1997 őszén a Sörház utcai fodrászüzletnek egyetlen napja maradt a költözésre, de a régi berendezésről senki sem tudott lemondani ugyanúgy. A tükrök előtt már kartondobozok sorakoztak, miközben az utolsó vendég ragaszkodott a megszokott frizurájához. Mire besötétedett, nemcsak azt kellett eldönteni, mi fér fel a teherautóra, hanem azt is, mi tartja össze a három fodrászt.
Nosztalgikus, fiktív történet – a szereplők és az események kitaláltak.
Reggel még minden a helyén volt
Fél nyolckor Ilona ugyanazzal a mozdulattal fordította el a kulcsot, ahogyan tizenkilenc éve minden munkanapon. Az ajtó alsó sarka megakadt a küszöbben, ezért vállal rá kellett segíteni. A csengő rekedten szólt, odabent pedig állott hajlakk-, sampon- és kávéillat várta. A fal mellett három krómozott lábú, bordó műbőr szék állt, előttük keskeny pultok, rajtuk műanyag hajcsavarók, csipeszek és egy üveg fertőtlenítő. Csak a sarokba hajtogatott kartondobozok jelezték, hogy ez már nem közönséges munkanap.
A bérleti szerződés délután hatkor lejárt. Az új üzlet két utcával arrébb, egy korábbi rövidáru-bolt helyén várta őket frissen meszelt falakkal, de szűkebb hátsó helyiséggel. A költöztetők négyre ígérték magukat. Gábor, a legfiatalabb fodrász már reggel le akarta szerelni a tükröket, Ilona viszont nyolcra még beírta Farkas urat. A nyugdíjas órás minden második csütörtökön érkezett, és azt mondta telefonon, őt holmi költözés miatt ne hagyják bozontos tarkóval.
Éva, aki tizenhárom éve dolgozott Ilona mellett, egy kockás füzetben ellenőrizte a listát. A két új hajszárító, a pénztárgép, a törülközők és a festékes szekrény mellett piros felkiáltójel állt. A régi búrás szárítógépet, a porcelán mosókagylót és a három bordó széket Gábor kihúzta. Szerinte ezek csak nehezek, repedezettek és útban lesznek. Ilona szó nélkül visszaírta mindhármat.
A szék, amelyet senki sem akart cipelni
Tíz órára megtelt az üzlet a megszokott zajokkal. Csattogott az olló, sercegett a vízmelegítő, a rádióban közlekedési hírek szóltak, majd egy dal, amelyet Éva halkan dúdolt. A vendégek a költözésről kérdezgettek, tanácsokat adtak a cipekedéshez, és mind megígérték, hogy az új helyre is utánuk mennek. Ilona minden alkalommal elmondta az új címet, de közben a tükörből a bordó szék háttámláját figyelte. A műbőr a varrásnál felhasadt, alóla sárgás tömés kandikált ki.
Délben Gábor végre kimondta, amit reggel óta kerülgetett. Az új üzletbe két korszerűbb széket szereztek egy bezárt szalonból, ezért a régieknek legfeljebb a pincében jutna hely. Ilona azt felelte, az első széket még az előző tulajdonostól vette át, a másik kettőre pedig hónapokig spórolt. Azokban tanulta meg, hogyan kell egy gyerek fejét mozdulatlanul tartani, és azokban ültek azok is, akik azóta már csak a fekete szalaggal átkötött fényképekről néztek vissza.
Gábor a határidőt emlegette. A költöztetők óradíját, az új hely szűk ajtaját, a nyikorgó hidraulikát. Ilona erre letette az ollót, és azt mondta, akkor költözzön egyedül, ha neki csak a használható holmi számít. A rádió tovább szólt, de Éva kikapcsolta. A csendben a falióra másodpercmutatója is túl hangosnak tűnt.
Az utolsó vendég nem kért sietséget
Farkas úr negyed háromkor érkezett, barna orkánkabátban, hóna alatt összehajtott újsággal. Körülnézett a dobozokon, aztán leült a középső székbe. Nem kérdezte, mikor indulnak, és azt sem, miért vörös Ilona szeme. Csak annyit mondott: oldalt röviden, felül maradhat, ahogy szokta. Ilona ráterítette a csíkos kendőt, bepattintotta a nyakánál, majd fésűt csúsztatott az ősz haj alá.
A vágás lassabban ment, mint máskor. Minden ollócsattanás után néhány szál hullott a szék körüli linóleumra. Farkas úr a tükörből Évára pillantott, aki poharakat csomagolt újságpapírba, majd Gáborra, aki csavarhúzóval a kezében állt az egyik tükör előtt. Végül megkérdezte, megmarad-e ez a szék. Ilona azt felelte, rajta múlna, igen. Gábor az ablak felé fordult.
Amikor elkészültek, Farkas úr nem kelt fel azonnal. Végigsimította a karfa repedt műbőrét, és elmesélte, hogy ebben a székben vágták le a fia vállig érő haját az első állásinterjúja előtt. A fiú akkor haragudott rá, később mégis ugyanabban az öltönyben ment dolgozni, amelyet az apja adott rá. Farkas úr nem mondta, hogy ezért meg kell őrizni a széket. Csak kifizette a vágást, az aprót a pultra tette, és távozáskor a szokottnál tovább fogta Ilona kezét.
Négykor megérkezett a teherautó
A költöztetők bakancsa sarat hozott a padlóra. Egyikük végigmérte a búrás szárítót, majd közölte, hogy az ilyesmi külön menet, mert nem lehet csak úgy dobozok közé fektetni. Gábor ettől elvesztette a türelmét. Felkapta a listát, és azt mondta, választani kell: vagy este hatra kiürítik a helyiséget, vagy itt maradnak emlékeket őrizni, miközben az új üzlet holnap nem tud kinyitni.
Ilona levette a falról a bekeretezett szakmunkás-bizonyítványát. A helyén világosabb téglalap maradt a megsárgult tapétán. Sokáig nézte, majd a búrás szárítóra mutatott: az maradhat. A porcelán mosókagylóról is lemondott. A három szék közül viszont egyet vinni akart, azt, amelyikben Farkas úr ült. Gábor tiltakozni kezdett, de Éva ezúttal közbevágott. Azt mondta, az új üzletben kell valami, amitől nem érzik majd úgy, mintha idegen helyen vendégeskednének.
A választás után felgyorsult minden. Gábor kiszerelte a szék lábtartóját, Éva ragasztószalaggal rögzítette a forgórészt, Ilona pedig egy régi törülközőt kötött a háttámlára, hogy ne sérüljön tovább. A másik két széket a fal mellé tolták. Ilona mindkettőt letörölte, bár már senki sem ült beléjük. Nem búcsúzott el hangosan, de a tenyerét egy pillanatra rajta hagyta az egyik hideg karfán.
A sötét kirakatban még egyszer felgyulladt a neon
Háromnegyed hatkor már csak hajszálak, csavarok és halvány bútorhelyek maradtak utánuk. A hosszú tükröket levették, így a helyiség szokatlanul keskenynek és kopottnak látszott. Gábor kivitte az utolsó dobozt, aztán visszajött a pulton felejtett hajlakkért. Ilona közben felkapcsolta a kirakat fölötti neont. A fény először remegett, majd hidegen végigfutott az üres falakon.
Éva a bejáratnál várta, kezében a kockás füzettel. Ilona lekapcsolta a neont, de a kulcsot nem tudta rögtön elfordítani. Gábor mellé lépett, és azt mondta, az új helyen ő maga foltozza meg a bordó szék háttámláját. Nem bocsánatkérésnek szánta, mégis annak hangzott. Ilona bólintott, majd együtt húzták be az ajtót, amely utoljára ugyanúgy megakadt a küszöbben, mint reggel.
A teherautó rakterében a bordó szék két kartondoboz közé szorítva utazott. Rajta feküdt Ilona bekeretezett bizonyítványa és a kockás füzet. Amikor elindultak, a három fodrász gyalog követte a kocsit az új üzlet felé. Senki sem sietett előre. Az utcasarkon Gábor hátranézett a sötét kirakatra, aztán megvárta a másik kettőt.
Másnap az új helyen még festékszag keveredett a sampon illatával, és a tükrök sem álltak egészen egyenesen. A megmentett bordó széket az ablak mellé tették. Elsőként Ilona ült bele, míg Gábor csavarhúzóval beállította a lábtartót, Éva pedig felírta a friss cím alá az aznapi vendégeket. A régi üzletből nem hozhattak el mindent, de ami velük érkezett, elég volt ahhoz, hogy ismét munkához lássanak.
