Viccek

Vicc: – Ki kellene már kapcsolódnom! – szólal meg a melltartó. – Ez…

– Ki kellene már kapcsolódnom!

– szólal meg a melltartó.

– Ez eszedbe se jusson, mert tegnap is miattad toltak le!

– szól rá a bugyi.

Vicc: Az utasszállító gép pilótája leszálláshoz készül

Leteszi a gépet, csikorognak a fékek, a gép nagy nehezen éppen meg tud állni a leszállópálya vége előtt.

– Nem hiszem, hogy ez a leszállópálya hosszabb lenne 400 méternél – mondja a pilóta.

Mire a másodpilóta:

– Igaz, viszont legalább 5 kilométer széles.

Vicc: Egy férfi közlekedési balaesetet okoz, és ügyvédhez fordul segítségért

– Ha jól értem – mondja az ügyvéd -, azt kéne bebizonyítanunk, hogy a kerékpáros akit elgázolt, 120 km/h-s sebességgel száguldott át a kereszteződésen, és a macska ami ekkor szaladt át az úton, akkora volt, hogy akadályozta a látását…

Vicc: Két gengszter beszélget a börtönben

– Te min buktál le?

– kérdezi az egyik.

– A fiam osztályfőnöke a szülők foglalkozásáról íratott dolgozatot a gyerekekkel…

+1 vicc

Egy elhagyatott viskóban kénytelen éjszakázni a homokos meg a szadista, mert rájuk esteledik.

Az éjszaka közepén a homi nem bírja tovább, és megkörnyékezi a szadistát:

– Ha hagyod, hogy csináljak veled valamit, akkor én is hagyni fogom, hogy te is csinálj velem valamit.

– Rendben – válaszol a szadista.

A homokos erre természetesen megdugja a szadistát, majd elégedetten mondja:

– Most te is csinálhatsz velem valamit.

Amit csak akarsz!

A szadista megfogja a homi faszát, és három helyen odaszögezi a konyhapulthoz, majd elmegy egy jókora konyhakésért.

– Most le akarod vágni a faszom?

– kérdezi kétségbeesetten a homokos.

– Dehogy!

Levágod te magadnak, ha rád gyújtom a viskót!

+1 vicc

– Mi lesz a Windows 2001 bejelentkező képernyője?

– Most MÉG kikapcsolhatja a számítógépet!

+1 vicc

Egy autó veszettül cikázik az úton.

A rendőr nagy nehezen megállítja.

Kiszáll belőle egy szőke nő.

– Mit művel maga, hogy lehet így vezetni?

– Nem tehetek róla, hirtelen elémugrott egy fenyőfa, kikerültem balról, erre jobbról is odatermett egy, azt is ki kellett kerülnöm…

– Asszonyom, szerintem inkább vegye le azt az illatosítót…

+1 vicc

Az iskolában az 1948-as szabadságharcot tanultuk.

A tanárnő kiadta a feladatot:

húzzuk alá a szövegben található városokat, s azokat a térképen is keressük meg.

Az egyik osztálytársam egyszer csak megszólalt:

– Tanárnő, merre van Gyatra?

– Miféle “Gyatra”?

– hökkent meg a tanárnő – Hol találkoztál te ilyen településsel?

– Itt írja a szöveg:

“Bem apó gyatrán felszerelt seregeit könnyen visszaverték az osztrák seregek.”

+1 vicc

– Hogy hívják a lengyel prostituáltat?

– ???

– Lukamér Mitfizetszki.

+1 vicc

Az útépítésen a főnök odamegy a munkásokhoz:

– Fiúk, nem érkeztek meg a lapátok.

– Sebaj, majd egymásra támaszkodunk.

+1 vicc

– Miért rohangál az etióp a zuhany alatt?

– ???

– Hogy végre eltalálja egy vízcsepp.

+1 vicc

– Hogy sikerült a lánya házassága, szomszédasszony?

– Remekül!

A férje hagyja pihenni, még a reggelit is ágyba viszi neki, el is mosogat, sőt a múlt héten nercbundát vett a lányomnak!

– Ne mondja!

És hogy vált be az új menye?

– Rémes teremtés!

Délig heverészik az ágyban, a fiammal készítteti el a reggelit, szegény gyereknek kell mosogatnia, és ami még mindennek a teteje, a múlt héten még nercbundát is kizsarolt magának!

+1 vicc

Stirlitz megdöbbenve konstatálja, hogy irodájából eltűnt a vodkás üveg, a kozák sapka, meg a harmonikája.

Egyszer csak harmonikaszóra lesz figyelmes.

Végigoson a folyosón, majd berúgja az ajtót, és értetlenül mered a láthatóan részeg, kozáksapkában harmonikázó Müllerre, aki így szól:

“Mi van Makszimovics, asszed csak neked van honvágyad?”

+1 vicc

Gorbacsov hazalátogat a szülőfalujába és találkozik régi ismerősével, a falu legöregebb emberével, Iván Kuzmicsovval.

– Iván bátyám, van maganák videója?

– Hogyne, még Hi-Fi tornyom is van.

– És Tv-je van-e?

– Hát persze, színes.

– És tudja ki vagyok én?

– Te vagy a tegnap érkezett amerikai újságíró.

– Iván bátyám, hát nem ismersz meg?

Gorbacsov vagyok!

– Akkor meg mit hülyéskedsz, tudod jól, hogy még villany sincs az egész faluban.

+1 vicc

– Honnan tudod meg, hogy egy nő szűz-e?

– ???

Felhívod a szobádba, eléraksz egy újságot, és kifigyeled, hogy melyik csillagjegy horoszkópját olvassa.

+1 vicc

– Hollandia kedves ország!

Egyszer bementem egy bordélyházba, azonnal pezsgőt hoztak, jól megkeféltem az összes nőt, és méghozzá ingyen!

A fiú gondolja, kipróbálja.

Elmegy Hollandiába, bemegy az első bordélyházba, megpróbálja ugyanezt, de azon nyomban alaposan megverik.

Hazaérvén megkérdezi az apját:

– Apám, mikor voltál te Hollandiában?

– Még amikor SS katona voltam…

+1 vicc

– Miért lett öngyilkos a skót?

– ???

– Mert akciós áron volt a koporsó!

+1 vicc

– Mi az abszolút lehetetlen?

– ???

– Eposzt írni angolul, német szavakkal.

+1 vicc

Béluci a mamájával sétálgat az állatkertben.

A fülemüle ketrecénél hallják, hogy az állat milyen csodaszépen tud énekelni.

– No, Béluci, te is szeretnél ilyen szépen énekelni?

– Nem!

Én inkább olyan messzire szeretnék köpni, mint a láma.

+1 vicc

Az anyós nem bízik vejéiben, ezért úgy gondolja, próbára teszi őket.

Először megy a legnagyobbhoz, beleveti magát a kútba, a vej gondolkodás nélkül kimenti.

Holnap reggel a férfi ablaka alatt ott áll egy vadonatúj Suzuki, rajta egy kis cédulával:

“Sok szeretettel, Anyósod”.

Most megy az anyós a második vejéhez, beleveti magyát a kútba.

A férfi kimenti, de előtte azért tétovázik kicsit.

Holnap reggel a férfi ablaka alatt ott áll egy használt Trabant, rajta a cédula:

“Szeretettel, anyósod”.

Aztán megy az anyós a harmadik, és egyben legkisebb vejéhez.

Beveti magát e kútba, de a veje nem menti meg, ezért belefullad.

Holnap reggel a férfi ablaka előtt ott ál egy vadonatúj Porsche, rajta a címzés:

“Köszönettel, szerető apósod.”

+1 vicc

A koncentrációs táborban Hitler futóversenyt rendez a raboknak!

– Na, zsidók!

A verseny szabálya a következő!

Az elsőt és az utolsót lelőjük!

A többieket elengedjük!

A zsidók nagyon örülnek a lehetőségnek, amikor megszólal a hangosbemondó:

Az első két versenyző álljon a startvonalhoz!

+1 vicc

– Mit csinál a haldokló focista?

– ???

– Az utolsókat rúgja.

+1 vicc

Az orvost kérdezi egy barátja, hogy hova siet.

– Képzeld már két hete járok egy beteghez.

– Szegény, és mi a baja, miért jársz hozzá?

– Nem tud fizetni.

+1 vicc

A kissrác rosszul tanul az iskolában, ezért az apja megfenyegeti, hogy ha továbbra is rosszul tanul, átíratja egy Keresztény iskolába.

A srác nem veszi komolyan a fenyegetést, az apja viszont beváltja az ígéretét.

Csodák csodájára a srác az év végén szín ötös bizonyítvánnyal jön haza a Katolikus iskolából.

Kérdezi is tőle az apja, hogy ez hogyan lehetséges.

Mire a srác:

– Tudod apu, ketten vagyunk zsidók az osztályban, a másik a tábla fölött keresztre van feszítve.

Itt nem babra megy a játék!

+1 vicc

– Jean, vigye az ágyamat a padlásra!

– Miért, Uram?

– Mert fent szeretnék maradni.

+1 vicc

Köztudott, hogy a papok hisznek Istenben…

Akkor miért van a templom tetején villámhárító?

+1 vicc

Bizarr hirdetések:

– Újszerű állapotban lévő hómaró eladó.

Csak havas napokon használták.

– Hentes lánckesztyű eladó.

Egyik 5 ujjas, a párja 3 ujjas.

– Kiskutyák eladók.

Fél spániel, fél sunyi szomszéd kutya keverék.

– 40 kilós németjuhász eladó.

Herélt, nem beszél németül.

– Nagyméretű matrac eladó.

20 év garancia.

Újszerű állapotban, enyhén vizeletszagú.

– Lépjen be a nudistaklubba.

Eladhatja a mosógépét!

+1 vicc

Old Shatterhand és Winnetou lovagolnak a prérin, amikor Winnetou lova megbotlik, és az indián nagyfőnök a földre esik.

Ahogy ott fekszik a földön, fejét a földre tapasztva, megszólal:

– Nem messze előttünk egy bölénycsorda van!

Old Shatterhand körbenéz, de nem lát semmit.

Csodálattal kérdi indián barátját:

– Winnetou testvérem, ezt meg honnan tudja?

– Az előbb estem bele fejjel egy nagy adag bölényszarba!

+1 vicc

– Mi a különbség egy Trabant és a Ford között?

– ???

– A Trabanttal meg lehet fordulni, de a Forddal nem lehet megtrabantulni.

+1 vicc

Egy férfi kúszik a sivatagban.

A vize már két napja elfogyott, erejének végén tart.

Egyszer csak felpillant, és meglát egy eszkimót a szánján, szánhúzó kutyák társaságában.

Mivel azt hiszi, hogy hallucinál, összeesik és elájul.

Arra tér magához, hogy a kutyák nyalogatják az arcát.

– Hála Istennek, mégsem képzelődtem!

– kiált fel.

– Eltévedtem és már az utolsókat rúgom.

Kérem, segítsen!

– Hah!

– kiált fel az eszkimó.

– Méghogy MAGA tévedt el…

+1 vicc

– Mi a különbség a szex és a LEGO között?

– ???

– Akkor legózz csak tovább!

+1 vicc

Tanárnő kérdi az iskolában:

– Gyerek kinek mi hiányzik otthon?

– Nekünk még nincs autónk!

– mondja Ferike.

– Nekünk még nincs videónk!

– kontráz Józsika.

– Nekünk már van mindenünk!

– böki ki büszkén Móricka.

– Tényleg?

– Persze!

Múltkor hazajött a fater, belehányt a szekrénybe, anyám meg azt kiabálta:

“Na, már csak ez hiányzott!

+1 vicc

A rendőr elmegy a jósnőhöz, aki jósolni kezd:

– Vészes jövőt látok… Pénteken este ki fogják rabolni a házát…

Mire a rendőr:

– A fenébe, én meg pont akkor leszek színházban a feleségemmel…

+1 vicc

Egy cigányasszony 10 kölykével masírozik végig a városban, valami kegyetlen hangerővel.

Megszólítja őket egy rendőr:

– Csókolom, de zajosaknak tetszenek lenni.

Kié ez a sok gyerek?

– Há’ kérem, ez mind a enyimé!

– Csak úgy kíváncsiságból:

ki csinálta ezeket a gyerekeket?

– Há’ a nagyját az apja, az apraját meg a nagyja.

+1 vicc

A részeg bemegy a borozóba, majd szól a csaposnak:

– Kérek egy fél litert az olcsóbbikból!

– Jellemző, mondja, miért nem próbálja ki a drágábbat?

– kérdi a csapos.

– Minek?

Úgyis kihányom!

+1 vicc

Az öreg székelyhez egy újságíró látogat le falura, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.

– Kérem mondja el egy napját!

– Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát.

Megiszok rá 4-5 pálinkát…

– Na de bátyám, ezt így nem lehet, mondja inkább hogy könyvet olvas.

– Jól van fiam.

Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát.

Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom.

Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet.

Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel.

Ebéd után elmegyek a könyvtárba.

A Pista már rendszerint ott vár.

Együtt elolvasunk vagy 12-t, egészen addig, amíg a könyvtár bezár.

Utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki meg nyomdája van!

+1 vicc

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás