HumorViccek

Vicc: – Teljesen lapos, sarok nélküli cipőt keresek. – Az…

– Teljesen lapos, sarok nélküli cipőt keresek.

– Az ilyen már nem divatos.

Mihez kellene?

– Alacsony, kövér milliomoshoz!

Vicc: Gazsi és az unokája sétálgatnak és az útjuk éppen egy szeméttelep mellett visz el

Ott egy konténerben egy cigány asszony turkál, félig benne a szemétben olyannyira, hogy a miniszoknyából kilátszik az egész feneke.

Erre komiszul megszólal az unoka:

– Pápá!

Nézd mán millyen jó picsa, oszt ki van dobva!

!

Vicc: – Hogyan lehet felismerni a focistákat?

– ???

– Négy árnyékuk van.

Vicc: Egy fiatal fiú eltéved az erdőben

Napokig bolyong, míg egyszercsak találkozik egy borzasztóan vén, iszonyatosan csúnya vénasszonnyal.

– Szervusz fiam, üdvözli a vénasszony.

Én egy elvarázsolt királylány vagyok, csodás idomokkal.

Ha magadévá teszel, visszaváltozom szép, fiatal szexbombává, és attól kezdve azt csinálhatsz velem, amit akarsz.

A vénasszony meglehetősen visszataszító volt, de a lehetőség igen vonzó.

A fiú legyűrte magában az undort, és ha nehezen is, de megtette, amit a szipirtyó kért.

El is aludt rögtön, úgy kifáradt.

Amikor felébredt ugyanaz a csúf, vén csoroszlya feküdt mellette, akit néhány órával korábban magáévá tett.

– Hé, te!

– ébresztgette az öregasszonyt.

– Azt ígérted, hogy gyönyörű szexbombává változol!

– Hány éves vagy te fiam?

– Húsz.

– Na, ez szép!

Húsz éves vagy, és még mindig hiszel a mesékben?

Vicc: – Miért rohangál az etióp a zuhany alatt?

– ???

– Hogy végre eltalálja egy vízcsepp.

Vicc: A skót megkérdezi a barátjától:

– Nem vennéd meg a pizsamámat?

A másik csodálkozva megkérdi:

– Miért akarod eladni?

– Mert éjjeliőri állást kaptam.

Vicc: Esztétikaórán mondja a tanár az osztálynak:

– Gondolom, azt tudjátok, hogy a szépségideál korszakonként változik.

Vegyük például az 1937-es szépségkirálynőt.

153 centiméter magas volt, emellett 54 kiló.

A méretei pedig:

76-64-80.

Mit gondoltok, milyen esélye lenne egy mai szépségversenyen?

Jelentkezik az egyik diák:

– Szerintem semmilyen.

– Igen, ez így igaz.

És miért?

– Mert mostanra már nagyon öreg szegény.

Vicc: Három elítélt beszélget a börtönben:

– Titeket miért itéltek el?

– kérdi az egyik.

– Elkötöttem egy autót, egymillió forintos kárt okozva.

És te?

– Én loptam az állam pénzéből, kétmillió forintos kárt okozva.

– Hát te cimbora?

Te mit csináltál?

– Én három millió forintos kárt okoztam.

– Na akkor te vagy itt a legjobb.

Hogy csináltad?

– Hóvirágot szedtem.

Vicc: Móricka megy az anyukájával az utcán

Móricka talál egy szép gyűrűt.

– Anya felvehetem?

– Nem, ami a földön van és koszos, azt nem szabad felvenni.

Móricka tovább megy az anyukájával az utcán.

Elesik az anyja.

– Kisfiam segíts fel!

– Nem anya, ami a földön van és koszos azt nem szabad felvenni.

Vicc: – Miért kell az anyóst magunkkal vinni a szavazásra?

– ???

– Hogy szokja az urnát.

Vicc: Kohn elmegy a rabbihoz tanácsot kérni:

– Rabbi, mit tegyek?

Hiányzik a kasszából 1000 dollár!

– Tedd vissza, fiam…

Vicc: Az orvos egy megfáradt, kedvetlen betegének felír depresszió elleni gyógyszert, meg napi egy...

Az orvos egy megfáradt, kedvetlen betegének felír depresszió elleni gyógyszert, meg napi egy pohár whiskeyt.

Két hét múlva az utcán találkozik a páciens feleségével, és megkérdezi, hogy megy a kúra?

– A tabletták tekintetében egy kicsit lemaradt – mondja a feleség.

– De a whiskeyből már hat hónap előnye van.

Vicc: Egy nap az indián harcos meglátogatta a törzsfőnököt kérdésével:

– Mondd, törzsfőnök, hogy kapjuk nevünket?

A törzsfőnök leül a tűzhöz, és beszélni kezd:

– Az nagyon egyszerű.

Mikor gyerek megszületik, törzsfőnök kijön kunyhóból és szétnéz a prérin.

Amit törzsfőnök lát, gyerek neve lesz.

Ha törzsfőnök kinéz és futó szarvast lát, gyereket hívni Futó Szarvasnak.

Ha törzsfőnök szétnéz prérin és lát zuhanó sólymot, gyereket hívni Zuhanó Sólyomnak.

De mondd, Két Kutya Baszik, miért kérded?

Vicc: Baleset történt

A rendőr magyarázza a vezetőnek:

– Hölgyem, ha nem működik az indexlámpa, akkor a kezével kell jeleznie.

– Hiszen jeleztem a bal kezemmel, hogy kanyarodom.

– Miért nem vette figyelembe, hogy a hölgy kanyarodik?

– kérdezi a rendőr a másik autó vezetőjét.

– Azt hittem, csak a körömlakkot szárítja.

A feleségem is mindig így csinálja…

Vicc: ENSZ az USA-hoz:

Van egyáltalán bizonyítékuk, hogy az irakiak tömegpusztító fegyverekkel rendelkeznek?

USA:

Természetesen.

Megőriztük a számlákat.

Vicc: Bemegy Joe a kocsmába, vállán egy egérrel, s azt mondja:

– Kérek egy whiskyt, meg egyet az egeremnek is!

Megisszák, de nem fizetnek, és elmennek.

Másnap ugyanez, harmadnap megint.

Gondolja magában a kocsmáros nem lesz ez így jó, csődbe megyek, legközelebb szólok neki, hogy fizessen, még ha lelő akkor is.

Jön Joe…

– Kérek egy whiskyt meg egyet az egeremnek is!

Éppen megitták, menni akarnak, mire megszólal a kocsmáros:

– Állj meg Joe!

Fizesd ki a számlátokat!

Mire Joe morcosan:

– Ha valami problémád van gyere ki!

Erre megszólal az egér is:

– És ha van egy macskád hívd ki azt is!

Vicc: Két bolha találkozik

Az egyik rettenetesen meg van fázva, köhög, tüsszög, folyik az orra, teljesen padlón van.

Kérdezi az első bolha tőle:

– Hát veled meg mi történt?

– Jaj, ne is kérdezd, egész éjszaka egy motoros bajuszán voltam, süvített a szél, úgy megfáztam, hogy alig élek.

– Nem tudod te, mi a jó.

Legközelebb keress egy jó meleg puncit, és oda fészkeld be magad éjszakára.

Másnap megint találkoznak, a beteg bolha most még ramatyabbul néz ki, még jobban köhög, sokkal rosszabb az állapota, mint az előző nap.

Kérdezi a bolha haverja:

– Hát veled már megint mi történt?

Nem fogadtad meg a tanácsomat?

– Jaj, dehogynem.

Addig keresgéltem, míg találtam is egy jó meleg puncit, belefészkeltem magam, és olyan jó volt, hogy azonnal mélyen elaludtam.

Hát reggel nem arra ébredtem, hogy megint egy motoros bajuszán ülök?

Vicc: Egy férfi közvetlenül karácsony előtt jön rá, hogy még semmit sem vett a gyerekének

Elrohan a legközelebbi játékboltba, és megkérdi az eladót:

– Mondja, mennyibe kerül az a Barbie-baba, ami a kirakatban van?

– Ott van több is.

A „Tornázó Barbie” 20 dollár, a „Vásárló Barbie” és a „Strandoló Barbie” szintén 20 dollár, míg az „Elvált Barbie” 300 dollárba kerül.

A férfi meghökken:

– Miért kerül ilyen sokba az elvált Barbie?

– Mert az „Elvált Barbie”-hoz tartozik még Ken háza, autója és motorcsónakja is.

Vicc: A pap ül a repülőgépen

– Atyám, egy kis konyakot?

– kérdezi a légi utaskísérő.

– Milyen magasan vagyunk?

– kérdezi a pap.

– Tízezer méterre a földtől.

– Akkor sajnos nem lehet.

– Miért nem?

– Mert túl közel vagyok a főnökhöz.

Vicc: Egy golfklubban volt olvasható a következő szöveg:

1.

A hát egyenes, lábak enyhén hajlítva, mindkét talp a földön.

2.

Két kézzel, laza csuklóval tart.

3.

A fej lefelé néz.

4.

Gyorsan hátracsapni tilos.

5.

Vigyázzon a vízre!

6.

Igyekezzen nem eltalálni senkit.

7.

Ha túl hosszúra sikerülne, figyelmeztesse az elöl állókat.

8.

Ne álljon közvetlenül senki elé.

9.

Maradjon csendben, ne zavarjon másokat a koncentrálásban.

10.

Ne lóbálja feleslegesen mások orra előtt.

És most öblítse le a piszoárt, és menjen ki a WC-ből.

