kislány:
apa , szeretnék egy kistestvért :
)
apa:
anyád most nyelte le
Vicc: Egy kolostorban élt egy pap, akinek minden este egy apáca segített a kádban fürdeni
Egyik reggel ez a nővér találkozott a zárdafőnök anyával, és így szólt hozzá:
– Tisztelendő anyám, üdvözültem!
– Hogyan történt ez a nagy esemény, kedves nővér?
– Tegnap este, miközben József atyának segítettem a fürdésnél, megfogta a kezemet és a lába közé tette, és azt mondta, hogy amit fogok, az a mennyország k…ulcsa, és ki kellene próbálni az én záramban, hogy lássuk, megnyílnak-e a paradicsom kapui és üdvözülök-e.
– A vén gazember!
– mondta a tisztelendő anya.
– És mi történt még?
– Az atya azt mondta, eleinte kicsit fájni fog, mert a mennybe vezető út nehéz és fájdalmas, de a végén nagy gyönyörben lesz részem.
Hát, kipróbáltuk a zárat, és így is volt.
– A vén kurafi!
– kiáltott fel a tisztelendő anya.
– Engem meg azzal hitegetett, hogy az Gábor arkangyal trombitája és húsz éve fújatja velem…
Vicc: Szülészeten várakozik három apuka
A román, a néger és a székely.
Egyszer kijön a bába:
-Megvan mindhármuk babája.
Csak az a baj, hogy összekevertük.
Jöjjenek és próbálják kiválasztani a sajátjukat.
Székely berohan és felkapja a négert.
-Uram, az BIZTOS nem az öné.
-Tudom, de míg ki nem derül melyik a román addig ezt én le nem teszem.
Vicc: A cigánygyerek a nővérével
szexel.
Megszólal a lány
– Te jobb vagy mint apa!
Mire a fiú:
– Tudom, már anya is mondta.
Iskolában a gyerekek az uborkáról tanulnak
A tanárnő felrajzol egy uborkát a táblára mire az osztály elkezd hangosan röhögni a tanárnő bepipul és rászól Mórickára:
– Szerinted mit rajzoltam a táblára?
– Egy faszt!
A tanárnő teljesen elképed és rohan az igazgatóhoz, hogy odahívja.
Az igazgató bemegy az osztályba:
– Gyerekek mi ez a rendbontás és ki rajzolta ezt a faszt a táblára?
– Te, a szöszi titkárnőt megdugtad már?
– Persze, de a feleségem jobb!
– Nekem mondod?
A ‘Tini nindzsa teknőcök’ című rajzfilm igaz történetet dolgoz fel
Chuck Norris egyszer lenyelt egy egész teknőst és amikor kijött belőle, három méter magas volt és tudott karatézni.
– Szia
Fiú:
Feltehetnék pár kérdést?
:)
Lány:
– Szijaa, ahaa ^^
Fiú:
– Van 1 lovam, úgy hívják senki, leszopod?
Lány:
– Nem.!
-.-
Fiú:
– Akkor kit szopsz le?
:o
Lány:
– Senkit.
-.-
Fiú:
– Nincs több kérdésem!
:D
Tudod mit csinálok amikor fel kéne ásni a kertet?
– Na mit?
– Lefekszem aludni és vasutakról álmodom.
Másnap fel van ásva a kert.
– Az hogy lehet?
– Úgy, hogy a vasút-álom-ás.
A háziak elalszanak, a vándor átmegy az asszony ágyába, és jól megkeféli
Utána a lány ágyába, és őt is lerendezi.
Ezután pisilhetnékje támad, kimegy az ajtó elé, és az odatámasztott köszörűkőre pisál.
De hogy ne csurogjon, közben hajtja a köszörűkövet.
A gyerek, aki csak színlelte, hogy alszik, az előzőeket mind végignézte, most felrázza az apját:
– Ébredjen gyorsan édesapám, ez az ember megkefélte anyámat meg a Julcsát, és most ránk feni a fa**át!











