– Halló!
Szia Fater!
Hogy telik a nőnap?
– Ó kérlek, pompásan, mint minden évben.
– Vettél virágot, vagy valamit?
– Á, sokkal komolyabb dologgal kedveskedtem.
– Na mesélj.
– Hát, reggel felkelt anyád, kérdeztem tőle, minek örülne nőnapra.
Mondta, hogy semminek, de tudom, hogy a valóban semminek mindig kanapé a vége, szóval addig nyúztam míg kinyögte:
Egy éve szeretne magának egy piros táskát, aminek sok rekesze van, tudod, elfér benne rendesen a sok női sz*r, és az oldalán nagy betűkkel ott virít a márkajelzés, fehér betűkkel.
Szépen elcsiripelte, hol lehet kapni, nem volt olcsó, meg annyira nem is
divatos, de megvettem neki.
– Te tényleg nagyon cuki vagy.
És már át is adtad?
– Igen.
– És örült?
– Hát, 30 percig sírt és káromkodott, aztán elment itthonról…
Nem értem miért, de gyanítom, hogy a felirat nem tetszett neki…
Bihari Viktória:
Tékasztorik
