely arról szólt, hogy adjunk még egy esélyt a házasságunknak.

Végül ennek köszönhetően mégsem váltunk el.

Köszönöm a segítségüket, és egyúttal kérem, hogy mostantól az előfizetésemet szíveskedjenek törölni.

Üdvözlettel,

XY "

Két ügyvezető igazgató beszélget:

– Te fizetsz az embereidnek?

– Én nem.

– Én sem.

És bejárnak?

– Be.

– Az enyémek is.

Te, nem kéne ezektől belépődíjat szedni?

Három cimbora beszélget a kocsmában:

– Képzeljétek, szerintem a feleségem megcsal egy villanyszerelővel!

– Ugyan már, miből gondolod?

– A múltkor az ágy alatt találtam egy csípőfogót.

Mondja a másik:

– Az semmi, az én feleségem egy rendőrrel csal meg, mert egy gumibotot találtam az ágy alatt.

Erre a harmadik:

– Tudjátok, nekem az a gyanúm, hogy a feleségemnek viszonya van egy lóval.

– Na, ne viccelj már!

Miből gondolod?

– A múltkor egy zsokét találtam az ágy alatt…

Egyszer Napóleon látogatást tett az egyik katonai kórházban…

és megállt egy rokkant katona ágyánál.

Kérdezi tőle:

– Katona, hol vesztette el a bal kezét?

– Austerlitz, felség.

– És a bal lába?

– Waterloo, felség.

– És a bal szeme?

– Feleség, felség.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás