A rendőrök az országúton leintenek egy piros Ladát.
Látják hogy a hátsó ülésen három birka van bezsúfolva, a cigány sofőr pedig nagy zavarban van.
– Nem lopta maga ezeket a birkákat?
– kérdik a tőle.
– Há´mán dehogy loptam én, ők akartak velem gyünni!
– Hogy-hogy?
– Megkírdeztem tőlük, hogy beszállnak-e, mire azt mondták hogy:
beee.
+1 vicc
Móricka szülei, hogy zavartalanul szeretkezhessenek, kitalálják, hogy kiküldik az erkélyre Mórickát, és kérik, hogy folyamatosan mondja, mit lát.
Móricka ki is megy és sorolja:
– A szomszéd kiáll a garázsból.
– Egy mentő elhúz.
– A másik szomszéd kutyát sétáltat.
– A Kovácsék szexelni fognak.
Erre felkapják a fejüket odabent a szülők:
– Hát ezt meg honnan veszed?
– Csak onnan, hogy ők is kiküldték a gyereküket az erkélyre…
+1 vicc
Egy család nagyon elszegényedett.
Apa és fia tanakodnak, hogy mégis mit adhatnának el.
Apa azt mondja a fiának:
– Fiam, adjuk el a tanyát!
– A tanyát?
Apa, ha eladjuk a tanyát hol fogunk nyaralni, és mellesleg drágán kell megvenni a gyümölcsöt.
– Ez tényleg nem jó ötlet fiam.
Tudod mit, adjuk el a kocsit!
– A kocsit?
Apa, ha eledjuk a kocsit, vonattal kell járnunk a tanyára, és busszal dolgozni.
E…z nem jó ötlet.
– Igazad van, fiam.
Tudod mit fiam?
Adjuk el a városi lakást!
– A lakást?
Ha eladjuk a lakást, korán kell kelni a tanyán, hogy dolgozni menjünk.
– Akkor adjuk el a nagyit!
– A NAGYIT?
Apa, ha eladjuk a nagyit, ki fog főzni, mosni, takarítani?
– Igazad van fiam, ez sem jó ötlet.
– Tudod mit, apa?
Nekem van egy jó ötletem:
adjuk el az anyut.
– Az anyut?
– Persze!
Én már úgyse szopok, te úgysem kefélsz, a szomszédnak meg minek tartsuk?
+1 vicc
Férj hazamegy a munkából:
– Asszony, ma este megerőszakolósat játszunk!
– DE ÉN OLYAT NEM AKAROK!
– Ez a beszéd, szívem!
+1 vicc
Az anyós megy az úton a biciklivel.
Szembe jön vele a veje és így szól:
– Hova megy mama?
– A temetőbe.
– És a biciklit ki hozza vissza?
+1 vicc
Mi gyorsabb a fény sebességnél?
– etióp gyerek kaja jeggyel
+1 vicc
A szőke nő örökbe fogad egy kis cigány gyereket.
Pár hét múlva lopáson kapják a fiut.
�-r:
-Asszonom a fiát lopáson kaptuk
Gyerek:
én nem tudtam, hogy nem tehetem el
Szőke nő:
nem elmondtam, hogy ne lopj el semmit?
Gyerek:
Ezt nem hiszem el…hetekig hallgatnom kell a hülyeségeidet, most meg amikor kimagyarázom magam akkor meg beégetsz…
+1 vicc
Férj sokat sejtetően odabújik a feleségéhez:
Feleség:
Ne haragudj drágám ma nincs kedvem,fáj a fejem.
Férj:
Nem baj drágám,bekentem a végét aszpirinnel,már csak az a kérdés,hogy szopogatós gyógyszerként,vagy kúpként szeretnéd
+1 vicc
Egy idös hölgy nem boldogul a kúp beadásával és a játszótérre lekiabálva egy kisfiút hiv fel.
-Édes fiam,dugd be nekem ezt a kúpot.
A mami behajol,ahogy kell.A gyerek megkérdezi
-Melyikbe dugjam?A csokisba vagy a tépözárasba?
+1 vicc
Közelít a cigány a határhoz két nagy zsák dióval a hátán.
Megállítja a határőr.
Mi van a zsákodban cigány?
Hát dió!
És honnan van az neked?
Hát bevallom őszintén, hogy loptam!
Na akkor büntetésből dugj fel magadnak kettőt belőle!
A cigány meg is teszi, majd nagyon elkezd röhögni.
Kérdi tőle határőr:
mit röhögsz cigány?
– annyira tetszett ?!
Nem nem csak rágondoltam a Gazsira, mert az meg dinnyét lopott!













