Vegyes viccekViccek

Vicc: Molnárék külföldre indulnak nyaralni. Már éppen a repülőtéren…

Molnárék külföldre indulnak nyaralni.

Már éppen a repülőtéren…

a jegyellenőrzéshez közelednek, amikor Molnárné felsóhajt:

– Bárcsak itt lenne velünk a zongoránk is!

– Asszony, neked elment az eszed?!

– kérdi szörnyülködve a férje.

– Minek kellene nekünk ide most a zongora?

– Mert rajta maradt a repülőjegyünk…

Egy ügyvédnek sosem szabad megkérdeznie a tanút…

ha nincs felkészülve a válaszra.

Egy kis faluban zajló perben az ügyész behívta első tanúját, egy

idős nagymamát.

Odalépett a tanúhoz és megkérdezte tőle:

– Takács néni, ismer engem?

Mire a hölgy:

– Persze hogy ismerlek.

Gyerekkorod óta ismerlek, és mondhatom, kiábrándultam belőled.

Hazudsz, csalod a feleségedet, befolyásolod az embereket, rágalmazod őket a hátuk mögött.

Nagy embernek hiszed magad, miközben annyi eszed sincs, mint egy utcaseprőnek.

Igen, persze hogy ismerlek.

Az ügyésznek tátva maradt a szája, azt sem tudta, köpjön vagy nyeljen.

Némi gondolkodás után a terem másik végébe mutatott és megkérdezte:

– Takács néni, ismeri a védőügyvédet?

– Hát persze.

A védőügyvédet is gyerekkora óta ismerem.

Gyenge jellem, italos természetű, senkivel sem tud normális kapcsolatot teremteni és mint ügyvéd egyike a legrosszabbaknak az országban.

Hogy el ne felejtsem, ő is csalja a feleségét méghozzá három nővel, az egyik a maga felesége, ügyész úr… Igen, ismerem.

A védőügyvéd sokkot kapott.

Erre a bíró magához kérte az ügyészt és az ügyvédet, és nagyon halkan így szólt hozzájuk:

– Ha bármelyikük megkérdezi a hölgytől, hogy ismer-e engem, esküszöm, hogy börtönben fog megrohadni.

– Mit mond SP a tükör elõtt?

– Hey kicsi lány!

Óó szia heló!

Két régi haver beszélget:

– Attól tartok, hogy megcsal a feleségem.

– Miből gondolod?

– Nézd, két éve Békéscsabáról Pestre helyezett a cég, két hete meg Debrecenbe.

Mindkét költözés után 3 nappal megkaptuk a régi postást!

!

!

Egyik reggel a százlábút megszólítja a szomszédja, a tücsök:

– Jó napot, kedves százlábú szomszéd!

Hol van a kedves felesége?

Már napok óta nem láttam?

– Elment cipőt vásárolni…

Chuck Norris találta fel a fekete színt.Sőt…

az egész látható színtartományt ő találta fel – kivéve a rózsaszínt.

A rózsaszínt Tom Cruise találta fel.

"ELADÓ német márkájú, háromdimenziós, nagy kerekű gyerekkocsi. Ára…

2.500.000 lej.

Alkudható.

Tel.

124-407.

(19503)"

Hmmm, kíváncsi vagyok, milyenek lehet az előző változatok, pl.

kétdimenziós, egydimenziós.

Vigyázat:

csak olyanok jelentkezzenek, akiknek háromdimenziós csemetéjük van, sík vagy vonal alakú gyerkőc esetén az ilyen típusú óvoda mikrobusznak is használhatja.

-Mi a különbség az aligátor és egy nyugdíjasokat szállító busz között?

-???

-Az aligátornak két szeme és száz foga van, a másiknak száz szeme, két foga.

– Doktor úr, nemsokára eljön Önhöz a feleségem az öreg macskánkkal…

Legyen szíves, adjon neki egy olyan injekciót, amitől fájdalommentesen kimúlik.

– Rendben, de akkor ki viszi haza a macskát?

A bankigazgató kisfiától kérdezi a szomszéd néni:

– Józsika, ha nagy leszel, te is szeretnél majd olyan sok pénzt keresni, mint az apukád?

– Nem én inkább szeretnék majd olyan sokat költeni, mint az anyukám.

A nő olyan, mint az olimpiai érem: Rengeteget küzdessz érte…

aztán egy életen át lóg a nyakadon…

– Mi az? Kívül sárga, belül fekete?

– ???

– Villamos, tele négerekkel!

Három denevér ül az ereszen. Egyikük megunja a beszégetést és elrepül…

10 perc múlva múlva véresen jön vissza.

– Hát veled mi történt?

– Látjátok a völgyben a birkákat?

– Igen.

– Kiszívtam a vérüket.

Elmegy a másik is.

20 perc múlva véresen jön vissza.

– Mi történt veled?

– Látjátok a völgyben a marhákat?

– Igen.

– Kiszívtam mindnek a vérét.

Na a harmadik is kedvet kap, elrepül ő is.

Öt perc múlva véresen jön vissza, de nem csak a szája széle, hanem mindene csupa vér.

– Veled mi történt?

– Látjátok azt a bazi nagy tornyot?

– Igen.

– Na, én meg nem láttam.

– Mi lenne a Való Világból ha csak nök lennének benne?

– Nyaló Világ

– Jean, mit csinált Párizsban?

– Megnéztem a Toulouse-Lautrec-et, uram.

– És mennyi lett az eredmény?

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás