– Mondjatok nekem vektorokat, gyerekek!
– Helyvektor – kiáltja Pistike.
– Bázisvektor – mondja Gézuka.
– Móricka, te is mondjál egy vektort!
– Hát, a konvektor…
Vicc: A férj búskomoran ül otthon
-Meg akarok halni!
-Én is – ül mellé a felesége.
-Na,akkor én már nem…
Vicc: Apa és anyuka szexelnek
A kisfiúk rájuk nyit.
– Apu, mit csinálsz?
-Fújtatom anyádat.
-Tegnap a postás fújtatta, már leeresztett?
Vicc: Két barátnő elhatározza, hogy rendeznek egy görbe estét a férjeik nélkül
Az este jól sikerül, pompásan érzik magukat, kicsit iszogatnak is.
Ahogy hazafelé botladoznak részegen, hirtelen mindkettejükre rájön a pisilhetnék.Mivel éppen egy temető mellett vannak, bemennek a sírokhoz, a bokrok közé.
Mikor végeznek, azzal a problémával szembesülnek, hogy nincs semmi, amivel megtörölhetnék magukat.
Egyikük lehúzza a bugyiját és megtörölközik vele, majd eldobja a ruhadarabot.
A másiknak jobb ötlete támad, a mellette lévő síron található virágokról leszakít egy nagyobb levelet.
Másnap az egyikük férje szomorúan mondja a haverjának:
– Te, komám, nem tudom hol voltak a lányok, de az én feleségem bugyi nélkül jött haza!
– Az semmi!
– mondja a másik.
– Te még szerencsés vagy, az enyémnek a seggén egy szalag volt azzal a felirattal, hogy “Sosem felejtünk el, a helyi tűzoltóőrs!
”
Vicc: Józsi bácsi elég ittas állapotban dülöngél hazafelé
Megszólítja őt egy néger prosti.
– Édesem, nem akarsz hazakisérni?
Mire az öreg:
– Oszt mi a fenét csináljak én Afrikában??
Vicc: Hogy miért kell sokat dolgoznom?
10 millió lakosa van az országnak, ebből három és fél millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék hat és fél milliónak kell megcsinálni az összes munkát.
Hétszázezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5.8 millió emberre marad az összes munka.
A dolgozókból nyolcszázezren a kormánynak dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5 milliónak kell megcsinálnia mindent.
Fél millió embert alkalmaz a katonaság, ami azt jelenti, hogy maradt 4.5 millió ember, akikre az összes munka hárul.
Vegyük azt az összes embert, aki a Parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben dolgozik, s megkapjuk azt a maradék másfél millió embert, akikre a tényleges munka elvégzése esik.
Egy adott pillanatban háromszázezer ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a fél millió munkanélküli, s máris megkapjuk azt a valódi embermennyiséget, ami pontosan hétszázezer embert jelent – no, hát ennyinek kell elvégeznie minden munkát.
Most olvastam a legújabb statisztikákat:
jelenleg 699 998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka – rád és rám.
Márpedig te, barátom, éppen a számítógéped előtt ülsz és hülye vicceket olvasol…
mi a különbség a teve és a nő között?
– nem tudom…
– te sem vagy vmi válogatós !
!
Buzi az orvosnál:
– Doktor Úr, valami bőki a seggemet!
– No, hadd lássuk (elkezd kotorászni) – egy perc múlva felkiállt :
Hiszen ez itt egy rózsa!
– Cuncimókus, neked hoztam.
Egy piros kis Polski húz egy Rolls Royce mellé a pirosnál
A vezetője kikiált:
– Van rádió a kocsijában?
– Ez csak természetes – válaszol a Rolls Royce vezetője.
– És telefax?
– Hát persze.
… – És franciaágy?
A luxuskocsi tulajdonosa elszégyelli magát, és elhajt az első szervízbe, ahol egy franciaágyat szereltet a kocsijába.
Egy hét múlva megpillantja a kis Polskit egy parkolóban.
Odamegy hozzá, és bekopog az ablakán:
– Van már franciaágy is a kocsimban!
– És ezért zavart meg zuhanyozás közben?
Chuck Norris 562 féleképpen tud megölni egy üres szobában
Köztük magával a szobával is.










