Nem minden ember képes arra, hogy a saját gyengeségeiről, kudarcairól, és hibáiról őszintén beszéljen, és siránkozás helyett inkább egy jóízűt nevessen azokon.
Pedig segíthet hamarabb túllendülni a kellemetlenségeken, és aki tud egy jóízűt nevetni saját magán, azt egyáltalán nem zavarja az sem, ha esetleg más emberek is rajtuk nevetnek.
Sőt, vannak olyanok, akik irónikusan kifejezetten azzal a céllal osztják meg az életük egy-egy kínos, vagy éppen kellemetlen mozzanatát másokkal, hogy megnevettessenek másokat.
12.
Humorérzékben sem szenved hiányt.
11.
Az anyám azt mondta az apámnak, hogy szerinte nem elég szép és megnyerő a mosolya, ezért az apám poénból rendelt magának a netről egy műanyag műfogsort, hogy „tökéletes” legyen a mosolya.

10.
Egyelőre nem egészen a tervek szerint alakul az életem:
Én 6 évesen:
Orvos szeretnék lenni!
Én 16 évesen:
Nővér szeretnék lenni!
Én 19 évesen:
Megpróbálkozok a könyveléssel.
Én 22 évesen:
Ketchupot vagy majonézt kérsz a sültkrumpli mellé?

9.
Ma egy csinos lány a kávézóban odajött hozzám, és megkérdezte:
– Szia, egyedül vagy?
Én erre csillogó szemekkel, mosolyogva vágtam rá, hogy „igen”, mire a lány megfogta az asztalomnál lévő üres széket, és elvitte magával.
8.
A lakótársammal megpróbáltuk a kanapét bevinni a nappaliba, de annyira beragadt az ajtóban, hogy azóta meg sem bírjuk mozdítani.
Azt hiszem, hogy meg kell tanulnunk együtt élni a helyzettel.

7.
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy hová utaztam a nyáron, akkor csak megmutatom neki ezt a képet:

6.
Az édesapám humorosan fogja fel a kopaszodásást:

5.
A pasim még mindig nem tudja, hogy milyen a valódi arcom.

4.
Komolyzenei előadó vagyok, és ma volt egy fontos koncertem.
Nagyon izgultam, ezért semmi másra nem tudtam gondolni előtte.
Miután lement a koncert, már csak otthon vettem észre, hogy végig felemás cipőben és zokniban álltam a színpadon.
Ha zenémen esetleg nem is, a cipőmön biztosan jól szórakozott a közönség.

3.
Elkezdtem megkérdőjelezni azt, hogy tényleg az ember az evolúció csúcsa, ugyanis amíg a madarak képesek minden évben elrepülni egészen délre és vissza, én még a buszról sem mindig tudok leszállni a jó helyen.

2.
A bárpultnál egy mellettem ülő nő indulatosan telefonált a pasijával:
– Akkor most bosszúból felszedem az első pasit, akit meglátok!
Ezután dühösen letette a telefont, majd pedig odafordult felém, és végig mért, aztán felállt a székből és szó nélkül elsétált mellettem.
Hát így sem utasítottak még vissza soha.
1.
Miután az egyik barátom elvált a feleségétől, és kicsit átalakíttatta a volt feleségét ábrázoló tetoválását:















