Vegyes viccekViccek

Vicc: A múltkor meghívtam a barátomat egy nagyon elegáns étterembe vacsorázni…

A múltkor meghívtam a barátomat egy nagyon elegáns étterembe vacsorázni…

Amikor megérkeztünk, egy pincérnő az asztalunkhoz kísért.

Az asztalon kristálypoharak és gyönyörő porcelán teríték.

Leültünk, a barátom kivette az ezüst szalvétagyűrűből a damaszt szalvétát, a nyakába tette és elkezte hátul összecsomózni.

Erre odahajol hozzá a pincérnő, és suttogva kérdezi:

– Uram, borotválkozni készül vagy hajat vágatni?

Vicc: Miért nincs az Istennek semmilyen tudományos fokozata?

1. Csak egy ismert műve van.

2. Az is héberül.

3. Nincs benne egyetlen utalás sem más forrásmunkákra.

4. Nem publikálták semmilyen ismert tudományos folyóiratban.

5. Sokan kételkednek benne, hogy személyesen írta.

6. Igaz, hogy ismert az egész világon – de mit csinált utána.

7. A csoportmunka idegen számára.

8. Más tudósoknak nem sikerült megismételni az ő kísérleteit.

9. Nem kért engedélyt az etikai bizottságtól, hogy embereken kísérletezzen.

10. Mikor egy kísérlete nem sikerült, megpróbálta özönvízzel eltüntetni a nyomokat.

11. Az egyéneket, melyek nem a várakozásnak megfelelően viselkedtek, kiiktatta a kísérleti csoportból.

12. Nem járt előadásokra – csak kihirdette a tanulóknak, hogy mit tanulmányozzanak.

13. A fiát küldte tanítani maga helyett.

14. Az első két diákot kidobta, mert valamit megtanultak az általa előírt anyagon felül.

15. Habár csak tíz tétele van, a diákjai többsége a gyakorlati teszten elbukik.

16. Nagyon ritkán tart konzultációt, azt is a hegy csúcsán.

Vicc: Az étterem egyik törzsvendégét arról ismerik, hogy nagy borravalót ad…

Mindig ugyanaz a pincér szolgálja ki.

Egyszer csodálkozva látja, hogy az asztalnál idegen pincér áll meg.

– Ma miért nem Lajos szolgál ki engem?

– Azért, mert tegnap elnyertem önt tőle a kártyán.

Vicc: A házaspár jelmezbálba készülődik, de a feleségnek hirtelen megfájdul a feje…

ezért lefekszik.

A férje pedig elindul egyedül a buliba.

Egy óra múlva a nő felébredvén konstatálja, hogy a fejfájásnak se híre, se hamva, ezért úgy gondolja, a férje után megy és megnézi, mit csinál a férfi nélküle.

A buliban aztán látja, hogy a férj csinosabbnál csinosabb nőkkel táncol, simogatja őket, néha egy puszi is elcsattan, szóval, jól érzi magát.

A feleség kitalálja, hogy próbára teszi.

Mivel a férfi nem számíthat rá, meg persze jelmezben nem is ismerheti fel, így hát odamegy és "felkéri" táncolni.

A férfi érezhetően izgalomba jön, a nő pedig addig hergeli, míg félre nem vonulnak egy sötét, üres szobába, ahol aztán szeretkeznek egy hatalmasat.

Miután befejezték, a feleség hazasiet, s visszafeküdvén az ágyba, várja a férjét.

Amint a férfi hazaér, persze egyből nekiesik:

– Na, milyen volt a buli?

– Áááá, ne is kérdezd!

Egyedül nem volt sok kedvem bálozni, így aztán a haverokkal félrevonultunk és egész éjszaka kártyáztunk.

De biztos jó buli volt, mert az a pasi, akinek kölcsönadtam a jelmezemet, nagyon jókedvűnek látszott.

Ez a történet kb. 20 éve esett meg, a Pestimre felé tartó kékbuszon…

a koraesti órákban.

Felszállt a buszra egy fiatal, terhes nő.

Egy fiatalember át akarta adni a helyét, mire a nő így szólt:

"Én nem ülök másnak a meleg helyére."

Válasz:

"Akkor üljön a jeges medve f…ra."

Szintén fültanúja voltam az alábbi beszélgetésnek.

Nyugati pu.

külső vágányok.

Utas a kalauzhoz:

Tessék mondani ez a vonat mindenhol megáll?

Válasz:

Miért, maga mindenhol le akar szállni?

Reggel a buszon, tömeg ezerrel, mindenki megy dolgozni.

Öreglány felszáll a buszra, persze nincs ülőhely…

Középsulis srác megszólal a mellette lévő ülésről:

– Leül mama?

– Persze.

– …de hova?

….anno…'87 január, nagy hó, lebénul az egész ország…nyugati pályaudvar, hangosanbeszélő… felhívjuk a tisztelt várakozóközönség figyelmét, hogy a Nyíregyháza felől érkező gyorsvonat előreláthatólag négy órát késik, mert az utasok lassan tolják…

Egyik kollégista társammal történt egy téli hétvégén, amikor is hazautazni készült vidékre.

Vásárolt magának egy doboz kekszet és egy újságot.

A vonat indulásáig betért egy kocsmába.

Telt ház volt, egyik asztalnál egy szintén utazni készülő fiatal ember ült.

Társult hozzá, mindenféle kommunikáció nélkül.

Az ismerősöm letette kekszét, és elkezdte böngészni az újságot.

Nem sok időn belül az idegen megbontotta a kekszet és vett belőle, az ismerősöm is szedni kezdte, s úgymond elkapkodták egymás elől a nassolni valót, egy büdös szó nélkül.

Az ismerősöm úgy tett, mintha olvasna, de a betűk összefolytak, majd szétrobbant az idegességtől, amit az idegen művelt.

Az utolsó kekszet kiharcolta magának az ismerősöm, ezután az idegen fogta magát, elindult.

Még magában rágódott az ismerősöm aztán ő is szedelőzködni kezdett.

Összehajtotta az újságot, és akkor vette észre a doboz kekszet, amit az útra vett.

Ennyi.

(Ez utóbbi történetet a nemrégiben elhunyt zseniális Douglas Adams ötölte ki a Galaxis útikalauz című sorozatában.

Ha valaki esetleg nem olvasta, a saját érdekében pótolja.

– A szerk.)

Hallottátok, hogy feltaláltak egy új eszközt…

amitől az autó belsejében 95%-kal csökken a zajszint?

És ráadásul pontosan illeszkedik az asszony szájába…

Rendőr fia az apjának:

– Apu, annyira fázom.

– Állj be a sarokba kisfiam.

Ott 90 fok van.

Az indián törzsfőnök a sátra előtt üldögél és pipázik…

Kinéz a felesége a sátorból és így szól:

– Kérlek, azonnal ásd ki a csatabárdot!

– Miért?

Talán jönnek a sápadtarcúak?

– Nem.

Elromlott a mosógépem és tűzifára van szükségem.

G.B. Shaw komor arccal vacsorázott egy étteremben…

zavarta a tánczenekar hangos játéka.

Odahívatta a pincért:

– Mondja, főúr, meg lehet kéri a zenekart, mit játsszanak?

– Igen, uram.

Mi volna a kívánsága?

– Szóljon nekik, hogy amíg ebédelek, játsszanak inkább dominót.

Színházból jön ki két néző. Mondja az egyik:

– Ez szörnyű!

Olyan helyen ültem, hogy az előadásból nem láttam, nem hallottam semmit.

Erre a másik:

– Én sajnos olyan helyen ültem, hogy mindent láttam és mindent hallottam.

Férfi a házasságközvetítőnél:

– És hogy néz ki a hölgy?

– Gyönyörű!

– Milyen a haja?

– Szőke.

– A szemei?

– Kékek.

– A fogai?

A házasságközvetítő benyúl a fiókjába:

– Kérem, azokat pont meg is tudom mutatni!

Jelek, amelyek arra utalnak, hogy túl sokat foglalkozol számítógépekkel:

– Amikor látsz az utcán egy csuklós buszt, elgondolkozol azon, hogy vajon 16 vagy 32 bites-e?

– Álmaidban a színes tinta is true-color.

– Olvasol egy könyvet, és automatikusan keresed a lap szélén a gördítősávot.

– Felveszed a telefont, és automatikusan egy IP címet kezdesz beírni.

– A liftben kétszer kattintasz a kívánt emelet gombjára.

– Keresed az ikont, amire kétszer kattintva ki tudnád nyitni a hálószoba ablakát.

– Ha elkövetsz valami hibát, elkezded keresni a visszavonás funkciót.

– Lenézed azokat az embereket, akik csak szimpla írássűrűséggel beszélnek.

– Simán megértesz egy olyan mondatot, amiben háromnál több betűszó szerepel.

– Az autód sebességmérőjét km/h-ról átskáláztatod dpi-re.

– Gyakrabban cseréled a képernyővédődet, mint az alsógatyádat.

– Összeveszel gyerekkori barátoddal azon, hogy vajon a trackball vagy a touch pad használata kényelmesebb-e.

– Hogy hívják a nőgyógyászt?

– ???

– Lukács.

A főkönyvelő kétségbeesett arccal állít be a főnökéhez.

– Főnök úr, nem tudok a lánya nélkül élni!

– Csak semmi túlzás!

– szól a főnök.

– Egyáltalán nem túlzás!

Pontosan kiszámítottam.

– Melyik az egyetlen alkalom, amikor egy nő nem néz bele a tükörbe?

– ???

– Amikor kifelé tolat a parkolóból

– Mi az? Nappal ugat, éjjel úszik?

– Anyósfogsor.

Két fiatal srác beszélget:

– Hallom, egy nő az autós oktatód!

Hogy tetszik?

– kérdi az egyik.

– Parkolni még nem sikerült megtanulnom, de már profin kifestem magam a visszapillantó tükörben.

Anyós látogatóba érkezik:

– Anyuka, meddig marad?

– kérdezi a vő.

– Csak ameddig szívesen láttok.

– válaszolja az anyós.

– Azért egy kávét még meg tetszik inni?

– Miért kopogtatja a vasutas a vonat kerekeit?

– Ha kopog, ott a vonat, ha nem kopog, nincs ott a vonat!

A rendőr megállítja az autót.

– Jó napot kívánok, a papírokat kérem!

Ebben az autóban csak négyen ülhetnek, maguk meg öten vannak.

– Na de biztos úr, a forgalmi engedélyben öt személy szerepel!

– Nono!

Milyen kocsi ez, kérem szépen?

– Audi Quattro.

– No látja!

A quattro négyet jelent, tehát maguk csak négyen ülhetnek benne.

– De biztos úr, ez nem igaz!

Kérdezze meg a felettesét!

A rendőr beszól a központba, majd így szól a vezetőhöz:

– Most nem tudják adni, éppen két olaszt szállít ki egy Fiat Unóból!

--[googlesitekit-end-of-content]-->

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás