Egy történelemtanárral mentem el vakrandizni.
A pasi bemutatkozott, és lelkesen újságolta, hogy most épp meg tud hívni egy kávéra, mert nála van az osztálypénz.
Vicc: Sztorik 18+
Első barátommal 18 évesen egy nyári délután a szobájában egy pokróc alatt szeretkeztünk, félhomályban.
Egyszercsak nyílt az ajtó, félsüket-félvak nagymama bejött, felkapcsolta a villanyt, és nekiállt bepakolni a szekrénybe a vasalt ruhát.
Mikor végzett, lekapcsolta a villanyt, becsukta az ajtót, mintha mi sem történt volna.
Mi közben mozdulatlanná merevedve feküdtünk a takaró alatt és alig bírtunk magunkkal hogy ne ordítsunk a röhögéstől.
Vicc: Sztorik
Vettünk új padlószőnyeget.
Az árban benne volt a kiszállítás, és a lerakás is.
Beállított két fazon, behozták és ripsz-ropsz lerakták a szőnyeget.
Elégedetten nézték munkájuk eredményét, mikor az egyik oldalba bökte a másikat.
Én is észrevettem, hogy egy hupli van a szőnyeg közepén.
A másik fogta a kalapácsot, és néhány ütéssel nagyjából elegyengette a kitüremkedést.
Éppen szólni akartam, hogy ez azért nem tökéletes, mikor benyitott az anyósom, hogy nem láttuk-e a hörcsögét.
Vicc: Iskolai sztorik, ellenőrző beírások
“Társába Rotring hegyet szurkált, majd rávette, hogy az elfogyassza.”













