Közmondások a modern kor emberei számára:
– Amit felinstalláltak estig, összeomlott reggelig…
– Egy több ezer oldalas szörfözés is egy egyszerű kattintással kezdődik.
– Aki másnak vermet ás, az a Stack Pointer.
– Ép hardverben ép szoftver.
– Krisztus koporsóját se őrizték tűzfalak.
– Bízzál Gatesben, de tartsd készenlétben az install CD-t.
– Nem halat kell adni az eszkimónak, hanem megtanítani, hogyan használja a Hálót.
– Játszik vele, mint internetező az egérrel.
– Ember tervez, Windows lefagy.
Vicc: Bolhaírtó port árul a székely vásározó, de valójában az csak téglapor volt, szépen csomagolva
Vették is a népek mint a cukrot.
– Aztán mondja csak, hogy kell használni ezt a bolhaport?
– Meg kell fogni a bolhát, és az orrára kell tenni egy csipettel, attól felfordul.
– Hogy mondja kend?
Hiszen ha megfogom, már nem kell a por, mert agyonnyomom…
– Agyonnyomni?
– Az sem rossz módszer…
Vicc: Figo, Ronaldo és Becham állnak a mennyország kapuja előtt
Szent Péter nyit ajtót.
Figohoz fordul és kérdezi tőle:
– Mondd fiam!
Szerinted mivel érdemelted ki az örökkévalóságot?
Figo így válaszol:
– Én egy művész vagyok.
Az én példámon felnőve lesznek a tehetséges fiatalok nagy focisták, és így megmentettem őket a bűnözéstől.
Szent Péter elismerően bólint.
Ronaldo kerül sorra, ugyanazt a kérdést kapja.
Ő találóan így felel:
– Amikor focizom, mindenkit egyenlően kezelek, nem teszek különbséget az emberek között az etnikai hovatartozásuk miatt.
Egy riói srác ugyanolyan nekem, mint egy madridi szupersztár.
Szent Péter ismét elismerően bólint.
Végül Bechamhoz fordul:
– Feltételezem fiam, te csak a labdádért jöttél!
Vicc: Falusi csehóban egy elég részeg fickó kutat a zsebében
Megkérdezi a barátja:
– Komám, mit keresel ilyen izgatottan a zsebedben?
– Csak azt szeretném tudni, szomjas vagyok-e még.
+1 vicc
Piacon:
– Egy almát kérek!
– Kettő lett, maradhat?
+1 vicc
Autóvezetés közben egy férfi véletlenül megnyomja a dudát.
Mivel a kislánya is vele utazik, odaszól neki:
– Bocsánat, csak véletlenül nyomtam meg!
– Tudom, apu!
– mondja a kislány.
– Honnan?
– kérdezi csodálkozva az apa.
– Onnan, hogy nem mondtad utána, hogy “Vadbarom!
”
+1 vicc
Két cigány beszélget:
– Hol laksz?
– Sehol.
És te?
– Veled szemben.
+1 vicc
Ez itt a szép pici piros szád… Ez a két alma a mellecskéd… Itt a szép, sima hasikád… Ez meg a…
– Józsi!
Most dugunk, vagy leltározunk?
+1 vicc
Reggel az anya ébreszti a gyerekét:
– Kelj fel, fiam, az iskolába kell menned!
– De mama, miért kell mennem?
Utálok oda járni!
– Mondj két okot, miért ne kellene menned?
– Először is:
az összes gyerek utál.
Másodszor:
a tanárok még jobban utálnak.
– Ezek csak kifogások, indulj már!
– Mondj két okot, miért kellene mennem!
– Először is:
47 éves vagy.
Másodszor:
te vagy az igazgató!
+1 vicc
Tárgyaláson a bíró így kezdi a mondókáját:
– Sajnos egy roppant kellemetlen esettel kell kezdenem:
az igazság az, hogy Kovács ügyvéd úr megpróbált engem megvesztegetni 30.000 forinttal!
Néma csend a teremben.
A bíró folytatja:
– Azonban az még szomorúbb, hogy Molnár ügyvéd úr, a másik fél védője szintén megpróbált megvesztegetni 40.000 forinttal.
Így aztán arra a döntésre jutottam, hogy Molnár ügyvéd úrnak visszaadok 10.000 forintot, és pártatlanul fogom tárgyalni az ügyet…
+1 vicc
A nyúl bemegy a boltba, és kér a medvétől két répát.
– Nincsen!
– válaszolja a medve.
A nyuszika szomorúan elkullog.
2 óra múlva bemegy a boltba:
– Két répát kérek!
– Nincs, de ha még egyszer bejössz, és kérsz 2 répát, kilapítalak egy kalapáccsal, és a kutyáknak adlak vacsorára!
!
!
A nyuszika elkullog, és 2 óra múlva újra bemegy a boltba:
– Van kalapács?
– Nincs.
– És kutyák?
– Azok sincsenek!
– Akkor kérek két répát!
+1 vicc
Skótok kártyáznak egy kávéházban.
Az egyik elveszít öt pennyt.
Sokáig kotorászik a zsebeiben, végül félénken megszólal:
– Te, McGregor!
Nincs nálam pénz.
– Micsoda?
– rivallt rá társa.
– Nincs nálad pénz?
Pénz nélkül mersz beülni a kávéházba?
Hát akkor én most miből fizetem ki a fogyasztásomat?
+1 vicc
Két román sorbanáll kenyérért.
Olyan tíz óra sorakozás után az egyik már nagyon unja és megszólal:
– Te, én elmegyek és megölöm Ceausescut.
Két óra múlva visszajön igen szomorú képpel.
– Na mi van, megölted?
– Dehogy, ott is sorbanállnak.
+1 vicc
– Jean, kaparászik a negró?
– Nem, uram.
– Akkor egész éjjel egy csótányt szopogattam…
+1 vicc
Két öregember beszélget, a téma a mai erkölcsi normák.
Az egyik megjegyzi:
– Én annak idején nem feküdtem le a feleségemmel, csak a házasság után!
És te?
– Nem tudom, nem emlékszem.
Hogy is hívják a feleséged?
+1 vicc
– Mi a különbség egy papagáj és az anyós között?
– ???
– A papagájt megtaníthatod kedves dolgokat mondani.
+1 vicc
– Milyen márkájú az etióp gyerek nadrágszíja?
– ???
– CASIO!
+1 vicc
– Ki az abszolút szegény?
– ???
– Akinek még az aranyere is rézből van.
+1 vicc
Kohn bemegy Grün cukrászdájába, és látja, hogy az ajtóra az van kiírva:
“Zsidókat nem szolgálunk ki”.
– Grün, te teljesen megőrültél?
Nem szolgálod ki a saját néped?
– Te Kohn, te még nem kóstoltad az én süteményeimet…
+1 vicc
Két rendőr beszélget:
– Képzeld, tegnap találtam egy négylevelű lóherét!
– És szerencséd lett?
– Naná!
Ma is találtam egyet!
+1 vicc
Stirlitz bosszúsan vette észre az egyenruháján éktelenkedő nyálfoltot, majd életében először megrémült…
– A rádiós köpött – gondolta.
+1 vicc
London, szitáló eső, de a hajam tökéletes.
Párizs, szikrázó napsütés, de a hajam még mindig tökéletes.
Kocsord, atomrobbanás, igen… nem… az ellen nem véd…
+1 vicc
– Mit hozott a Mikulás Móricka?
– Egy lófaszt!
– Úgy kell neked!
Miért a seggedet tetted ki az ablakba?
+1 vicc
– Mire használták az indiánok a lóbőrt?
– ???
– Abban tartották a lovaikat.
+1 vicc
– Mi az?
Fekete a színe, de fehér levelei vannak?
– ???
– Néger postás.
+1 vicc
Ékszerrablás volt, kiérkeznek a rendőrök, és rögtön elkapnak egy gyanús részeget.
Mikor kérdezik a rablásról semmit nem akar bevallani.
Az egyik rendőr azt javasolja, hogy vigyék a közeli tóhoz, majd ott szóra bírják valahogyan.
A tóhoz érve megkérdezik belenyomják a fejét a vízbe, aztán kihúzzák:
– Na, mondd meg, hol vannak az ellopott ékszerek!
A részeg nem mond semmit.
Újra bemerítik a fejét a vízbe, most már kicsit hosszabb ideig.
– Hol vannak az ékszerek?
A részeg megint csak némán néz, semmit nem válaszol.
Újból belemerítik a vízbe, de sokáig ott tartják, mígnem elkezdi rázni a kezét, jelez valamit.
Kihúzzák, majd most biztosan vallani fog.
– Na mondjad, hol vannak azok az ékszerek!
– Nem tudom, de kérem hívjanak inkább egy búvárt, mert nem látok el egészen a tó fenekére!
+1 vicc
– Mi a hasonlóság a teherautó és egy jó nő között?
– ???
– Mindegyik lehet faszállitó!
+1 vicc
Két szőke nő vitatkozik az étteremben.
– A te fejedben vákuum van!
Mire a másik:
– Az még mindig jobb, mintha üres lenne!
+1 vicc
Behívja a cég vezérigazgatója az egyik alkalmazottját.
– Nos, Mr.
James, �-n már egy éve dolgozik vállalatunknál.
A postázási részlegen kezdte, aztán röpke 2 hét alatt átkerült az értékesítésre.
Egy hónap múlva már területi képviselő lett.
Mindössze négy hónap után kinevezték az értékesítés vezetőjének.
Most pedig, mivel komolyan foglalkozom a visszavonulás gondolatával, megkérdezném, hogy mit szólna a vezérigazgatói poszthoz?
– Köszönöm!
– feleli az alkalmazott.
– Köszönöm?
Ez minden, amit egy ilyen hatalmas ajánlatra tud mondani?!
– Jó, akkor “Köszönöm, apa!
”
+1 vicc
– Mikor kéri meg egy fiú egy lány kezét?
– ???
– Amikor az övé már elfáradt.
+1 vicc
Jelek, amik arra utalnak, hogy ideje diétáznod:
– Az állatkertben az elefántok zoo-csemegét dobálnak neked.
– A strandon komoly pénzt keresel az árnyékod bérbeadásával.
– Megtámad egy húsevő baktérium, és az orvosod szerint már csak 22 éved van hátra.
– Az aszpirint is majonézzel veszed be.
– A jogosítványodon ez áll:
“A fénykép a másik oldalon folytatódik.”
+1 vicc
– Őrmester úr, mi a teendő, ha rálépünk egy aknára?
– 50 méter magasra felrepülni és nagy területen szétszóródni!
+1 vicc
Egy fickó a taxisofőrhöz:
– Mennyiért visz el Kecskemétig?
– Nem a távolságtól, hanem az időtől függ – feleli a sofőr.
– Mondjuk akkor, ha esik?
+1 vicc
Fickó elmegy a pszichiáterhez:
– Doktor úr!
Segítsen rajtam!
Azt képzelem, hogy én vagyok a 7 törpe.
– Semmi gond, ezen könnyen segíthetünk, jöjjenek be, és az utolsó csukja be az ajtót!
+1 vicc
Egy kislány ül egyedül az erdőben a szakadék szélén, és keservesen sír.
Arra megy egy férfi:
– Miért sírsz kislány?
– A szüleim belezuhantak a szakadékba!
Erre a férfi kigombolja a sliccét:
– Hát… akkor ez nem a te napod!
+1 vicc
A községi plébános elmegy a körzeti megbízotthoz.
– Édes fiam, segíts, mert ellopták a kerékpáromat.
Mit csináljak?
– Mit, atyám?
Vasárnap a prédikációjában tessék elsorolni a tízparancsolatot, és amikor odaér, hogy “ne lopj”, nézzen jól körül, mert aki elbújik, az a tolvaj.
A mise után a plébános elmegy a rendőrhöz.
– Az Isten megáldjon, édes fiam, megvan a biciklim.
– Úgy történt, ahogy mondtam?
– Majdnem… Elkezdtem sorolni a parancsolatokat, s amikor odaértem, hogy “ne paráználkodj”, azonnal eszembe jutott, hol hagytam a kerékpárom.