Vicc: Hirdetés egy újságban:

Szexis női hang várja hívásod…

A telefonba tényleg egy kellemes női hang szól bele:

„A hívott számon előfizető nem kapcsolható.”

Vicc: – Jean, ugye áll még az egyezségünk?

– Nem, uram!

– Miért nem?

– Mert már elfáradt és leült.

Vicc: Két szőke nő utazik egy helikopteren

Azt kérdezi az egyik:

– Te, mi ez a bigyó itt felettünk?

– Valószínűleg a légkondi.

Amióta nem pörög, nagyon izzad a pilóta.

Vicc: – Anyu, anyu, tudom, hogyan lesz a kisbaba!

– mondja az ötéves kislány az anyukájának.

– Na, hogyan?

– Úgy, hogy a kisfiú beleteszi a himbilimbijét az előtte térdelő kislány szájába!

– Nem kislányom, a kisbaba nem így lesz.

Így a fizetésemelés, az új bunda és az ékszerek lesznek…

Vicc: Találkozik a róka meg a farkas az erdőben

– Te farkas, verjük meg a nyulat!

– Na és miért?

– Ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért!

Így is tesznek, jól elverik a nyulat.

Egy hét múlva megint találkoznak.

– Te farkas, verjük már meg megint a nyulat!

– Na és most miért?

– Kérünk tőle cigarettát.

Ha füstszűrőset ad, akkor azért, ha füstszűrő nélkülit, akkor meg azért.

Így is tesznek, megkeresik a nyulat és eléállnak.

– Te nyúl, aggyál már egy cigit nekünk.

– Na és milyet kértek, füstszűrőset, vagy füstszűrő nélkülit?

– Hmm… Nézd már farkas… ezen már megint nincs sapka!

Vicc: Friss jogosítványos lány először viszi haza az édesanyját

Amikor megérkeznek, az anya kiszáll, és azt mondja:

– Nagyon szépen köszönöm!

– Szívesen, máskor is – mondja a lány.

– Nem neked szóltam – válaszolja az anya.

– Hanem Istennek!

Vicc: Az ejtőernyős gyakorlaton mindenki ugrik sorban, Kovács is kiugrik, meghúzza a zsinórt, ki is...

Az ejtőernyős gyakorlaton mindenki ugrik sorban, Kovács is kiugrik, meghúzza a zsinórt, ki is nyílik az ejtőernyője.

Mellette elhúz az egyik társa és becsapódik a földbe.

Leérnek, és kérdezik Kovácstól:

– Te beszéltél vele utoljára, mit mondott neked?

– Hát nemtom pontosan, én csak annyit hallottam, hogy „… nyádpics…”.

Vicc: – Miért szeretik az olasz férfiak a bajuszt?

– ???

– Mert így jobban hasonlítanak az anyjukhoz!

Vicc: – Mi az abszolút ciki?

– ???

– Ha egy temetésen csak te vagy fekvő helyzetben, a többiek pedig mind állnak!

Vicc: Két székely találkozik az erdőben

– Adjon Isten!

– Adjon Isten!

Leülnek egy kidőlt fára.

Miközben ott üldögélnek, elkezd esni az eső.

– Megeredt.

– Meg.

Jó negyed óra múlva arra siet az erdész, felhajtott gallérral, döbbenten áll meg a két székely előtt.

– Maguk meg mit csinálnak itt ebben a szakadó esőben?

– Beszégetünk!

Vicc: Stirlitz Berlin főutcáján sétál, miközben a járókelők gyanakodva figyelik

– Úgy látszik, lebuktam – gondolja Stirlitz.

– Most vagy az oroszos pofám az oka, vagy ez az ejtőernyő a hátamon.

Vicc: – Mi az:

kicsi, piros és egyre szélesebb a vigyora?

– ???

– Kisbaba zsilettpengét szopogat.

Vicc: Az álláshirdetésre jöttem titkárnőnek

– Foglaljon helyet a számítógép előtt!

– Igenis.

– Ne ott, kisasszony, az a kávéautomata.

Vicc: Fontos!

Átverés a számtech boltokban!

Ne vegyétek meg a japán TDK együttes CD-jét!

Én már végighallgattam többször is és T�-K ÜRES!

Vicc: – Hol tanulják meg a vámpírok a vérszívást?

– ???

– Az ügyvédektől.

Vicc: A rendőr felszáll a buszra és két jegyet is lyukaszt

Egy kisfiú érdeklődéssel figyeli, majd megkérdezi tőle:

– Rendőr bácsi, miért lyukasztott két jegyet?

– Tudod kisfiam, ha egyik elveszik, ott a másik.

– De ha mindkettőt el tetszik veszíteni?

– Akkor sincs baj, mert még mindig ott a bérletem!

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Kis Mazsola
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET