HumorViccek

Vicc: Egy szép nap, amikor egy srác és egy csaj már régóta

 

 

 

Egy szép nap, amikor egy srác

és egy csaj már régóta

együtt voltak, a csaj egy

lazulós délután után hirtelen

megszólal:

– Ha holnap átjössz vacsizni, akkor

megkapod tőlem a szűzességem még este.

A srác teljesen felvillanyozódik, és

persze egyből rábólint.

Aznap este,

miután hazakíséri a lányt, bemegy

egy gyógyszertárba, vesz óvszert, és

a gyógyszerész elmagyaráz neki mindent

a szexről és egyéb dolgokról.

Másnap, amikor a srác megérkezik

a lány házához, a szülők

már az asztalnál ülnek.

A srác leül, körülnéz, és javasolja,

hogy ő mondja az asztali

áldást.

Így is tesz, és

hosszú ideig imádkozik, fejét lehajtva.

Amikor már vagy negyedórája csend van,

a lány halkan odasúgja:

– Nem tudtam, hogy ennyire vallásos

vagy.

Erre a srác válaszol:

– És én sem sejtettem, hogy

az apád gyógyszerész…

+ 1 vicc

Egy ember elhatározta, hogy könyvet ír az amerikai templomokról.

Elindult tehát és elsőnek egy kaliforniai templomot látogatott meg.

Miközben végigjárta a pompás épületet, meglátott egy arany telefont a falon a következő felirattal:

„Egy perc 10 ezer dollár”.

Utánakérdezett, és kiderült, hogy ez az arany telefon közvetlen vonal, összeköttetésben van a Mennyországgal és így közvetlenül lehet beszélni a Jóistennel.

Ezután egy New York állambeli templomot látogatott meg.

Ugyanazt tapasztalta, ugyanolyan típusú telefont pontosan ugyanazzal a felirattal.

Meggyőződhetett arról, hogy ez valóban egy közvetlen vonal a Mennyországgal, és ezen keresztül közvetlenül lehet a Jóistennel beszélni telefonon.

Folytatva látogatását a többi államokban is mindenütt ugyanezt tapasztalta, végül egy Texas állambeli templomot látogatott meg, ahol ugyanúgy felfedezte a falon az arany telefont, de eltérő felirattal.

Ez esetben ezt olvashatta:

„Beszélgetés:

35 cent”.

Felkereste a plébánost és megkérdezte tőle:

– Atyám, bejárva az országot minden templomban találtam egy ilyen arany telefont, közvetlen vonallal a Menyországba és percenként 10 ezer dollárért lehet a Jóistennel beszélni.

Az �-n telefonja itt viszont azt mutatja, hogy egy ilyen beszélgetés csak 35 cent.

Hogy lehet ez?

A plébános elmosolyodva válaszolta:

Fiam, ezt igazán egyszerű megmagyarázni.

Hiszen láthatod, hogy Texasban vagy, és nyilvánvaló, hogy egy helyi beszélgetés csak 35 cent…

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás