A megbukott vállalkozó idegesen üti a falat a börtönben:
– Az ügyvédemmel akarok beszélni!
Mire az őr:
– Semmi akadálya uram, csak kérem a másik falon kopogjon, mert az ügyvéd úr abban a cellában ül!
Vicc: – Mi történik, ha szembe köpsz egy zsiráfot?
– ???
– Kirúgja alólad a létrát.
Vicc: – Asszonyom, van egy jó hírem! – közli a nőgyógyász a páciensével.
– Szólítson csak kisasszonynak, még lány vagyok.
– Ez esetben rossz hírem van…
Vicc: – Mi az, falban van és nem lát?
– ???
– Vakolat!
Egy nap diktálás közben a titkárnő észrevette…
hogy a főnöke nadrágjának cipzárja lecsúszott.
Mikor kiment a szobából, még visszaszólt:
– Főnök úr, nyitva a barakkajtó!
A főnök először nem vette a lapot, de később rájött, hogy a cipzárjáról volt szó.
Úgy gondolta, viccesre veszi a figurát, és behívta a titkárnőt az irodájába.
– Kisasszony!
Amikor reggel észrevette, hogy nyitva a barakkajtó, látta a kommandóst is benne?
– Sajnos nem, uram – válaszolja a titkárnő.
Én csak egy szegény hadirokkantat láttam, ahogy két homokzsákon üldögélt.
Orbán Viktor megy a sivatagban a 2002-es
választások után, és talál egy lámpást.
Látja
hogy koszos, így hát megdörzsöli.
Előjön a
Dzsinn a lámpásból, és megkérdi:
– Mit kívánsz kisgazdám?
Orbán Viktor váratlanul visszatuszkolja a
Dzsinnt a lámpásba, majd elhajítja.
– A jó édes anyád a kisgazda…!
!
!
Bemegy az indián a kávézóba, egyik kezében egy puska…
a másikban egy nagy adag bölényszar.
Így szól a pincérhez:
– Én kérni kávé!
– OK főnök, rögtön hozom.
– mondja a pincér.
Kihoz egy nagy bögre kávét, amit az indián egy hajtásra kiiszik.
Ez után az indián fogja a bölényszart, feldobja a levegőbe és belelő a puskával a közepébe, majd elmegy.
Másnap reggel az indián újra bemegy a kávézóba, egyik kezében egy puska, a másikban egy nagy adag bölényszar és újra így szól a pincérhez:
– Én kérni kávé!
– Hohó, Főnök, mi még mindig a tegnapi hagyatékát pucoljuk, mi a franc folyik itt egyáltalán?
Az indián szerényen mosolyogva így szól:
– Én járni topmenedzser tréning:
bemenni iroda, meginni kávé, szétlőni szar, ráhagyni többiekre takarítás és nap hátralevő részében eltűnni…
– Hány szovjet katona kell egy villanykörte kicseréléséhez?
– Ha elárulnám neked, utána meg kellene hogy öljelek!
Városi fiú udvarol a tanyasi lánynak. A család meghívja ebédre…
Csendben esznek, amikor a családfő megszólal:
– Képzeljétek, ma ellapátoltam tíz talicska ganajt!
Fiam, ideadnád a sót?
Kicsivel később:
– Még most is érzem a ganaj szagát.
Fiam, idébb tolnád a kenyeret?
Az ebéd végén, amikor a fiatal pár kettesben marad, a fiú így szól a lányhoz:
– Jó fej az apád, de nem tudnátok megtanítani neki, hogy a ganaj helyett mondjuk trágyát emlegessen?
– Á, lehetetlen – mondja a lány.
– A ganajra átszoktatni is évekbe telt.
Mi gyorsabb a fény sebességnél?
– etióp gyerek kaja jeggyel
Kisírt szemű skót öregasszony lép oda egy daliás legényhez a kertvárosban.
– Mondja, kedveském, maga az a bátor fiatalember, aki tegnap délután kimentette a tengerből a fiamat?
– Igen, én vagyok!
– húzza ki büszkén magát a legény.
– A gyereken volt egy sapka is, azt ugyan hova tette?
– Hogy hívják a fázós kutyát?
– ???
– Coldrex!
– Hogy hívják a kínai hot dog-árust?
– Virs Lee.
– Mama, engem a gólya hozott?
– Igen, Pistike.
– A papát is ő hozta?
– Persze, kisfiam.
– És a nagypapát?
– Őt is!
– Nem értem, ebben a családban senki sem szeret dugni?
Meghal a Dalai láma, és felkerül a Mennyországba…
Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja.
Miközben ülnek a felhőkön, Isten megkérdezi tőle:
– Nem vagy éhes, barátom?
– De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.
Isten kinyit egy konzervet, odaadja a Dalai lámának.
Az, miközben eszegeti a konzervet lenéz a Pokol irányába, és azt látja, hogy a Pokolba került elkárhozott lelkek sült húst, kaviárt, lazacot esznek.
Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e?
A Dalai láma ismét igenlően válaszol, erre megint kap egy konzervet.
A Pokolban ezúttal languszta, steak és pezsgő a menü.
Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a Dalai láma nem bírja tovább, és megkérdi:
– Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak konzervet kapok, míg a Pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?
Erre Isten fejcsóválva:
– Tudod, itt fent kettőnkért nem érdemes szakácsot tartani…
Páciens a pszichiáternek:
– Doktor úr, engem senki nem vesz komolyan!
– Na, ne vicceljen már!
Zsebtolvajt állítanak elő:
– Meg ne próbálja elhitetni velem, hogy azért vette el ezt a pénztárcát, mert azt hitte, hogy a magáé!
– ordít rá a delikvensre az ügyeletes.
– Láthatta, hogy ez más valakinek a pénztárcája!
– A pénztárca igen.
De a bankjegyek olyan ismerősnek tűntek!
– Mi lesz a WINDOWS2001 bejelentkező képernyője?
"MOST MÉG KIKAPCSOLHATJA A SZÁMÍTÓGÉPET!
"
A postás csengetésére egy szépasszony nyitja ki az ajtót, lenge hálóingben.
– De jól nézel ki kisanyám!
– hüledezik a postás.
– Figyelmeztetem, a férjem félórán belül itthon lesz!
– De hát én nem is csináltam semmit!
– mondja a postás.
– Tudom, csak szólok, hogy nincs túl sok időnk.
Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban…
a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.
A nő hezitált, nem tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
– Úgy értem, – magyarázta a hivatalnok – van munkája, vagy csak egy…?
– Persze, hogy van munkám!
– csattant fel a nő – Anya vagyok.
– Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!
– hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.
A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:
"Hivatali Vallató" vagy "Városi Nyilvántartó".
– Mi a foglalkozása?
– kérdezte.
Hogy mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom.
Csak úgy kibuktak belőlem a szavak:
– Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.
Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat.
Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
– Megkérdezhetem, – kezdte a hivatalnok érdeklődéssel – Pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
– Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom, a házban és a házon kívül).
A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány).
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier, és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.
Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim:
13, 7 és 3 évesek.
Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (a 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát tesztelt.
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!
Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.
Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier!
Különösen, ha egy cím is van az ajtón.
--[googlesitekit-end-of-content]-->
