Vegyes viccekViccek

Vicc: Egy fickó meg szeretett volna házasodni, de mivel három olyan lány…

Egy fickó meg szeretett volna házasodni, de mivel három olyan lány is akadt…

aki tetszett neki, egy módszerre volt szüksége, amivel eldönthette, hogy melyikük lesz az ideális számára.

Így aztán mindhármuknak adott ezer-ezer dollárt, és figyelte, hogy mi lesz a reakciójuk.

Az első lány fodrászhoz, kozmetikushoz, meg egyéb szépítkezésre specializálodott szakemberhez ment, majd azt mondta:

– Lám, mennyire szeretlek, azt akartam, hogy a lehető legszebbnek láss engem.

A második horgászfelszerelést, nagy színes TV-t, videót, és egy teljes hónapra elegendő sörkészletet vásárolt, mondván:

– Nagyon szeretlek, és azt szeretném, hogy Te mindennél és mindenkinél jobban érezd magad.

A harmadik befektette a tőzsdén a maga 1,000 dollárját, részvényeket adott és vett, opciós meg egyéb határidős ügyleteket kötött, és megsokszorozta az eredeti összeget:

– A pénzt a közös jövőnk megalapozására fordítjuk majd, és hosszú, boldog házassagunk lesz.

A srácot teljesen lenyűgözték a lányok, és csak nagyon nehezen tudott választani közülük.

Végül, hosszas gondolkodás és elemzés után…

… a legnagyobb mellűt választotta.

Vicc: – Mi az abszolút lehetetlen??

– Egy melegen lázat mérni!

Vicc: Három rendőr felszed egy kurvát. Felmennek a lakásra, levetkőznek…

leoltják a lámpát és nekiállnak.

Negyed óra múlva egyikük felkapcsolja a lámpát és megszólal:

– Gyerekek, csináljunk már valami rendszert!

Már másodszor szopok.

Vicc: Két barát beszélget. Azt kérdezi egyik a másiktól:

– Voltál már olyan helyzetben, hogy gondoltál valamire, és amikor megszólaltál, nem azt mondtad, amit akartál?

– Persze.

A múltkor például bementem egy utazási irodába repülőjegyet venni, és a pult mögött egy csinos lány ült, hatalmas mellekkel.

Erre én azt mondtam neki:

"Kérek egy repülőjegyet Cicburgbe!

", ahelyett, hogy azt mondtam volna:

Pittsburghbe.

– Én is jártam már így.

A múltkor ültünk a feleségemmel a reggeli mellett, és ahelyett, hogy azt mondtam volna neki:

"Drágám, ideadnád a sótartót?" az csúszott ki a számon, hogy:

"Te ribanc, tönkretetted az egész életemet!

"

– Mi van akkor, ha a fogyatékosok iskolája előtt sok rendőrautó áll?

– ???

– Szülői értekezlet.

– Mi zenész család vagyunk. A feleségem zongorázik, a lányom hegedül…

a fiam pedig trombitál.

– És te?

– Én meg tűröm.

Ha azt hiszed, senki sem törődik vele, hogy élsz-e, halsz-e…

próbálj meg egy banki részletfizetést elbliccelni.

– Aaaannnyyu, mmmmiiért vaaaggyok één ooolyaaan laasssúúú ééés ooolyaaannn…

hhhüüülllyye?

– Nem tudom, Tibike, nem tudom.

Kérdezd apádat.

– Aaaappuu, mmmmiiért vaaaggyok één ooolyaaan laasssúúú ééés ooolyaaannn hhhüüülllyye?

– Azt én nem tudom, kedves.

Csengetnek.

Postás be:

– IIIttt aaaa pppooostaaaaa!

– Mi a munka mértékegysége?

– ???

– Forint.

A süketnéma házaspár mutogatva beszélgetnek.

– Hol a macska?

– kérdi a férj.

– Megfojtottam az éjjel!

– mutogatja a feleség.

– De,hát miért?

– vonja kérdőre a férj.

– Egész éjjel nyávogott!

– mutogatja a feleség.

– Te teljesen hülye vagy, nem is hallhattad!

– mutatja a férj.

– Leolvastam a szájáról.

Béla haverom nagyon bukott a szőke nőkre. Volt egy csaj…

aki meg teljesen érthetetlen okokból Bélára bukot.

Merthogy szegény Béla eléggé nyüzüge volt, viszont a csaj akinek tetszett, a Gizi, elég hatalmas volt.

Valahogy megneszelte szegény csaj, hogy Béla a szőke pipikre bukik.

A lökött tyúk fogta magát, és befestette a haját szőkére.

Volt aztán egy buli.

Béla kinézett magának egy kis szőkét.

Később a bokrok mellet álva beszélgettünk.

Mondta, hogy hú, de megrakná azt a szőke csajt.

Mögöttünk megzörrent a bokor, de nem láttunk semmi gyanúsat.

Béla félrevonult brunyálni.

Egyszer csak nagy ordítást hallunk, Béla rohan be, az egymázsás Gizi meg rohan utána, és azt kiabálja, hogy állj meg szívi, te montad hogy kell neked a szőke csaj, akkor most má ne rohanjál el!

Azt hitte hogy róla beszéltünk.

Béla valószínűleg gyorsasági rekordot döntött, hazáig meg se állt.

Azóta csak barna hajú csajokkal láttam…

Megy a kisgyerek az utcán, megállítja a rendőr.

– Mi ez a kezedben kisfiam?

– Nagyító!

– Nem azt kérdeztem, hogy kitől kaptad!

– Mit kell csinálni, ha elfáradsz szobabiciklizés közben?

– No mit?

– Leszállsz és tolod tovább…

Egyik este egy férfi és egy kolléganője sokáig túlóráztak az irodában…

ezért a férfi felajánlotta, hogy hazaviszi a nőt az autójával.

Ártatlan gesztus volt csupán, de a férfi mégis úgy döntött, hogy nem említi meg otthon a feleségének, aki elég féltékeny természetű.

Másnap este a házaspár vacsorázni indult az autóval.

Egy piros lámpánál megállva, a férj lenézett a kocsiban, és meglátott egy tűsarkú cipőt, ami az utasülés alól lógott ki.

Óvatosan felvette, és amikor az asszony nem nézett oda, gyorsan kidobta az ablakon.

Amikor megérkeztek az étteremhez és ki akartak szállni, a feleség megszólalt:

– Szívem, nem tudod, hová lett a fél pár cipőm?

– Mi a különbség a menstruáló nő és a terrorista között?

– A terroristával lehet beszélni.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás