80 éves bácsika mondja az orvosnak:
– Doktor úr, nagy baj van!
A nemi életünk drámaian visszaesett.
– Mióta is házasok?
– Most lesz 60 éve!
– És mikor kezdődött ez a drámai csökkenés?
– Először tegnap éjszaka, aztán pedig ma reggel!
Vicc: – Mi történt velem? – dünnyögi a műtét után magához térő beteg.
– Baleset érte, és megoperáltuk.
– Tehát most kórházban vagyok?
– Igen, nagyobbrészt!
Vicc: Az orvosnál:
– Hogyan adta be a kedves férjének az altatót, amit a múltkor felírtam?
– Ahogyan a doktor úr mondta, minden kétórában.
El sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz volt mindig újra felébresztenem.
Vicc: – Doktor úr! Minden egyes étkezéskor az első falatoknál erős égető fájdalmat…
érzek a torkomban, ami fokozatosan végighalad a nyelőcsövemen is, emellett rossz, keserű ízt is érzek.
Tudna valamit javasolni?
– Uram, talán mielőtt enni kezd, vegye ki a szájából az égő cigarettát!
Egy férfi nagyon szeretett motorozni, de a barátai állandóan mondták neki…
hogy ne kísértse a sorsot, mivel az egyik szeme üvegből volt.
A férfi azonban hajthatatlan volt.
Egyszer, egy elhagyatott úton aztán bekövetkezett a baj:
összeütközött egy autóval.
Kiszállt a két autós, és mivel mindketten szemorvosok voltak, gyorsan megvizsgálták az áldozatot.
Sajnos, segíteni már nem tudtak rajta, valószínűleg valamilyen belső sérülés végzett a motorossal.
Ekkor megszólalt az egyik orvos:
– Nézze kolléga, ha kiderül, hogy elütöttük szegényt, hosszas vizsgálatnak nézünk elébe, ami a jó hírünket veszélyezteti.
Mivel úgy látom, szegény párának nincsen semmilyen külsérelmi nyoma, csak a szeme sérült meg, szerintem vigyük be a klinikára, hozzuk rendbe a sérült szemet, aztán hozzuk vissza ide, és állítsuk be úgy, mintha fának ment volna!
Így is tettek.
Másnap aztán meglepődve olvasták a helyi újságban:
"Rejtélyes haláleset!
Egy motoros, akinek mindkét szeme üvegből volt, meghalt egy közúti balesetben!
"
Azt utálom a fogorvosokban, hogy amikor két kézzel turkálnak a számban…
még elvárják, hogy válaszoljak a kérdéseikre.
– No, barátom, maga igazán csak az erős szervezetének köszönheti…
hogy meggyógyult!
– mondja az orvos a páciensének.
– Jó, hogy mondja, doki.
Már épp fizetni akartam!
Az orvosok nagyon szerencsés emberek: sikereikre süt a nap…
tévedéseiket betakarja a föld.
Egy beteg megragad egy kést a konyhán és szalad vele az orvos felé…
Az megijed, próbál menekülni.
A beteg utána.
Végül az orvos a folyosó végére ér, nem tud hová menekülni.
Kétségbeesetten, sápadtan a falnak támaszkodik.
A beteg odaér, az orvos kezébe adja a kést:
– Nesze, te vagy a fogó.
– Mondja doktor úr! Ezek a gyógyszerek tényleg megfiatalítanak?
– Igen, persze!
– Akkor mi lesz a nyugdíjammal?
Műtét közben a beteg irányából a doki kap egy hatalmas jobbegyenest…
Meghökkenve kérdezi az asszisztensnőt:
– Ez meg mi volt?
– Szerintem a doktor úr megsértett egy ütőeret…
– Doktor úr! Meghalt Kovács, a szimuláns!
– ???
– Most már túlzás, hogy ez miket művel!
– Doktor úr, az a problémám, hogy engem nem vesznek komolyan!
– Na, ne röhögtessen már!
– Kolléga, beutalok magához egy fémjelzett beteget.
– Mi az, hogy fémjelzett?!
– A haja ezüst, az ere arany, a foga acél, a lába ólom és nincs egy vasa sem.
– Pisti, honnan szerezte a papád ezt a csontvázat itt az üvegszekrényben?
– Biztos ez volt az első páciense.










