Vegyes viccekViccek

Viccek: Két cápa úszik a tengerben, és beszélgetnek…

Két cápa úszik a tengerben, és beszélgetnek:

– Te, képzeld a múltkor úszom egy hajó után, egyszer csak beesik egy fickó a vízbe.

Megettem, hát olyan részeg volt, hogy két hétig nem bírtam egyenesen úszni.

Mire a másik:

– Az semmi.

Én is úszok egy hajó után és egyszer csak beesik egy szőke nő a vízbe.

Megettem, hát olyan üres volt a feje, hogy még most sem tudok lemerülni.

– Ki az abszolút paraszt?

– ???

– Aki már kisgyerek korában a legóból is disznóólat épített.

Lefejelte mint Bálna a jéghegyet.

Lefejelte mint Süsü a vadkörtét.

Kevés mint elefántnak a normál tampon.

Akkora paraszt, hogy a óvodában 10 deka töpörtyű volt a jele.

Tátva maradt a szád?

Ja, hogy másképpen nem is fér be a fogad.

Olyan paraszt hogy a betonra azt hiszi dísznövény.

– Móricka, te nem szoktál fogat mosni? – kérdi a tanár.

– Dehogynem!

– Hazudsz, hiszen a leheletedből meg tudom mondani, hogy fokhagymás pirítóst reggeliztél!

– Akkor a tanár úr nagyon téved:

azt tegnapelőtt ettem!

Hazaérve mondja az asszony a férjének:

– Most jövök a szépségszalonból!

– És?

Zárva volt?

Az ifjú Molnárt behívják katonának. A sorozóbizottság előtt szimulál…

majd egy olyan mintavételes poharat ad le, amelyben a cukorbeteg barátnője vizelete van.20 perc múlva kész a lelet, és az orvos ismét maga elé szólítja:

– Van egy jó és egy rossz hírem a maga számára.

A rossz, hogy ön cukorbeteg!

– És mi a jó?

– Hogy terhes…

– Nekem nagyon gyanús a férjem, amióta sokat olvas.

– Mit olvas?

– Házassági hirdetéseket.

Az anyuka hazaér a munkából és a kisfia azzal fogadja…

hogy megmosta a kutya fogát.

Ezt meghallván kidobja a kisfia fogkeféjét és vesz neki egy másikat.

Másnap a gyerek megkérdezi:

– Anya miért dobtad ki a fogkefémet?

– Mert megmostad vele a kutya fogát!

– De anya, én a te fogkeféddel mostam meg…

Megy a gazdag az új autójában. Mondja neki a barátja :

– Jó a kocsid, biztos buknak rá a csajok.

– Ja, főleg a zebrán!

!

!

Két afgán kártyázik, de az utolsó parti után a soron következő osztó nem…

akarja elkezdeni az osztást.

A többiek egy ideig még várnak, de aztán rászól az egyik:

– OSSZÁ MÁ BIN LÁDEN!

Egyszer a szomszéd átjött hozzám:

– Te figyelj csak, ki akarjuk tapétázni a nappalit, és körülbelül ugyanakkora lehet mint a tiétek.

Hány tekercs tapétát vettél te annak idején?

– 14-et.

– Okés, köszi!

– azzal hazament.

1 hét után ismét átjött hozzám:

– Figyelj már baszki, hát vettem én is 14 tekercs tapétát, de 4 megmaradt!

– Nekem is…

Két skót színész sétál haza a forgatásról. Az egyik leint egy taxit.

– Jó estét.

Mennyi lesz, ha elvisz engem a Muskátli utcába?

-kérdezte az egyik színész.

– Öt font – felelt a sofőr.

– És ha a barátomat is magammal vinném, mennyi?

– faggatózik tovább.

– Akkor is öt font – válaszolt.

A színész a barátjára néz:

– Látod?

Mindig mondtam, hogy egy vasat se érsz!

Két szomszédasszony összefut a folyosón, az egyik kissé rosszmájúan megjegyzi:

– Képzelje szomszédasszony, tegnap lent voltunk a Balatonon, és a strandon a maga férjét láttam egy feltűnően attraktív fiatal lánnyal.

– Nézze szomszédasszony, a férjem elmúlt 35, hát csak nem mászkálhat a strandon kislapáttal meg vödörrel?!

Egy multicéghez felső vezetői posztra jelentkezik három férfi: egy mérnök…

egy fizikus és egy ügyvéd.

Először a mérnök megy be az interjúra, és hosszú-hosszú kérdéssorozat után legvégül megkérdezik tőle:

– Mondja, mennyi kettő meg kettő?

A mérnök elkezd gyorsan magában számolni, és megfontoltan kijelenti:

– Négy.

Kimegy a szobából, a következő alany a fizikus.

Őt is hosszasan faggatják, végül felteszik neki is a kérdést:

– Mennyi kettő meg kettő?

A fizikus kér egy kis gondolkodási időt, elővesz a táskájából néhány szakkönyvet, átlapozza, méreget, töpreng, számol, majd megválaszolja a kérdést:

– Négy.

Harmadiknak az ügyvédet hívják be.

Őt is alaposan kikérdezik mindenről, és mielőtt elengedik, tőle is megkérdezik, mennyi kettő meg kettő.

Az ügyvéd feláll, körbejár a szobában, benéz minden sarokba.

Kinéz a folyosóra, nincs-e ott valaki.

Felemeli a telefonkagylót, nincs-e benne lehallgató készülék.

Aztán közel hajol a kérdezőkhöz és suttogva kérdezi:

– Mit szeretnének, hogy mennyi legyen?

A falusi orvos megérkezik egy elhagyatott tanyára, ahol már a 15…

gyereket segíti a világra.

– Azért jobban is vigyázhatnának a háziállatokra.

Amikor jöttem, majdnem hasra estem egy kacsába.

– korholja a gazdát.

– Nem kacsa az dokikám.

Gólya, csak már térdig kopott a lába.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás