A körzeti rendőr bemegy este a kocsmába, és elordítja magát:
– Cigányok, kifelé!
Mit lehet tenni, kimennek, ám az egyik kissé önérzetes roma másnap bemegy panaszt tenni a polgármesterhez.
Annak rendje-módja szerint be is hívják a körzetist, és kioktatják:
– Ide figyeljen őrmester úr!
A roma polgárok is emberek, tessék velük kultúráltan beszélni, megértette?!
Még aznap este bemegy a körzetis a kocsmába, leakasztja a gumbotot, elkezdi paskolni vele a tenyerét és megszólal:
– Uraim!
Aki nem a nyáron barnult le, hagyja el a helyiséget!
Vicc: Két jó barát csúnyán összevész, egyikük javasolja:
– Tudod mit?
Vívjunk cigány párbajt!
– ???
– Mindketten bemegyünk a rendőrségre, és aki onnan kijön, az lesz a győztes.
Vicc: Honnan tudhatod, hogy Magyarországon dolgozol.
– Mámorban úszol, ha bruttó 4%-os fizetésemelést kapsz.
– A főnököd nem tudná ellátni a Te munkád.
– A felső vezetők fizetése magasabb, mint az összes harmadik világbeli ország éves költségvetésének összege.
– Pontosan tudod, hány napot kell még dolgoznod a nyugdíjig.
– Látsz egy jól öltözött, okos embert és tudod, hogy csak látogató.
– Az új dolgozó vadiúj számítógépet kap, ami mindent megcsinál helyette, míg Te nyugodtan elmehetsz ebédelni, amíg a tiéden elindul a rendszer.
– Már késésben vagy a feladattal, amit még csak most kaptál meg.
– Nincs pénz az osztályodon szükséges két ember felvételére, de négy teljes-munkaidős tanácsadót felvesznek a vezérigazgató mellé.
– Miközben olvastad ezt a listát, végig bólogattál!
Vicc: A nők olyanok, mint a
telefon.
Szeretik, ha gyakran
megérintik őket, beszélnek hozzájuk.
De nyomj meg
véletlenül egy rossz gombot, és már bontották is a kapcsolatot.
– Kik laknak Csernobilban?
– ???
– Nyomorék.
– Mi a skótok kedvenc fegyvere?
– A bumeráng, mert az mindig visszatér a gazdájához.
Az orvos kérdezi Molnár nénitől:
– Na meséljen, hogy van a férje, használtak a piócák?
– Az elsőt még hajlandó volt lenyelni, de a többit már meg kellett sütnöm neki.
Romák hegedülnek egy híres étteremben, utána vacsorát kapnak…
Körülülik az asztalt, a pincér meghozza az ételt.
Az egyik prímás elveszi a legnagyobb szelet húst az asztalról.
Erre megszólal egy másik cigány mérgesen:
– Mié' pont a legnagyobb szelet húst vetted el?
– Mié' te melyiket vetted volna el?
– Én, a legkisebbet!
– Há' ott van előtted, hogy a rák egyen meg!
1. Szép ez a ház, és ez a festmény a falon is csodálatos. Fogadni mernék…
hogy egy ilyen szép házban van eldugva valahol egy páncélszekrény is.
2. Ne kell rögtön aggódni, ezek az otthoni terhességi tesztek nem olyan megbízhatóak.
3. Kérem, egy kicsit maradjanak csendben! A feleségem hív a mobilomon!
4. A felügyelőtisztem azt mondta, hogy ez a kapcsolat biztos a hasznomra válik.
– Pincér! Ennek a homárnak csak egy ollója van.
– Biztos összeverekedett egy másik homárral és megsérült, uram.
– Akkor nekem a győztest hozza, kérem!
Egy házaspár szafarin vesz részt . Egyszercsak az asszonyt egy óriási hím…
gorilla kezdi kerülgetni.
Látszik rajta, hogy rájött a párzási kedv.
Az asszony
felmenekül előle egy fára, a gorilla utána.
Az asszony kétségbeesetten sikoltozni kezd a férjének:
– Béla csinálj már valamit !
Ez a gorilla meg akar erőszakolni!
A férj röhögve:
– Na ennek próbáld bemagyarázni, hogy fáj a fejed!
– Mért jó hajléktalan lánnyal járni?
– ???
– Mert soha nem kell hazakísérned.
Csörög a telefon. A feleség rohan, de a férje gyorsabb…
majd mérgesen csapja le a telefont.
– Ki volt az drágám?
– kérdezi a feleség.
– Valami környezetvédő.
Azt kérdezte, hogy tiszta-e a levegő?
Egy fickónak meghalt a legkisebbik fia. Kérdezi tőle egy másik:
– Mondd csak, hány gyereked van?
– Nyolcvankilenc volt.
– Az lehetetlen!
– Már miért lenne az?
Nyolc van, kilenc volt…
Móricka, ha megmosod a nyakad, elmehetsz este moziba.
– Ja, persze, és ha nem kapok jegyet, mit kezdek a tiszta nyakammal?
Egy házaspár csúnyán összevész. A vita végén a férj békülő szándékkal…
felajánlja, hogy megveszi az asszonynak az autót, amit már régen akart.
Erre a nő:
– Én nem egészen erre gondoltam.
– Hát akkor mit szeretnél?
-kérdi a férj.
– El akarok válni!
– Én meg nem szerettem volna annyit költeni.
– Képzeld, a bátyám szakács volt egy tengeralattjárón.
– Csak volt?
Már nincs ott?
– Nincs.
– Miért?
– Egyszer odakozmált a tej és ki akart szellőztetni
– Hogy hívják a telephely nélküli sportegyesületet?
– Sehol SE.
– Mit mond Stevie Wonder koncert közben?
"Nem látom a kezeket!
"
A szőke nő mondja a barátjának:
-Nagyon kivancsi vagyok a jövőmre.Szeretnék elmenni egy josnöhöz,csak nemtudom,hogy tenyérjós vagy gondolatolvasó legyen-e.
-Szerintem tenyérjós, mert tenyered az van…
--[googlesitekit-end-of-content]-->










