Egy fotós elhatározza, hogy légi felvételeket készít az Etnáról…
Telefonon rendel egy légi taxit.
Amikor kiér a repülőtérre, látja, hogy egy kis gép áll a kifutón, nyitott ajtóval, utasra várva.
Bedobja a csomagját, beül, majd mondja a pilótának:
– Indulhatunk.
A gép felszáll, közben a fotós odaszól a pilótának:
– Legyen szíves az Etna fölé menni, ott majd csinálok néhány fényképet.
– Miért?
– kérdezi a pilóta.
– Mert fotós vagyok, a fotósok pedig fényképeket szoktak csinálni.
Hosszú csend, majd a pilóta halkan megkérdezi:
– Ezek szerint akkor nem maga az oktató?
A szemorvos hosszasan vizsgálja a beteget, majd megszólal:
– Már ne haragudjon uram, de hogy talált ide a rendelőbe?
Karikás szemű férfi lép be a rendelőbe, és elkezd panaszkodni:
– Doktor úr, segítsen rajtam!
Olyan környéken lakom, ahol egy csomó kutya lakik.
Amikor lefeküdnék aludni, valamelyik mindig rázendít, aztán az egész falka ott ugat az ablakom alatt egész éjszaka.
Az orvos kivesz a szekrényből egy fiolát.
– Szerencséje van.
Most kaptam ezt a szuper erős altatót, meglátja, ettől nyugodt lesz az éjszakája.
Két hét múlva visszajön a páciens, ha lehet, még fáradtabbnak tűnik.
– Na mi van, nem használt az altató?
– kérdezi az orvos meghökkenve.
– Szörnyű, doktor úr.
Mire elkapok egyet a dögök közül, és letuszkolom a torkán, vége van az éjszakának…
Az első kínos élményben a megszületésemkor volt részem…
Egy nő feküdt mellettem az ágyban.
Látogatók érkeznek a börtönbe. Vezeti őket körbe az igazgató…
Egyszer csak megáll egy ajtónál és mosolyogva rámutat:
– Ebben a zárkában tartózkodik a mi büszkeségünk.
Amikor rablás miatt először került hozzánk még analfabéta volt, most meg már közokirat hamisítás miatt ítélték el.
Az idióta férjem átállította a gps hangját Darth Vaderre és rohadtul nem…
tudtam, hogy kell visszaállítani.
Jó volt így leautóznom hétvégén anyámékhoz vidékre.
Végig szuszogott és kábé 10 percenként közölte hogy "én vagyok az apád".
A feleségem imád beszélni, de ez őszintén bevallom időként kicsit már fáraszt.
Az egyik este némán néztem magam elé, hallgatván a mondandóját.
Hétéves fiunk Gábor, észrevette az arcomon a fásultság jeleit, mire halkan odasúgta nekem:
– Apa!
Tettesd magad döglöttnek!
– Miért dörzsöli a rendőr sakkozás közben a sakktáblát?
– Hogy ne legyen matt…
– Mi Torgyán lemondásának igazi oka?
– Orbán úr elmesélt neki egy Dakota közmondást:
"Aki csütörtökön nem mond le, azt pénteken kirugják!
?!
"
– Miért nem vesz a rendőr zsebszámológépet?
– Mert fejbol tudja, hány zsebe van.
Egy bombanő nyaral Velencében. Javában gondolázik…
mikor a gondolás idegenvezető szemet vet a nőre.
Egy kissé elhagyatott helyen megkérdi tőle:
– Remélem, szereti a szexet!
– Hová gondol, maga szemtelen!
– fakad ki a nő.
– Oké, de úszni biztosan szeret.
Mórickához az anyukája:
-Kisfiam miért nem játszol Pistikével?
-Jaj, anya, te szeretsz olyan gyerekkel játszani olyan gyerekkel játszani, aki csúnyán beszél?
-Nem.
-Na látod, Pistike sem.
A szőke nő kifakad a férjének:
– Elegem van az egészből!
Sosem jössz haza időben, éjszakára is kimaradsz.
Megcsalsz fűvel-fával!
Most már abban sem vagyok biztos, hogy te vagy a gyerekeink apja!
Egy új tag iratkozik be golf klubba, és életében először golfozik…
Az oktató magyarázza neki:
– Látja ott messze azt a zászlót, arra felé kell ütni a labdát.
A tag hatalmasat üt, a labda száll-száll és 5 centire a lyuktól megáll.
– És most, mit kell csinálni?
– kérdezi az elképedt oktatót.
– Most üsse bele a lyukba.
– Ezt mondhatta volna előbb is!
Orvos:
– Na, Lajos bácsi, bevált a gyógyszer, amit a memóriájára adtam?
Lajos bácsi:
– Milyen gyógyszer?










