Egy másik szerelem Another love
Egy másik szerelem Another love
Egy másik szerelem Another love
Gyakran nem azért vagyunk fáradtak, mert túl sokat dolgozunk, hanem mert túl keveset foglalkozunk azzal, ami igazán lelkesít minket. Sokan töltjük a…
Azt mondják: "Akik tartani tudják a szájukat, azoknak nem jelent problémát megőrizni mások barátságát." Valószínű ezért nincs sok barátom, mert…
"Az ember nem kezdheti előlről az életét, de minden reggel kezdhet egy új napot, sokkal jobbat és szebbet." Müller Péter
Bárhol is vagy, bármit is élj át, soha ne feledd: nem kell mindennek tökéletesen rendben lennie ahhoz, hogy megtegyél egy következő lépést. Az élet nem a…
Akiknek a világot egy nagy, félelmetes, küzdelmekkel teli helyként állították be, ami nem az örömök, a boldogság megéléséről is szól, ők később nehezen oldódnak…
"Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog…
Nem sok olyan dolog történhet velünk a nap során, amit egy kis csoki ne tudna megjavítani. Bill Sullivan
“Nem vagyok hajlandó küzdeni a természet ellen. Két kislányom van, és abban az iparágban nőttem fel, ahol olyan elvárás uralkodik, amihez a fiatalság kútjából…
'A vita semmit nem visz előbbre legtöbbször. Beszélgetni lehet, nézeteket, eszmét lehet cserélni, de a vita negatív rezgéssel tölti meg a beszélgetést és a…
Nem a másik felét kutatja, nem a törött darabjaiba illeszkedő, passzoló embertársát keresi, aki éppen ott van darabjaira hullva, ahol ő, ezért pontosan…
“A hálás szív vonzza a csodákat.”
Megtalálod azokat az életedben, akik a legjobb embereknek tekintenek téged, és megtalálod azokat, akik a legrosszabbnak látnak téged. Találsz majd olyan…
A hátunk mögött sok minden történik, és nagyon sok nem értünk. A hátunk mögött beszélők rólunk beszélnek, tetteinkről, vagy tétlenségünkről szólnak. Ítélkeznek,…
A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.” Wass Albert
“Szeretlek - mondta a kis herceg. „Én is szeretlek”... válaszolta a rózsa. „Ez nem ugyanaz” - emlékezett vissza. „Szeretni annyi, mint biztosnak lenni abban,…
Wass Albert - Van e még? " Van-e még szeretet a földön, mely önzetlen, tiszta és nemes, van-e még oly érzés a földön mit önző érdek ne mérgezne meg? A…