Orvos viccekViccek

Vicc: Egy 85 éves férfi elmegy az orvoshoz a szokásos éves…

Egy 85 éves férfi elmegy az orvoshoz a szokásos éves felülvizsgálatra.

Az orvos sperma vizsgálatot is előír, és átad a férfinak egy üveget, hogy vigye haza, és másnap hozzon benne sperma mintát.

85 éves férfi másnap visszamegy az orvoshoz, odaadja neki az üveget, éppen olyan tisztán és üresen, mint ahogy előző nap elvitte.

Az orvos megkérdi, mi történt.

A férfi mesélni kezdi:

“Hát doki, a következő történt.

Először megpróbáltam a jobb kezemmel – semmi.

Aztán megpróbáltam a bal kezemmel, még mindig semmi.

Akkor megkértem a feleségemet, hogy segítsen.

Ő is megpróbálta a jobb kezével, aztán a bal kezével, még mindig eredménytelenül, aztán megpróbálta a szájával, először úgy, hogy bent volt a protézise, aztán úgy is, hogy kivette a fogsorát – még mindig semmi.

Még Julist is áthívtuk a szomszédból, és ő is megpróbálta .

Először két kézzel, aztán a hóna alá fogva, sőt, még a térde közé szorítva is próbálkozott.”

Az orvos döbbenten kérdezi:

“Megkérte a szomszédasszonyát?”

“Igen” – feleli az öreg.

“De egyikünk se tudta lecsavarni az üveg fedelét.”

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás