Ez most komoly és szomorú.
A híres-neves Corvinus Egyetemen így osztályoznak.
Szó szerinti idézet egy osztályzás menetének "megmagyarázásából" (a kipontozott részek csak az anonimitás megőrzése érdekében vannak jelen):
"Az elbírálás nem lehetett korántsem olyan objektív, mint pl.
egy 5 példából álló dolgozat esetében.
De itt Az osztályzatnak nincs is jelentősége; az a fő, hogy rendszeresen
látogatták az órákat, s változatos és érdekes (…) témákból hallgathattak előadásokat.
A (…) tanárnő által a (…) témájában feladott házi feladat nem volt eléggé specifikálva, de ez talán nem is baj.
Itt a megközelítés módjában és alaposságában mutatkoztak nagyobb eltérések is.
Először arra gondoltam, hogy erre, s arra való tekintettel, hogy a
szerepelt előadások témáira, s leglényegesebb megállapításaira vonatkozó kérdéseket tartalmazó dolgozat esetében az alaposság és pontosság vonatkozásában is voltak kisebb-nagyobb eltérések, a kiadott osztályzatok 3-5 között szórjanak; de később mégis inkább a 4-5 jegyek mellett döntöttem, mert sem a dolgozat, sem a házi feladat meoldása nem ad elég alapos képet a mögöttes tudásról."
Kár, hogy a mögöttes tudásról nem ad képet az elbírálási rendszer.
:-)
Vicc: Azt kérdi a tanító az iskolában:
– Ki tudná megmondani, melyik a ló legfontosabb része?
Pistike jelentkezik.
– Tanító úr!
A bőre.
– Eredj már!
Miért pont a bőre?
– Mert az tartja össze az egész lovat.
Vicc: – Mi az egyenes?
– Két pont között a legrövidebb út az egyenes.
– És mi a kör?
– A kör ugyanahhoz a ponthoz vezető leghosszabb út.
Vicc: Sírva jön haza az iskolából szeptember 10-én Bin Laden egyik kisfia.
– Mi a baj, Abdullah?
– kérdi az apja.
– Egyest kaptam földrajzból – sír az ifjabb Bin Laden.
– Miért, mit kérdezett a tanárnő?
– Azt, hogy mi New York legmagasabb épülete?
– És te mit mondtál?
– Azt, hogy az Empire State Building – bőgi a gyerek.
– Semmi baj, Abdullah!
Majd a papa megoldja…
A kis Zsófika nem túl jeles tanuló, különösen hittanból gyenge…
Egyik nap éppen hittanórán ülnek, amikor a tanár feltesz neki egy kérdést:
– Na, Zsófia, meg tudod mondani, ki teremtette a világot?
Zsófika gondterhelten ül a helyén, emlékei között kutat, de nem nagyon talál, amikor a mögötte levő padban Pistike megszúrja egy tűvel.
– Úristen!
– ugrik fel Zsófika.
– Kitűnő – mondja elégedetten a tanár.
Kicsit később újabb kérdést tesz fel a kislánynak:
– És hogyan hívják a Megváltót, Isten fiát?
Pistike ismét beledöfi a tűt Zsófikába.
– Jézus!
– ugrik fel ismét a lány.
– Helyes a válasz – dicséri meg a tanár.
– És azt is meg tudod mondani, mit mondott Éva Ádámnak, amikor megszületett a huszonharmadik gyerekük?
Pistike ismét megszúrja.
– Ha még egyszer belém döföd azt a micsodát, letépem a tökeidet!
– kiáltja a kislány.
Az iskolában Pistike és Móricka versenyeznek…
ki tud nagyobb gusztustalanságot csinálni.
Pistike elkezdi szívni az orrát, majd köpköd össze-vissza, egyszer köp egy jó nagyot a tenyerébe.
– Ügyes vagy, Pistike!
– mondja Moricka, miközben elővesz egy szívószálat.
Egy kisfiú első hosszú húzós napja után hazamegy az iskolából…
Az édesapja megkérdi tőle:
– Na, kisfiam, mi volt az iskolában?
Mire így felel:
– Semmi különös apa.
– Jó volt?
– Jó volt.
– Jelentkeztél?
– Jelentkeztem.
– És felszólítottak?
– Igen fel.
– És mit kérdeztek?
– Ki fingott?
Az iskolában az 1948-as szabadságharcot tanulják a gyerekek.
Az egyik gyerek megszólal:
– Tanárnő, merre van Gyatra?
– Miféle "Gyatra"?
– hökkent meg a tanárnő – Hol találkoztál te ilyen településsel?
– Itt írja a szöveg:
"Bem apó gyatrán felszerelt seregeit könnyen visszaverték az osztrák seregek."
Kémiaórán a tanár ezt kérdezi:
– Na, gyerekek, ha beledobom az aranygyűrűmet a savba, szerintetek feloldódik?
– Nem, tanár úr.
– Nagyon jó!
És miért nem?
– Mert akkor nem tetszene beledobni.
– Milyen ige a "ver"? Cselekvő vagy szenvedő? – kérdezi a tanár úr Pistikétől.
– A tanár úrnak cselekvő, nekem pedig szenvedő…
Az iskolában a tanitó néni kérdezi a gyerekeket, hogy ki tudja megmondani…
mitől szabadított meg minket a Szovjet hadsereg?
Móricka jelentkezik:
– A nagyapámat az órájától, a nővéremet a szüzességétől szabaditották meg.
Az apa kérdőre vonja a hazaérkező Pistikét:
– Kisfiam, úgy hallottam, hogy a foci miatt lógtál ma az iskolából… Mit tudsz nekem mondani erről?
– Ez nem igaz, apa.
Itt van egy hal, amivel bizonyítani is tudom.
A kis Szabolcsról mindig csak panaszt hall az édesanyja…
ahányszor érte megy az óvodába.
A szép szó nem használ, ezért mással próbálkozik:
rá akar ijeszteni.
– Ha ilyen rossz leszel, elcseréllek egy jó gyerekre!
– Az nem fog menni!
– feleli a gyerek.
– Miért?
– Ki olyan hülye, hogy jó gyereket adjon egy rosszért?
Mi az alföld? – kérdezi a tanárnő.
– Sajnos nem tudom – feleli a gyerek.
– Sanyika, segíts Csabának!
– Az alföld nagy kiterjedésű síkság.
– Hallod, Csaba?
Ez egy pontos meghatározás.
Tehát mi az alföld?
– Az alföld egy pontos meghatározás.
Zitát körülveszik a srácok az iskolában:
– Bébi, olyan a hajad, mint egy szénakazal!
– Jó!
Akkor már tudom, hogy miért gyűlt körém ennyi szamár…
--[googlesitekit-end-of-content]-->










