Retró és nosztalgiaRetró történetek

A vizes padon őrzött hely – egy zápor története a falusi mozi előtt

1963 nyarán egyetlen pokróc kavart viszályt a falusi mozi előtt. Mire elállt az eső, már senki sem ugyanarra emlékezett: hány ember helyét őrizte Ilona a vizes padon, és meddig számít becsületesnek a várakozás.

Nosztalgikus, fiktív történet – a szereplők és az események kitaláltak.

A pokróc a pad közepén

Ilona délután hatkor ért a kultúrház elé, pedig a vetítés csak nyolckor kezdődött. A homlokzaton kifakult betűk hirdették a szombat esti előadást, alattuk ferdén lógott a film plakátja. A pénztár zsalugátere még csukva volt, de a fal mellé már odatámasztottak hat kerékpárt, a bejárat előtt pedig gyülekezett a sor. Akinek nem jutott ülőhely, az a terem végében állhatott, ezért mindenki időben érkezett.

A kapu mellett álló zöld pad még üres volt. Ilona elővette a csomagtartóról leoldott, barna kockás pokrócot, összehajtotta, és a pad közepére tette. Nővére, Margit kérte meg rá délelőtt a vegyesbolt előtt: tartson helyet neki és a két gyereknek, mert csak akkor tudnak elindulni, ha a férje hazaér a határból. Ilona azt felelte, hogy megoldja. Akkor még egyszerű ígéretnek tűnt.

Sándor, Ilona udvarlója a kúttól érkezett, két üveg málnaszörppel a kezében. Megnézte a pokrócot, aztán a hosszabbodó sort. Megkérdezte, hány embernek foglalnak. Ilona azt mondta, háromnak, de Margit talán a férjét is hozza. Sándor erre nem válaszolt rögtön. Lepattintotta az egyik üveg fémkupakját a pad szélén, majd csak annyit mondott: négy hely már majdnem egy egész sor.

A sor, amelynek nem volt eleje

A kultúrház előtt nem húztak kordont, és sorszámot sem osztottak. A várakozás rendjét mindenki ismerte, mégsem tudta pontosan senki. Elöl állt a postáskisasszony a húgával, utánuk két traktorosfiú, mögöttük Ilona és Sándor. A pad oldalánál azonban Pista bácsi pipázott, aki azt állította, hogy ő már azelőtt ott volt, mielőtt bárki megérkezett volna, csak átment dohányért a szemközti trafikba.

A félreértés akkor kezdődött, amikor Pista bácsi ráült a pokróc szélére. Ilona udvariasan szólt, hogy azon helyet őriz. Az öreg felhúzta a szemöldökét: ő ugyan nem ül a pokrócon, csak a padon, amelyet nem lehet lefoglalni. A körülöttük állók elnevették magukat, de a nevetés hamar elhalt. Pista bácsi hozzátette, hogy ha mindenki a fél rokonságának őrizne helyet, a rendesen várakozók be sem férnének.

Ilona arcába szökött a vér. Margit nem a fél rokonsága volt, hanem a nővére, aki egyedül vitte a háztartást, amikor a férje napokra kinn maradt a földeken. Ezt azonban nem akarta a sor előtt magyarázni. Sándorra nézett, hátha mellé áll, de a fiú a szörpösüveg címkéjét kapargatta. Ilona akkor értette meg, hogy Sándor szerint Pista bácsinak legalább részben igaza van.

Amikor leszakadt az ég

Fél hét után a nyugati ég alja ólomszürkére váltott. Előbb csak nagy, ritka cseppek koppantak a kerékpárnyergeken, majd egyetlen széllökés végigverte esővel a kultúrház előtti teret. A sor egy pillanat alatt szétesett. Ki az eresz alá, ki a trafik ponyvája mögé menekült; a gyerekek visítva ugráltak a földút frissen nyíló tócsáiban.

Ilona a pokrócot akarta menteni. Mire felkapta, az egyik fele megszívta magát vízzel, és barna lé csurgott belőle a szandáljára. Sándor a bejárat mélyedésébe húzta, de a pad üresen maradt az esőben. Pista bácsi a szemközti eperfa alatt állt, zakóját a fejére borítva. Onnan kiabálta, hogy jól jegyezze meg mindenki, ő volt elöl.

Tíz perc múlva a zápor olyan hirtelen csendesedett el, ahogyan érkezett. A földút fényesre simítva tükrözte az alkonyt, az ereszről még vastag sugárban folyt a víz. Az emberek visszaszivárogtak a bejárathoz, de már senki sem oda állt, ahol korábban. A traktorosfiúk előrébb kerültek, a postáskisasszony a pénztárablak mellé húzódott, Pista bácsi pedig elfoglalta a pad szárazabbik végét. Amikor Ilona visszatette a nedves pokrócot, az öreg kijelentette, hogy az esővel a helyfoglalás is elúszott.

A késők végre megérkeznek

A pénztárban felgyulladt a sárga lámpa. A kis ablak mögött Terus néni rendezni kezdte a jegytömböket, mire a társaság egyszerre mozdult közelebb. Ilona hiába nyújtogatta a nyakát az út felé, Margitéknak nyomuk sem volt. Sándor halkan azt mondta, két helyet még meg lehet magyarázni, négyet már nem. Ilona csípősen visszakérdezett, hogy az ígéret talán darabra mérhető-e.

A vita nem lett hangos, mégis többen odafordultak. Pista bácsi közölte, hogy ő nem haragszik senkire, de a mozi nem lakodalom, ahová egész családokat lehet egy zsebkendővel bejelenteni. Ekkor csikordult meg egy kerékpár a sárban. Margit tolta, a lánc lelógott a fogaskerékről, a hátsó sárvédő ferdén állt. Mellette a tízéves Bandi loholt gumicsizmában, húgát, Évát pedig Margit férje hozta a vállán. Mind a négyen csuromvizesek voltak.

Margit nem mentegetőzött. Csak annyit mondott Ilonának, hogy a hídnál leugrott a lánc, aztán megmutatta a tenyerét: fekete volt az olajtól. A férje levette válláról az álmos kislányt, és hátrébb indult vele a sorban. Nem követelték az őrzött helyet. Ettől Ilona hirtelen még rosszabbul érezte magát, mintha a nővére szemrehányást tett volna.

Két gyerekhely, nem több

Amikor kinyílt a kultúrház ajtaja, az emberek összesűrűsödtek. Odabentről hűvös, meszelt falak szaga és a gépház tompa zúgása áradt kifelé. Ilona megfogta Bandi és Éva kezét, majd Pista bácsihoz fordult. Azt mondta, a két gyereknek tartotta meg a helyet. A felnőttek beállnak hátra. Nem volt igaz, legalábbis nem így indult, de abban a pillanatban ez lett az egyetlen tisztességes megoldás.

Pista bácsi végigmérte a gyerekeket. Bandi csizmájáról sár csöpögött, Éva haja a homlokára tapadt, és olyan erősen szorította a vászonból varrt kis táskáját, mintha abban volna az egész este. Az öreg arrébb húzódott a padon. Azt morogta, hogy a gyerek az más, aztán elővette kialudt pipáját, és gondosan kipiszkálta belőle az elázott dohányt.

Sándor ekkor elvette Ilonától a nehéz pokrócot. Nem kért bocsánatot, csak hátravitte Margit biciklijét a többi közé, és visszaállt a sor végére a házaspár mellé. Ilona megértette a mozdulatot. Nem ellene döntött, hanem vállalta azt a részt, amelyet addig neki kellett egyedül tartania.

Fény a nedves ruhák fölött

A teremben végül Bandi és Éva kapott két egymás melletti széket. Ilona mögöttük ült, Sándor pedig Margitékkal a hátsó falnál maradt, ahol még néhány keskeny állóhely jutott. Pista bácsi a sor szélén telepedett le. Amikor kialudtak a lámpák, valaki előrehajolt, hogy jobban lásson, más köhintett, a nedves kabátokból pedig lassan felszállt a párás meleg.

A vásznon megjelent az első remegő fény. Éva hátrafordult, megkereste tekintetével az anyját, majd integetni kezdett. Margit alig láthatóan visszaintett. Ilona ekkor Sándor kezét érezte a széke támláján; a fiú a sötétből előrenyújtotta a tenyerét. Ilona rövid habozás után ráhelyezte az ujjait.

A film címére később egyikük sem emlékezett pontosan. Arra viszont igen, hogy kifelé menet Pista bácsi a még mindig nyirkos pokrócot a kerékpár csomagtartójára kötözte, nehogy beleérjen a küllőkbe. Nem mondott hozzá semmit. Az út fölött már tiszta volt az ég, a pocsolyákban pedig úgy remegett a kultúrház lámpafénye, mint az imént a mozi vásznán.

Ilona azon az estén nem tudta maradéktalanul megtartani az ígéretét, mégsem hagyta cserben a nővérét. A vizes pad mellett mindenki engedett valamennyit: helyből, büszkeségből vagy a saját igazából. Talán ezért fért el végül a társaság egy olyan teremben, amelyben papíron már egyetlen szabad szék sem maradt.

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás