Vegyes viccekViccek

Vicc: Egy sofőr felkerül a Mennyországba és találkozik Szent Péterrel, aki…

Egy sofőr felkerül a Mennyországba és találkozik Szent Péterrel, aki megkérdezi tőle, hogy mi volt a foglalkozása.

A sofőr azt mondja, hogy autóversenyző.

Szent Péter ad neki egy Lamborghinit, de kiköti, hogy maximum 150-nel mehet.

Első nap rögtön elhúz mellette 200-zal egy Mazerati.

Második nap ugyanaz 250-nel, de a sofőr nem akar vele versenyezni, ezért hagyja, hogy megelőzze.

Harmadik nap már 300-zal hagyja ott a Mazerati.

A sofőr erre már felháborodik, odamegy Szent Péterhez és panaszolja neki:

– Miért van az, hogy én csak 150-nel mehetek, de a Mazerati elmegy mellettem 300-zal?

– Te hülye, az nem Mazerati, hanem Názáreti!

És ő a főnök fia.

Vicc: Két ördög találkozik

Az egyik vidám a másik szomorú.

A vidám megkérdezi a szomorút.

– Miért vagy szomorú?

– Az utóbbi időben sok gondot okoznak nekünk a halott programozók.

– Miféle gondokat?

– Például tegnap az egyik láncfűrésszel a fél részleget likvidálta, mire sikerült neki megmagyarázni, hogy ez nem a DOOM folytatása.

Vicc: Mit mondott Hófehérke, miután szeretkezett az összes törpével?

– ???

– Na, ez a hét gyorsan elment…

Vicc: Elégett néhány titkos iratunk – panaszkodott Bormann

– Hazaszólhatok, biztos van az otthoniaknál másolat – nyugtatta Stirlitz.

Stirlitz ezúttal talán tényleg gyanúba keverte magát…

Vicc: Milyen az unalmas matektanár?

– ???

– Szigorú, monoton nő.

Vicc: Mi a haldokló indián utolsó szava?

– ???

– Off!

Mit mond a riporter a gerelyhajítás közben?

– ???

– Száll a finn gerelye…

Sherlock Holmes szülőatyja...

Sherlock Holmes szülőatyja, Sir Arthur Conan Doyle egyszer Franciaországban töltötte nyári szabadságát.

Amikor hazafelé utazott, Párizsban beszállt egy bérkocsiba.

– Hová vihetem, Mr.

Doyle?

– kérdezte a kocsis.

– Találkoztunk már valamikor, hogy tudja a nevem?

– kérdezte a meghökkent író.

– Nem, uram még sosem.

Viszont olvastam az újságban, hogy Marseillesben töltötte a szabadságát, és hát ez az a hely, ahol a Marseillesből érkezők szoktak kocsit fogni.

A napbarnított bőre azt sugallta, hogy éppen vakációról tér haza.

A ruhája alapján egyből látni Önön, hogy angol és nem francia.

Ezeket a részinformációkat összerakva végül arra a következtetésre jutottam, hogy Ön csakis Sir Arthur Conan Doyle lehet.

– Ez fantasztikus.

Ön olyan vaslogikával rendelkezik, mint az általam kitalált Sherlock Holmes!

– lelkendezett az író.

– Ugyan, ez azért túlzás – szerénykedett a taxis.

– Az is sokat segített, hogy az egyik bőröndjén ott volt a neve.

Jean és a főnöke vonaton utaznak

– Jean, hol vagyunk?

Jean kinéz, és lát egy táblát:

“Mogyoród”.

– A mogyoróján, uram.

Mi az, ami a szőke nőnek havonta egyszer van, és nem tart sokáig?

– ???

– A fizetése!

Két részeg beszélget:

– Te, én gondolkodtam a tegnapi balhé óta, legyünk inkább barátok!

– Hülye vagy, hogy néznénk ki csuhában?

Az öreg székely kegyetlenül be van nyomva...

Az öreg székely kegyetlenül be van nyomva, mint a rajzszög, s a kocsmából hazafelé baktat a szekéren bóbiskolva.

Ezt meglátja a rendőr, s megállítja a fogatot.

– Bátyám, maga olyan részeg, hogy majd lefordul a kocsiról, szerencsétlen ló meg csak megy a feje után, még baleset lesz belőle.

Az öreg székely csak mordul rá egyet!

A rendőr intézkedés gyanánt a következőket mondja:

– Bátyám, látva a jelenleg állapotát, mit szólna ahhoz, ha most elvenném a lovát?

A székely meghúzza a vállát, s közli:

– Mit szólhatnék?

Rendőr vejem még úgysem volt!

Milyen vicc az, amikor zsidók jönnek ki a kéményen?

– ???

– Ausvicc!

Állásinterjún a főnök a jelentkezőhöz:

– Elég magas fizetést kér, ahhoz képest, hogy nincs semmi szakmai gyakorlata.

– Azért, uram, mert sokkal nehezebb úgy elvégezni a munkát, ha nem tudom, mit kell csinálni.

Móricka lefekvés után egy óvatlan pillanatban átlopakodik az anyja hálószobája...

Móricka lefekvés után egy óvatlan pillanatban átlopakodik az anyja hálószobája ajtajába, hátha bekönyörögheti magát éjszakára.

Látja, hogy anyja a hálóinge alatt a kebleit és a lába közét simogatja és kéjes hangon suttogja:

– Férfit akarok, férfit akarok…

Néhány nap múlva a szokásos éjjeli gyerekszobai rutin bepillantás során az anyuka azt látja, hogy csemetéje alvás helyett a gatyájában kotorászva ismételgeti:

– Biciklit akarok, biciklit akarok, biciklit akarok…

Ügyvéd beszámol védencének:

– Van egy jó és egy rossz hírem, melyiket mondjam először?

– A rosszat, ügyvéd úr.

– Sajnos, a laboreredmény szerint a maga vére megegyezik a gyilkosság helyszínén talált vérmintával.

– És mi a jó hír?

– Alacsony a koleszterinszintje.

A kis marslakó megkérdi az apját:

– Apa, a földlakók tényleg űrszondát küldtek hozzánk?

– Igen, az “amerikai alfaj” kettőt is küldött a bolygónkra.

– Jajj apa, ugye nekünk nincs olajunk?

Néhány nappal a Teremtés után az Úr magához hívta Ádámot és ezt mondta neki:

– Ádám, itt az ideje, hogy hozzáfogjatok a Föld benépesítéséhez.

Először is, csókold meg Évát.

– Nem tudom, mi a csók.

– feleli Ádám.

Az Úr röviden elmagyarázza, mit kell tennie.

Ádám megfogja Éva kezét, elvezeti egy bokor mögé, kis idő múlva boldogan jön elő:

– Ez jólesett.

Köszönöm Uram!

– Mindjárt gondoltam.

Most pedig, simogasd Évát!

– Nem tudom, mi a simogatás.

Az Úr elmagyarázza, Ádám és Éva visszavonulnak a bokorba.

Kis idő múlva Ádám kidugja a fejét:

– Köszönöm, Uram, ez még jobb volt.

– Most akkor itt az ideje, hogy gyermeket nemzzetek!

– Nem tudom, hogyan kell, Uram.

Az Úr ezt is elmagyarázza Ádámnak.

Ádám eltűnik a bokor mögött, de hamarosan újra megjelenik:

– Mi az a fejfájás, Uram?

“Mindig bocsáss meg az ellenségeidnek!

Semmi sem bosszantja fel őket jobban!

Hogy hívják a repülő tevét?

– ???

– Dromadár!

Mi az abszolút csúszós?

– ???

– Szappanos hal egy vödör takonyban.

Doktor úr, azt hiszem új szemüvegre lenne szükségem!

– Az biztos, mert ez egy hentesüzlet!

Haldoklik az öregember

Körülötte a bánatos család.

– Mi az utolsó kívánsága édesapám?

– kérdezik a gyermekei.

– Úgy ennék egy kis szart!

– válaszol a haldokló.

– Na, de édesapám… – méltatlankodnak a többiek, de hát az utolsó kívánság az szent, így kerítenek egy tál gőzölgő szart.

– Jó?

– kérdezi az öreg.

– Nem tudjuk!

– jön a válasz.

– Akkor kóstoljátok meg!

Az utolsó kívánságot teljesíteni kell, így a gyerekek undorodva bár, de megkóstolják a szart.

– Na milyen volt?

– kérdi a végén az öreg.

– Rossz!

– Akkor nem is kell.

Mire használják az etiópok a reluxát?

– ???

– Emeletes ágynak.

A férj lámpaoltás után közeledni próbál az asszonyhoz, de az eltolja magától:

– Hagyjál!

Egész nap mostam, fáradt vagyok.

Másnap éjjel a férj megint próbálkozni akar, de megint ugyanaz a válasz:

– Hagyjál!

Egész nap főztem, és fáradt vagyok.

Harmadik éjjel az asszony dühösen kiált rá az urára:

– Meg vagy őrülve?

Egy héten háromszor?

Mi a különbség a vöröshagyma és az anyós között?

– ???

– Miközben az anyóst szeleteled, nem sírsz!

Egy ember beviszi autóját a szervizbe

– Ha túllépem a kétszázas sebességet, kopog valami a motorban.

A szerelő elgondolkozik, majd válaszol:

– Bizonyára az Ön őrangyala, uram.

Két barát beszélget:

– Tegnap olvastam az újságban, hogy New Yorkban 10 millió patkány van.

– Normálisak ezek az amerikaiak?

Megszámolják, ahelyett hogy kiirtanák őket?

A lakodalomban a menyasszony feje hirtelen megfájdul, és a vőlegény kikíséri

Mikor visszajön a barátja megkérdezi tőle:

– Minden rendben van?

– Persze.

Adtam neki egy kis nyugtatót, és most alszik.

– Rendben van, de ne felejtsd el behúzni a patika cipzárját, mert kilátszik az adagoló.

Tiszt helyettes a katonához:

– Papp honvéd, mit gondol, miért a maga nevét jegyeztem meg először?!

Papp honvéd vigyázzba vágja magát:

– Jelentem, mert csak négy betű!

Egy fickó felszed egy fiatal lányt a diszkóban

Felmennek a lány lakására, ahol mindehol kis plüssállatok hevernek, a szekrény tetején, a könyvespolcokon, az ablakban, a földön, és még az ágy is tele van velük.

Szeretkezés után megkérdezi a fiú:

– Milyen voltam?

Mire a lány:

– Hát, az alsó polcról bármit választhatsz…

Az ékszerüzletbe beront egy elefánt, felkapja az ékszerpultot, majd elrohan vele

Az ékszerész kihívja a rendőrséget.

– Hogy nézett ki az ékszerrabló?

– kérdi a nyomozó.

– Egy elefánt volt az.

– Elefánt?

Milyen elefánt?

– Hát elefánt!

– Na de van többféle elefánt.

Van az afrikai elefánt, amelyik nagyobb mint az indiai.

Sőt, az afrikai elefánt fülei is nagyobbak.

– Sajnos nem tudok segíteni.

Harisnya volt a fején!

Két rendőr beszélget:

– Képzeld, mennyit változott a világ.

Eddig nem is lehetett a vallásról beszélni, most meg a rádió bemondta a vatikáni időjárást is.

– Tényleg?

– Persze.

Ma reggel a rádióban hallottam, hogy Pápa felett tiszta az ég.

Hogy hívják a cigány ügyvédet?

– ???

– Dr.

Putricelli.

Kovács Béla operaénekes tegnap a 6-os villamoson elvesztette a hangját!

Kérjük a becsületes megtalálót, hogy adja le a végállomáson!

Meghal a gazdag bankár

A gyászmenetben a skót sír a legkeservesebben.

A mellette haladó férfi megkérdezi:

– Talán a rokona volt a bankár úrnak?

– Sajnos nem.

Azért sírok ennyire.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás