Sírva jön haza a suliból szeptember 10-én Bin Laden egyik kisfia.
– Mi a baj, Abdullah?
– kérdi az apja.
– Egyest kaptam földrajzból – sír az ifjabb Bin Laden.
– Miért, mit kérdezett a tanárnő?
– Azt, hogy mi New York legmagasabb épülete?
– És te mit mondtál?
– Azt, hogy az Empire State Building – bőgi a gyerek.
– Semmi baj, Abdullah!
Majd a papa megoldja…
Vicc: Fiatal lány az első randira készül
Elmegy a fiúval moziba, utána pedig a srác hazakíséri.
Amikor a fiú egy búcsúcsókot akar neki adni, a lány kiugrik az autóból és beszalad a házukba.
Este még ezt írja a naplójába:
“Józsival ma moziban voltunk, utána pedig meg akart csókolni.
Ezt én nem engedtem és hazaszaladtam.
Hiába, az ember legjobb barátai a lábai.”
A legközelebbi alkalommal a fiú a blúzába is be akar nyúlni, de a lány ezt sem hagyja, megint elszalad.
Bekerül a naplóba a bejegyzés:
“Józsi ma be akart nyúlni a blúzomba, de én elszaladtam.
Mint már azt korábban megállapítottam, egy lány legjobb barátai a lábai.”
A harmadik találka után is beírás a naplóba:
“Hja, egyszer még a legjobb barátok is eltávolodnak egymástól…”
Vicc: Az álláshirdetésre jöttem titkárnőnek
– Foglaljon helyet a számítógép előtt!
– Igenis.
– Ne ott, kisasszony, az a kávéautomata.
Vicc: – Jean, hozza a fürdőnadrágomat!
– Dehát uram, éppen az �-n esküvőjére megyünk!
– Tudom, de úszni szeretnék a boldogságban.
+1 vicc
Kohn a hitvesi ágyban fekszik asszonyával.
Bekopog az ablakon barátja, Grün:
– Te Kohn, nem veszed észre, hogy kefélik a feleséged?
– Ne hülyéskedj, itt fekszem mellette!
– Gyere ki, ha nem hiszed, és győződj meg róla!
Kohn nagy nehezen kikászálódik az ágyból, és az utcára kimenve benéz az ablakon.
Barátja ezalatt begrik az ablakon, és azonnal “munkába” kezd:
magáévá teszi az asszonyt.
Kohn felkiált:
– Az anyját, innen tényleg úgy látszik…
+1 vicc
– Mi gyorsabb a fénysebességnél?
– ???
– Etióp gyerek kajajeggyel!
+1 vicc
– Pistike, most Arkhimédesz törvényéről foglak kérdezni – szólítja fel a kis Pistát a tanár:
– Mi történik, ha beülsz egy vízzel teli kádba?
– Megszólal a telefon.
+1 vicc
Egy újonc panaszkodik a haverjának:
– Az őrmester egy hét fogdát sózott rám.
– De miért?
– Azt nem tudom, de azt igen, hogy ebből négyet ezért a kérdésért kaptam.
+1 vicc
A nagypapám nemrég hunyt el.
Úgy ment el, ahogy minden férfi szeretne:
szex közben.
Nagymamám zokogva mesélte, hogy vasárnap reggel nekiálltak a dolognak, mert nagypapának mindig a templomtorony harangja segített ritmust tartani.
Máig élne szegény, ha nem jött volna arra az a kurva Family Frost!
+1 vicc
Még fiatal ügyvéd voltam, épp megkaptam az irodámat, s már vártam is, kik jönnek.
Kis idő múlva az üvegajtómon keresztül emberi árnyékot vettem észre, s úgy gondoltam, az első ügyfelemre jó benyomást kell tennem, ezért felvettem a telefonkagylót és képzelt beszélgetésbe kezdtem.
Valahogy így hangzott:
– Igen, Mr John, megpróbálok időt szakítani az �-n jelentéktelen kis ügyére is, csak az az igazság, nagyon elfoglalt vagyok, hisz tudja, sok az ügyfél.
Ekkor letettem a kagylót, és gondolván, hogy nagy hatással voltam első ügyfelemre, így szóltam:
– Jó napot!
Kérem foglaljon helyet!
Miben lehetek szolgálatára?
És a válasz:
– A telefonszerelő vagyok, mondták, hogy itt még nincs bekapcsolva a telefon!
+1 vicc
– Móni vagyok, 15 éve használok Calgon-t, ami eddig 435.132 forintomba került!
– Sára vagyok, szarok én a Calgonra, inkább háromévente veszek egy új fűtőszálat 4000 forintért…
+1 vicc
– Mikor van abszolút szárazság?
– ???
– Amikor a fák rohangálnak a kutyák után.
+1 vicc
Egy részeg ember botorkál hazafelé az utcán.
Megállítja az első járókelőt:
– Elnézést!
Nem tudja véletlenül, merre lakik a Kovács Józsi?
– De hiszen maga az!
– Azt én is tudom, csak azt nem, hogy hol lakom!
+1 vicc
Minden reggel elmegy a vámpír a boltba és kér 5 liter vért.
Ez így megy minden nap, de egyszer a vámpír inkább egy kiló kenyeret kér.
– De vámpír, minek neked a kenyér???
– Hááát… az utca végén baleset történt és most megyek mártogatni!
+1 vicc
Pistikét irodalomórán a tanárnéni megszólítja:
– Pistike!
A Mikszáth-ot véletlenül X-szel írtad!
– Dehogyis Tanárnő!
Az DirectX.
+1 vicc
Cigány asszony terhes tanácsadáson van.
– Na ki a gyerek apja?
– kérdik.
– Oszt mé?
Maga tudni szokta, melyik babszemtől fingott?
+1 vicc
A vendégek távoztával így szól urához a háziasszony:
– Ezek a mocsok tolvaj vendégek ellopták két kanalunkat.
– Melyikeket?
– A “Hotel Savoy” feliratúakat.
+1 vicc
Egy férfi meséli a haverjának a kocsmában:
– Tudod, egészen eddig nem is vettem észre, hogy a feleségem mennyire szeret engem, ám a múltkor egy hétig otthon voltam betegség miatt.
– És miből gondolod, hogy a feleséged olyan nagyon szeretne?
– Hát, abból, hogy valahányszor a postás vagy a tejesember csengetett, már az ajtónyitás előtt hangosan újságolta neki, hogy “Itthon van a férjem!
”
+1 vicc
Vesz a maci egy mikrobuszt, és meghívja a barátait egy utazásra.
Mivel a busz hétszemélyes, a maci magával viszi még a farkast, a rókát, a baglyot, a sünit, a mókust, és a nyuszikát.
Szépen becsomagolnak mindent, beszállnak a mikrobuszba, és elindulnak.
Egyszer csak látják, hogy ott áll egy hal az út szélén, és stoppol.
A maci megáll neki, és kiszól, hogy nem tudják fölvenni, mert már mind a 7 hely foglalt.
Erre a hal megkéri, hogy hadd szálljon be mégis, legföljebb nem fog tudni leülni.
A többiek beleegyeznek.
Ahogy mennek tovább, egyszer csak felkiált a nyuszika:
– Odanézzetek!
A nyolcadik utas, a hal áll!
+1 vicc
– Mi az abszolút vallási ellentmondás?
– ???
– Menny a pokolba!
+1 vicc
Amerikai katona őrt áll az erőd tetején.
Egyszercsak lekiabál a parancsnoknak:
– Parancsnok úr, jön két indián!
– Barátok, vagy ellenségek?
– Valószinüleg barátok, mert együtt jönnek!
+1 vicc
– Amikor megnősültem, azt mondtam az anyósomnak:
“Az én házam a te házad is”.
– És?
– Másnap eladta.
+1 vicc
Egy fickó odamegy a leparkolt kocsijához, de észreveszi, hogy az oldala be van nyomva és egy cédula van az ablaktörlő mögé dugva.
Elkezdi olvasni a papírt, amin ez áll:
“Jó napot.
Én mentem neki a kocsijának, és most vagy tíz kíváncsi férfi áll körülöttem, azt gondolva, hogy az adataimat írom le.”
+1 vicc
– Hogy megy neked, Kohn?
– Nem panaszkodom, Grün, tegnap is a világ egyik leggazdagabb emberénél ebédeltem!
– Nem igaz!
– De igaz.
A McDonaldsnál…
+1 vicc
– Gyerekek, ki tudna mondani egy példát a harmónikus házaséletre?
– kérdezi a tanárnő.
Móricka jelentkezik:
– Az én nagyszüleim harmónikusan élnek.
A nagypapa horkol, a nagymama meg süket.
+1 vicc
Bolhaírtó port árul a székely vásározó, de valójában az csak téglapor volt, szépen csomagolva.
Vették is a népek mint a cukrot.
– Aztán mondja csak, hogy kell használni ezt a bolhaport?
– Meg kell fogni a bolhát, és az orrára kell tenni egy csipettel, attól felfordul.
– Hogy mondja kend?
Hiszen ha megfogom, már nem kell a por, mert agyonnyomom…
– Agyonnyomni?
– Az sem rossz módszer…
+1 vicc
A kisfiú megkérdi az anyukájától:
– Anyu, ugye Isten adja meg a napi kenyerünket?
– Igen, kisfiam.
– És anyu, ugye a Jézuska hozza a játékokat?
– Igen, kisfiam.
– Akkor az apu mi a francot csinál egész nap?
+1 vicc
Forma-1, Palik közvetít.
Hakkinen épp most jön ki a bokszutcából.
– Látják?
Ott van a tanksapka, mely tankolás után automatikusan lecsukódik.
Mindjárt… mindjárt… mindjárt… Na… Csukódj már le!
+1 vicc
Egy motoros átkiabál a sisakja alól a másiknak:
– Szia.
Hogy jutok el a Váci útra?
– Tessék?
Nem értem – kiabál a másik.
– A Váci útra akarok menni – kiabál most már hangosabban.
– Jó!
Menjél!
+1 vicc
Egy férfi afrikai körutazásból hazatérve nagyon rosszul érzi magát.
Elmegy az orvoshoz, aki javasol neki egy alapos kivizsgálást.
Befektetik a kórházba, egy elkülönített szobába, és elvégzik a vizsgálatokat.
A betegágy mellett csörög a telefon, a férfi felveszi:
– Az orvosa vagyok.
Rossz hírem van.
Egy ritka afrikai vírussal fertőződött meg, ami ragályos, és sajnos, halálos is.
– Úristen!
Nem lehet tenni valamit, doktor úr?
– kérdezi kétségbeesve a beteg.
– Nos, adhatunk �-nnek palacsintát, pizzát vagy ostyatésztát.
– És az segít?
– �-öö… sajnos, nem… de csak ezeket tudjuk bedugni az ajtó alatt.
+1 vicc
Móricka lelkendezve megy haza az első thaibox edzéséről.
– Anya, anya, képzeld, többé nem lesz szükségem a fogszabályzóra!
+1 vicc
– Milyen egy szőke nő nyári képeslapja?
– ???
– “Itt minden csodálatos, csak tudnám hol is vagyok?!
”
+1 vicc
A skót megy hazaféle a kihalt, sötét utcán amikor egyszer csak elé toppan egy rabló és megszólal:
– Pénzt vagy életet!
Mire a skót:
– Húszasból tud visszaadni?
+1 vicc
Megy Stirlitz éjjel az utcán.
Egyszer csak meglát a távolban két fénylő pontot.
– Egy kamion – gondolta Stirlitz.
– Kamion az anyád – gondolta a bagoly.
+1 vicc
George Bush ül a fehér ház lépcsőjén és keservesen sír.
Isten lenéz rá és megkérdi
– Miért sírsz George?
– Tudod az iraki helyzet, a sok halott, ezért.
– Békét kell kötnöd – feleli Isten, – és minden rendben lesz.
Tony Blair az angol parlament lépcsőjén zokog.
– Miért sírsz Tony?
– kérdi Isten.
– Az iraki helyzet, a sok halott.
– Békét kell kötnöd – feleli Isten, – és minden rendben lesz.
Gyurcsány Ferenc ül a Parlament lépcsőjén és őrülten zokog.
– Miért sírsz Ferenc?
– kérdezi isten.
Gyurcsány Ferenc szótlanul végigmutat az országon.
Isten lenéz rá és együtt sírnak.
+1 vicc
Két rendőr teker felfelé az emelkedőn tandem biciklivel.
Ahogy felérnek a csúcsra, az amelyik elől ült, megszólal:
– Hű, de nehéz volt tekerni, hogy ide felérjünk.
Erre a másik:
– Hát még nekem milyen nehéz volt végig fékezni, hogy vissza ne guruljunk!














