Két magyar turista beszélget egy moszkvai szállodában.
– Képzeld, tegnap megnéztem Lenin múmiáját.
– Képes voltál azt a hosszú sort végig állni a mauzóleum előtt?
– Nem, megoldottam okosba!
Adtam az őrnek 20 dollárt.
– És?
Soron kívül beengedett?
– Nem.
Kihozta!
Vicc: Egy nő és egy férfi megismerkednek és egy-kettőre az ágyban kötnek ki…
Az esemény után így szól a férfi:
– Kedvesem, Évának foglak hívni!
– Rendben, egyetlenem, de miért?
– Tudod, nekem te voltál az első nő az életemben!
– Oh, picim, akkor én Peugeot-nak hívlak!
– Rendben, de miért?
– 206!
Vicc: Két barát beszélget:
– Haver, képzeld tegnap este azt álmodtam, hogy úttörő vagyok!
– Én meg azt, hogy két nővel vagyok!
– De szemét vagy!
Miért nem hívtál át?
– Én hívtalak, de anyád azt mondta, hogy Csillebércen vagy.
Vicc: Tanulmányi ellenőr megy egy iskolába, felmérni a diákok felkészültségi…
szintjét.
Beül egy órára, majd megkéri a tanárt, hadd tegyen fel egy kérdést a gyerekeknek:
– Tudja-e valaki, ki rombolta le Jerikó falait?
Néma csend, a gyerekek zavartan néznek maguk elé.
Pár perc múltán Pistike jelentkezik:
– Azt nem tudom megmondani, ki volt, de biztosra veheti, hogy ebben az esetben én ártatlan vagyok!
Az ellenőr felháborodva fordul a tanárhoz:
– Ez felháborító!
Maga mit szól ehhez?
A tanár mentegetőzve mondja:
– Nézze, Pistike nem túl jó gyerek, de elég őszinte.
Ha azt mondja, nem ő volt, akkor én hiszek neki!
Az ellenőr dühösen kirohan a teremből, és megy az igazgatóhoz:
– Már megbocsásson, de az Ön iskolájában a gyerekek nem tudják megmondani, ki rombolta le Jerikó falait, és ami még rosszabb, a tanár se!
Az igazgató felhorkan:
– Nézze, a gyerekeket nem ismerem mind személy szerint, de a tanáraimban megbízok!
Ha egyikük azt mondja, hogy nincs közük hozzá, akkor én hiszek nekik!
Az ellenőr kétségbeesésében felhívja az oktatási minisztert.
Amikor elmondja a tapasztaltakat, a miniszter csitítani próbálja:
– Nem ismerem az összes igazgatót, de ha ekkora a probléma, akkor azt gyorsan meg kell oldani!
Kérjen három árajánlatot vagy írjon ki egy tendert, és hozassa rendbe azt a nyamvadt falat, ha ennyire fontos!
Négy barát minden szombat reggel együtt golfozik…
Egyikük minden meccs után így búcsúzik a többiektől:
– Akkor jövő szombaton fél tízkor találkozunk.
Lehet, hogy kések 20 percet!
Egyik társa aztán nem bírja tovább, és rákérdez:
– Te figyu, miért emlegeted mindig ezt a 20 percet?
– Tudod, szombat reggel felkelek, és megnézem a feleségemet az ágyban.
Ha a bal oldalán fekszik, akkor balkezes ütőkkel játszom.
Ha a jobb oldalán, akkor jobbkezes ütőket hozok magammal.
– És ha a hátán fekszik?
– Na, akkor szoktam 20 percet késni!
Kovács úr és neje egy kertes házban lévő ismerőshöz hivatalos ebédre…
Az ízletes falatok elfogyasztása után a házigazda büszkén vezeti körbe vendégeit a gondozott kerten.
Az egyik fánál megjegyzi:
– Ezt a fát annak emlékére ültettem, hogy összevesztem az anyósommal.
– Nem rossz ötlet, -fordul feleségéhez Kovács- milyen szép erdőnk lehetne már!
– Doktor úr, nekem ott alul mindig bélyegek potyognak kifelé.
Mire az orvos:
– De hát az nem lehet, vetkőzzön le, hogy alaposabban megnézhessem.
Megvizsgálja, egyszer csak elkezd röhögni és azt mondja:
– Drága hölgyem, ezek nem bélyegek, ezek matricák a "Csikita" banánról.
– Ma voltál az orvosnál felülvizsgálaton? – kérdezi a férj a feleségétől.
– Igen, de csak alul vizsgált meg.
Két öreg néni eteti a galambokat.Így szól az egyik:
– Ezek a galambok olyanok, mint a politikusok.
– Miért?- kérdi a másik.
– Mert amíg lent vannak a földön, addig a kezünkből esznek aztán, ahogy felkerülnek csak szarnak a fejünkre!
Két barát beszélget: – Az én anyósom olyan…
hogy egy tárgyról órákig tud beszélni.
– Az semmi!
Az enyémnek még tárgy sem kell, és napokig jár a szája.
– Mi a különbség az angol és a skót között, miután levágták a hajukat kopaszra?
– Az angol dicsekszik az új frizurájával, a skót meg eladja a fésűjét.
Idős házaspár, 50. házassági évforduló, veranda, naplemente, hintaszék…
ahogy kell.
Egyszer csak feláll a mama, s egy nagyot ráver az öreg orrnyergére, hogy az hanyatt esik a székkel együtt.
– Ezt miért kaptam?
– kérdi az öreg.
– Azért, mert belegondoltam:
miattad az elmúlt 50 évben egy jó szexünk sem volt.
Az öreg feltápászkodik, visszaül a székbe.
Nem telik el azonban 5 perc, felpattan, s hátba rúgja az asszonyt, hogy az leesik a verandáról.
– Ezt miért kaptam?
– kérdi az asszony a petúniák közül.
– Honnan tudod, milyen a jó szex???
Csörög a telefon. A gázszerelőt kártyázni hívják a kollégái.
– Szívecském, muszáj sürgősen elmennem – fordul feleségéhez a férfi, miután leteszi a kagylót.
– Olyan komoly az eset?
– kérdezi az asszony.
– Igen, három szerelő már ott van.
Kovács úr sétálgat a Rákoczi téren, és nézegeti a lányokat. Gondol egyet…
és odalép egy unatkozo szőkéhez.
– Mennyibe kerülsz, picinyem?
– kérdezi széles mosollyal az arcán.
– Tíz rongy – feleli a lány, és kihivóan megnyalja égövörös ajkait.
– Mennyi?!
– csattan fel a férfi, majd a szívéhez kap, és összeesik.
– Úristen, Julcsa!
Mi történt azzal a férfival?
– kiált oda a lánynak egy, a közelben álló kolléganője.
– Fogalmam sincs – feleli az.
– Talán MEGRÁZTA AZ ÁRAM.
– Pincér van még abból a tegnapi virsliből?
– Hogyne, uram.
– Na, akkor máshova megyek.










