Nem a szemükben vagy az agyukban, hanem a májukban is kereshetők a postagalambok „iránytűjének” nyomai. Egy új kutatás szerint felhős időben a máj vastartalmú immunsejtjei segíthetnek abban, hogy a madarak megtalálják az utat hazafelé. Napos időben viszont úgy tűnik, más támpontokra is képesek hagyatkozni.
Az állati tájékozódás egyik legizgalmasabb kérdése, hogyan érzékelik egyes fajok a Föld mágneses terét. A galambokról régóta tudni, hogy legalább részben erre is támaszkodnak, de sokáig nem sikerült meggyőzően megmutatni, hol van a testükben ez az érzékelés. A mostani vizsgálatban 34 betanított postagalambbal dolgoztak, és 19 kilométeres hazautat figyeltek meg GPS-szel.
Miért pont a máj került elő?
A kutatók a korábbi elképzelésekkel szemben nem a szemet, az agyat vagy a csőrt találták kulcsfontosságúnak, hanem a máj bizonyos immunsejtjeit, a makrofágokat. Ezek a falósejtek nemcsak védekeznek, hanem a sérült szöveteket és az elhasználódott vörösvérsejteket is lebontják. Közben vastartalmat gyűjtenek magukba, és ez a vastartalom összefügghet a földmágnesség érzékelésével.
A terepi tesztekben a madarak egy részénél klodronáttal elpusztították a falósejtek nagy részét. Ezután jól látszott a különbség: a kezelt galambok felhős időben eltévedtek, miközben napos időben még mindig megtalálták az otthonukat. A nem kezelt madarak ezzel szemben felhős és napos körülmények között is jól navigáltak.
Mi történt a kezelt és a kezeletlen galambokkal?
A májszövetek vizsgálata megerősítette, hogy a kezelés valóban eltávolította azokat a sejteket, amelyek az irányérzékelésben szerepet játszhatnak. A nem kezelt madarak májából mágneses eljárással ki lehetett vonni a vastartalmú makrofágokat, a kezelt madarakéból viszont nem. Mikroszkópos felvételeken az is látszott, hogy ezek a sejtek gyakran nagyon közel helyezkednek el idegrostokhoz, ami alapján felmerül, hogy az idegrendszerrel is kapcsolatba léphetnek.
A kutatók szerint a következő nagy kérdés az, hogyan tudhat a makrofágokban lévő nanoméretű ferritin reagálni a Föld gyenge mágneses terére. Az egyik feltételezés az, hogy ezek a részecskék dipólusként rendeződhetnek a sejtekben, és így együtt már érzékelhető jelet adhatnak. Ez még nem végleges bizonyíték, de az kiderült, hogy a vastartalmú falósejtektől megszabadított galambok felhős időben látványosan rosszabbul tájékozódtak.
Ha ez a kapcsolat később is megerősítést kap, az nemcsak a galambok viselkedéséről mond el többet, hanem arról is, hogy az állatok tájékozódása mennyire összetett lehet. Egy biztos: a napfény és a mágneses tér nem ugyanazt a szerepet tölti be a madarak számára, és a felhős ég alatt a máj sejtjei is szerephez juthatnak.
