Repülőgépen alváshoz készülnek az utasok, de egyiküknek valami baja van, így hívja a stewardesst:
– Bocsánat, de kényelmetlen az ülés!
– Semmi baj, – mondja a stewardess – mindjárt hozok egy párnát.
Később megint problémázni kezd a nyűgös utas:
– Ne haragudjon, de ezek a lámpák nagyon zavaróak!
Kicsit később a lámpák kialszanak.
Hamarosan megint a hívógomb felé nyúl az utas, de ekkor megszólal a szomszédja:
– Nem tudom, mivel van megint baja, de legyen szíves, a hajtóművek zaját ne említse meg nekik!
Vicc: A tanárnő az iskolában kitalál egy új játékot
Mond egy betűt és a gyerekeknek azzal a betűvel kell mondaniuk egy szót.
– Na, gyerekek mondjatok egy szót P betűvel!
Pistike úgy jelentkezik, hogy majd kiesik a padból.
– Mondjad Pistike!
– Pina.
– Ejnye Pistike ne beszélj csúnyán azt nem illik!
Mondjatok egy szót S betűvel.
Pistike megint jelentkezik.
– Mondjad, Pistike.
– Segg!
– Pistike már mondtam hogy ne beszélj csúnyán!
Na, most kifogok Pistikén, gondolja a tanárnő, T betűvel nincs semmi csúnya szó.
– Mondjatok T betűvel egyet.
Pistike megint majd kiesik a padból úgy jelentkezik.
– Mondjad, Pistike.
– Törpe… de méteres fasszal!
Vicc: Egyszer egy pap levelet írt a rejtvényújság szerkesztőségének:
„Tisztelt Szerkesztőség!
Mélységesen felháborodtam az �-nök által szerkesztett keresztrejtvényben szerepelt feladvány miatt:
„A szerelem nyílása”.
A megoldás 4 betű, most nem írnám le.
Ez egyszerűen gusztustalan.
Nyilvános bocsánatkérést követelek az igaz hitűek nevében!
”
A szerkesztőség válasza:
„Tisztelt Uram!
Elnézését kérjük, ha ez �-nt felháborította.
Azonban fel szeretnénk hívni a figyelmét egy kis apróságra.
Az �-n megoldását (pina), sajnos nem tudjuk elfogadni.
A feladvány ugyanis „A szerelem nyilasa” volt, melyre a megoldás „Ámor” lett volna.
�-sszesen 7346 megoldás érkezett be szerkesztőségünkbe.
Ezek között mindössze 2 rossz megfejtés volt, egyik az �-né, másik a Püspök Úré.
Sajnos az ő megoldását (segg) sem tudjuk elfogadni.”
Vicc: A kissrác először jár az állatkertben
A zebrák ketrecén meglát egy táblát:
– Frissen mázolva!
– Apu, apu, én azt hittem, ezek igazi csíkok!
– Miért nem fekszik le soha a szőke nő a férjével?
– ???
– Mert megígérte az anyukájának, hogy sosem kezd nős férfiakkal…
A kalózok megtámadnak egy hajót
A kapitány szól a hajósinasnak:
– Hozd ide a piros ingem!
A piros ingében végig az élen harcol, visszaverik a kalózokat.
Legközelebb két hajónyi ellenséges kalóz jön, de a kapitány megint csak a piros ingét kéri, nagy nehezen megint visszaverik a kalózokat.
Kérdezik a matrózok, hogy miért mindig a piros ingben harcol, erre azt mondja nekik, hogy így nem látszik a vér, ha megsebesül, és ezért ők továbbra is ugyanolyan bátran harcolnak.
A matrózok be is látják, milyen okos a kapitány.
Harmadszor viszont már egy 20 hajóból álló flotta támadja meg őket.
A kapitány szól a hajósinasnak:
– Hozd a barna nadrágom!
A nő már öt perce beszél, az orvost nem is engedi szóhoz jutni, végre kiböki mi a...
A nő már öt perce beszél, az orvost nem is engedi szóhoz jutni, végre kiböki mi a problémája:
– Drága doktor úr, a férjem állandóan beszél álmában.
– Engedje néha, hogy nappal is beszéljen!
Egy Manhatteni toronyház felső szintjén lévő bárban két férfi iszogat a bárpultnál egymás...
Egy Manhatteni toronyház felső szintjén lévő bárban két férfi iszogat a bárpultnál egymás mellett.
Sorra isszák a whiskeyket, mire az egyik meszólítja a másikat:
– Ezt 10 whiskey után bárki megcsinálja – majd kiveti magát az ablakon.
Áll a levegőben vagy 4 másodpercig, majd visszaesik a bárba.
A másik pasas csak értetlenul bámul.
– A légturbulencia miatt van.
– mondja neki az első.
Ilyen magasságban nem lehet kiugrani az ablakon, mert a levegő itt már gyérebb, és visszadob.
Sima fizika.
A másik ember gondol egyet, ezt ő is kipróbálja.
Nekifut, kiugrik az ablakon, de leesik és szörnyethal.
Mire a csapos odaszól az első fickóhoz:
– Mekkora genyó vagy te Superman, amikor részeg vagy.
Egy dúsgazdag amerikai autóbalesetet szenved Skóciában
Azonnal keresni kellett egy vele azonos vércsoportú véradót.
Egy skót fickó jelentkezett és bőkezűen megcsapoltatta vérét.
A hálás amerikai hatalmas összegről adott neki csekket.
A skót kezét dörzsölte örömében, és harmadik nap, amikor ismét vért kellet hogy adnia az amerikai számára, cseppet sem habozott.
A jutalom most sem maradt el, de most már jóval kissebb összegről szólt a csekk.
Az ötödik napon újabb vérátömlesztés, a skót még most is készséges.
Meg is kapja az új csekket, ez azonban roppant kis összegről szól.
A hetedik nap ismét hivják a skótot, hogy újabb véradásra lenne szükség.
A skót azonban ezt már nem vállalja.
– De hát miért?
– kérdezi az orvos -, hiszen eddig olyan szívélyes és szolgálatkész volt.
– Nem lehet kérem – ingatja a fejét a skót -, az úrnak most már teljes mértékben skót vér folyik az ereiben…
Stirlitz ül a moziban, ahol tűz üt ki
– Hmm, már megint elfogyott a Gestapo lőszere – gondolja Stirlitz.
Egy férfi meséli a barátjának:
– A múltkor, amikor hazamentem a munkából, a feleségem szexi fekete fehérneműben fogadott, két fekete bársonypánttal a kezében, és azt mondta:
„Kötözz meg és azt tehetsz, amit csak akarsz!
”
– És?
– kérdezi türelmetlenül a barát.
– Hát megkötöztem és elmentem golfozni.
Elvesztettem az órámat
A becsületes megtalálónak adok tíz percet.
– Mi a női programozó rémálma?
– ???
– A végtelen ciklus…
– Szeretném, ha mindent tudna rólam – mondja az új titkárnő a főnöknek
– Bevallom, nagyon babonás vagyok!
– Cseppet se törődjön vele!
Magának legfeljebb nem fizetünk tizenharmadik havi bért!
Felirat egy kocsmában:
„Kérjük ne dobjanak égő cigarettacsikket a földre, mert megégetheti a távozó vendégeink tenyerét és térdét!
”
Mórickát fülön csípi az anyja:
– Mit hallok kisfiam, hogy csúnya szavakra tanítod a papagájt?
– Dehogy mama, pont fordítva, én csak azokat a szavakat ismétlem előtte, amiket nem szabad kimondania!
– Jean, a tojásom!
– Hozom uram!
– Ne hozza, vakarja!
Utazik egy nő és egy férfi a vonaton, és egymással szemben ülnek csendben egy kupéban
Egyszer a nő pillantást tesz a férfi himvesszőjére mely nagyon kidudorodik a nadrágban és megszólal.
– Uram!
Tudta hogy az indiánoknak van a leghosszabb, és a cigányoknak a legvastagabb farkuk?
Drága hölgyem had mutatkozzam be, Lakatos Vinetu vagyok!
Minden ember ártatlan, mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy nincs több pénze…
�-reg székely, meg a fia sétáltak a hegyekben, egyszer csak a gyerek beleesik egy szakadékba
– Élsz még, fiam?
– Élek, apám!
– Ki tudsz mászni?
– Nem, kezem-lábam összetörött!
– Nesze, leengedek egy kötelet, a szádba veszed és kimászol.
Így is történik, mászik a székely gyerek, már csak egy méterre van a szakadék szélétől, megkérdezi az apja:
– Bírod még, fiam?
– Bíróóóóóóóm!
(visszaesik)
– Mi az, hosszú, fekete és jól áll a cigányon?
– ???
– Féknyom!
– Katona!
Ha balra van nyugat, jobbra pedig kelet, akkor mi van a háta mögött?
– A hátizsákom.
– Hogy hívják az etióp divatlapot?
– Borda.
– Mi az év sportja?
– ???
– Fedett pályás „ki néz magasabbra” verseny.
– Mit mondott Hófehérke, miután szeretkezett az összes törpével?
– ???
– Na, ez a hét gyorsan elment…
Két rendőr beszélget:
– Mit eszel?
– Szendvicset.
– Mivel?
– Mivel éhes vagyok.
Pistikéék táborba mentek
Mindenkinek jutott ágy, kivéve Pistikének.
Így hát gondolt egyet, odamegy a tanítóhoz, és azt mondja neki:
– Tanárnő!
Idefekhetek maga mellé?
Mert otthon anyukámnak is így szoktam!
– Na jó!
De csak itt a táborban!
Míg itt leszünk!
– válaszolta a tanárnő.
Egy kis idő múlva Pistike újra megszólal:
– Tanárnő!
Beledughatom a kisujjam a köldökébe?
Mert otthon anyucinak is így szoktam!
– Ok.
De ma este ez az utolsó kívánságod!
Fél perc múlva felsikolt a tanárnő:
– DE PISTIKE!
EZ NEM A K�-LD�-K�-M!
– De nekem sem a kisujjam!
Ledöglik a trabantos az út szélén
Arra megy egy BMW-s, és felajánlja, hogy elhúzza a legközelebbi szervizig.
Rá is kötik a trabantot a vontatókötélre, a BMW-s meg rálép a gázpedálra és gyorsulni kezd.
A trabantos persze nagyon fél, így eszeveszett dudálásba kezd.
Elhúznak egy rendőrjárőr mellett, mire az beszól a központba:
– Ilyet még nem láttatok, egy Trabant 180-al megy egy BMW mögött, és még dudál, hogy előzni akar!
– Mit mondott Jézus a kereszten?
– ???
– „Ma valahogy nagyon feszült vagyok…”
– Ki az abszolút szerencsétlen?
– ???
– Aki színvak skinheaddel találkozik!
– Miért gyűlölik a politikusok a Trabantot?
– ???
– Mert kormányváltós.
Egy feltűnően csinos nő utazott a vonaton, s elmélyülten olvasott valamit
Vele szemben egy férfi ült.
Már jó ideje így ültek, csendben.
A férfi bámulta a gyönyörű nőt, végül megszólalt:
– Elnézést, hölgyem, megkérdezhetem, mit olvas olyan elmélyülten?
– Hogyne – válaszolt készségesen a nő -, én szexuálpszichlógus vagyok, és éppen tanulmányt készítek arról, hogy napjainkban kik a legjobb szeretők az ágyban.
– Ó, ez nagyon érdekes!
– mondta a férfi.
– És megkérdezhetem, milyen eredményre jutott?
– Hát a statisztika azt mutatja, hogy a legjobb férfiszeretők az indiánok és a cigányok.
A férfi elgondolkodott, majd így szólt:
– Ó, bocsásson meg, még be sem mutatkoztam.
A nevem Kolompár Winnetou.
Férj a feleségéhez:
– Tudom, hogy ragaszkodsz hozzá drágám de így 10 év után már igazán ideje lenne elküldeni az anyádat!
– Az enyémet?
Azt hittem a tied!
Boldogan mosolyogva meséli a rabbi egyik barátjának:
– Képzeld, ma hét embert tettem boldoggá!
– Hogyan?
– kérdezi a barát.
– �-sszeadtam három jegyespárt!
– �-öö… Az nem csak hat embert jelent?
– Miért, mit gondolsz, ingyen tettem?
– Halló, Doktor úr?
A kisunokám lenyelte a tollamat.
– 5 perc múlva ott leszek.
– mondja a doki.
– És addig mivel írjak, ceruzával?
Új tag a golf klubban, életében először golfozik
Az oktató magyarázza neki:
– Látja ott messze azt a zászlót, arrafelé kell ütni a labdát.
A tag hatalmasat üt, a labda száll-száll és két centire a lyuktól megáll.
– És most, mit kell csinálni?
– kérdezi az elképedt oktatót.
– Most üsse bele a lyukba.
– Ezt mondhatta volna előbb is!












