– Ki az abszolút gonosz?
– ???
– Aki sírva fakad, ha üres mentőautót lát.
Vicc: Sherlock Holmes szülőatyja, Sir Arthur Conan Doyle egyszer Franciaországban töltötte nyári
Sherlock Holmes szülőatyja, Sir Arthur Conan Doyle egyszer Franciaországban töltötte nyári szabadságát.
Amikor hazafelé utazott, Párizsban beszállt egy bérkocsiba.
– Hová vihetem, Mr.
Doyle?
– kérdezte a kocsis.
– Találkoztunk már valamikor, hogy tudja a nevem?
– kérdezte a meghökkent író.
– Nem, uram még sosem.
Viszont olvastam az újságban, hogy Marseillesben töltötte a szabadságát, és hát ez az a hely, ahol a Marseillesből érkezők szoktak kocsit fogni.
A napbarnított bőre azt sugallta, hogy éppen vakációról tér haza.
A ruhája alapján egyből látni �-nön, hogy angol és nem francia.
Ezeket a részinformációkat összerakva végül arra a következtetésre jutottam, hogy �-n csakis Sir Arthur Conan Doyle lehet.
– Ez fantasztikus.
�-n olyan vaslogikával rendelkezik, mint az általam kitalált Sherlock Holmes!
– lelkendezett az író.
– Ugyan, ez azért túlzás – szerénykedett a taxis.
– Az is sokat segített, hogy az egyik bőröndjén ott volt a neve.
Vicc: Bemegy a Forma-1 versenyző a McDonalds-ba
– Mit kér uram?
McRoyal-t?
McChiken-t?
– McLaren-t!
Vicc: Akciós, kampány előtti oboaoktatás politikusoknak Vöröslámpa utcai oktatási központunkban!
Képzett külföldi lányaink most díjmentesen szólaltatják meg az �-n hangszerét, és a bemutatóról készült videókazetta másolatát adjuk ajándékba, hogy meg ne feledkezzen rólunk!
+1 vicc
A mérkőzés után az edző így szól a csatárhoz:
– �-regem, téged csak két dolog akadályoz abban, hogy jó futballista legyél!
– Micsoda?
– A két lábad.
+1 vicc
Kohn bemegy a kóser vendéglőbe, és sóletet rendel.
Erre a pincér:
– Sajnálom uram, de a sólet még nincs készen.
– Mi az, hogy nincs kész délben?
– mondja erre Kohn -, a szomszéd vendéglőben ilyenkor már rég finganak!
+1 vicc
Hadgyakorlaton az őrmester azt a parancsot adja, hogy mindenki ássa be magát.
A kiskatona nekiáll, és iszonyú mély gödröt ás.
– Túlságosan mély az a gödör – mondja ellenőrzés közben az őrmester.
– Abból nem látod majd az ellenséget!
– Hát nem is nagyon vagyok kíváncsi rájuk!
+1 vicc
– Ma-ma!
Ma-ma-aaa!
– Kussoljál!
Ha még egyszer megmukkansz és mamázol, ronggyá verem a fenekedet, te kis mihaszna, éhenkórász!
– fenyegeti meg az anyja Mórickát, aki sehogyan sem akar elaludni.
Kis idő múlva:
– Kovács Jánosné, szomjas vagyok.
+1 vicc
A vak ember fel akarja dobni a hangulatot a bárban:
– Akarják a legújabb szőkenő-viccet hallani?
Néma csend, megfagy a levegő.
A mellette ülő nő odasúgja:
– Vigyázzon, jóember, miket beszél… A mixer szőke, a tulaj szintén.
Én is szőke vagyok, 100 kg, fekete öves karatés.
A túlsó szomszédom egy 120 kilós, 1.90m magas szőke súlyemelőnő.
Végül a maga másik oldalán egy kétméteres, 150 kilós szőke birkózó ül.
Most gondolja meg, tényleg el akarja mesélni azt a viccet?!
Mire a vak:
– Inkább mégsem… Semmi kedvem ötször elmagyarázni…
+1 vicc
Fiatalember állít le egy kocsit az úton.
– Ne haragudjon, nem vinné le a kabátomat Siófokig?
– Szívesen, uram – mondja az autós – de hogy kapja ott meg?
– Egyszerű – feleli az ifjú – én is benne maradok!
+1 vicc
Egy felmérés szerint az Interneten ismerkedő, és a partnerrel a valóságban is randevúzó hölgyek 61%-a mondta azt, hogy kellemes élmény volt a valóságban is találkozni.
A maradék 39%-ot még jelenleg is keresik…
+1 vicc
A pöspök a székesegyházában bérmál.
Mielőtt elkezdené a misét, észreveszi, hogy rossz a mikrofon.
– Baj van a mikrofonnal!
– mondja.
A hívek, akik nem hallották a püskök szavait, azt hitték, hogy a misét kezdte el.
Így válaszoltak a köszöntésre:
– …és a te lelkeddel!
+1 vicc
– Hogy tudod megakadályozni, hogy egy férfi szexelni akarjon veled?
– ???
– Menj hozzá feleségül.
+1 vicc
Egy fickó moziba megy, és meglepetten tapasztalja, hogy melette egy kutya ül.
A kutya elmélyülten nézi a filmet, a vidám jeleneteknél nevet, a szomorúaknál sírva fakad.
Előadás után kíváncsian kíséri a hazafelé tartó kutyát.
A kutya bemegy egy házba, ahol egy nő már várja.
– Magáé ez a kutya?
– szólítja meg a nőt.
– Igen, miért?
– Ez fantasztikus, melettem ült a moziban és nézte a filmet.
A vidám jeleneteknél nevetett, a szomorúaknál sírva fakadt.
– Mit láttak?
– A háború és békét.
– Hát ez nagyon furcsa, nem is értem, hogy lehet… – mondja a gazda.
– Ugye?
Maga is csodálkozik?
– Hát persze.
Hiszen amikor a könyvet olvasta, azt végig nagyon unta…
+1 vicc
Utolsó mondatok:
– Kisfiam!
Mondtam, hogy ne játssz a piros gomb….
– Ha még egyszer lefagy a gép, én fejbe lövöm magam!
– Ugyanmár drágám… értek én a villanyszereléshez….
– Süsü te ittál!
Lehelj rám!
– Ugye jól bezártad a zsilipet?
– Oszt´ ki vagy te, Medve, hogy bundában szeded itt a málnát?!
– Anya, anya, nézd hol állok!
– Majd Gollam vigyáz ránk amíg alszunk!
+1 vicc
A matektanár sétálgat egy áruházban, és találkozik régi tanítványával.
– Hát te fiam, mit csinálsz errefelé?
– Tudja, tanár úr, enyém ez az áruház meg a szemben lévő is.
– Ne viccelj velem!
Háromszor buktattalak meg matematikából.
Fogalmad sincs a számolásról, hogyan tudnál te egy áruházat üzemeltetni?
– Egyszerű ez tanár úr – feleli a volt diák.
– Veszek valamit, mondjuk 500 forintért, aztán eladom 1500-ért.
Na, hát ez a 27% az én hasznom.
+1 vicc
Hol voltál ilyen sokáig, Pistike?
– Fociztunk a Zolikával.
– De hát a Zolikának se keze, se lába nincsen!
– Igen, nyertem is 7:0-ra.
+1 vicc
– Mi a különbség az óra és a térkép között?
– Az órán ott van dél, ahol a térképen Észak.
+1 vicc
A halottkém egy fejbe vert ember halotti bizonyítványára azt írta rá, hogy az illető természetes halállal halt meg.
Amikor később felelősségre vonták, hogy miért írt természetes halált, ezt felelte:
– Hát természetes, hogy meghalt, ha így fejbe vágták!
+1 vicc
– Jean, miért tette az újságokat a hűtőbe?
– Hogy a hírek frissek maradjanak, uram!
+1 vicc
Két nő beszélget:
– Mondd, a hímvessző mérete szerinted is elhanyagolható az örömszerzés szempontjából?
– Persze.
Kivéve, ha kicsi.
+1 vicc
Két kisgyerek beszélget.
Modja az egyik:
– Tudod mi a különbség a rendőr és a strucc között?
– Nem.
– hangzik a válasz.
… Véletlenül egy rendőr volt a közelben és hallotta a beszélgetést.
Mogorván, fenyegető tekintettel lép oda a gyerkőcökhöz, majd megkérdi:
– Na mi a különbség?
Nagyon megijed a viccmesélő, ezért azt mondja:
– Á, semmi, semmi…
Mire a rendőr:
– Na azért!
+1 vicc
– Mama, a Géza már nem szeret engem!
– Ezt meg honnan veszed?
– Tegnap azt mondta, hogy kezdek rád hasonlítani…
+1 vicc
Egy nap az indián harcos meglátogatta a törzsfőnököt kérdésével:
– Mondd, törzsfőnök, hogy kapjuk nevünket?
A törzsfőnök leül a tűzhöz, és beszélni kezd:
– Az nagyon egyszerű.
Mikor gyerek megszületik, törzsfőnök kijön kunyhóból és szétnéz a prérin.
Amit törzsfőnök lát, gyerek neve lesz.
Ha törzsfőnök kinéz és futó szarvast lát, gyereket hívni Futó Szarvasnak.
Ha törzsfőnök szétnéz prérin és lát zuhanó sólymot, gyereket hívni Zuhanó Sólyomnak.
De mondd, Két Kutya Baszik, miért kérded?
+1 vicc
Egyik főnök a másiknak:
– Hogy csinálod hogy az embereid mindig pontosak?
– Egyszerű:
30 munkás és 20 parkolohely.
+1 vicc
Az etióp gyerekekhez ellátogat a Mikulás.
Körbeállják a gyerekek, és a mikulás kérdi:
– Gyerekek miért vagytok ilyen soványak?
– Mert nem eszünk rendesen!
– Jaaa, aki nem eszik rendesen, annak nincs ajándék!
+1 vicc
A börtönör odaszól a raboknak:
– Van egy jó és egy rossz hírem.
Melyiket mondjam elsőnek?
– A jót.
– Ma szabadultok – mondja az őr.
– És mi a rossz?
– Az, hogy ez nem igaz.
+1 vicc
Egy fiatal, csinos szőke hölgy ül az állatorvosi rendelőben és egy palotapincsit simogat a kezében.
Odamegy hozzá egy férfi és ezt mondja:
– Szívesen lennék a kutyája helyében!
– Nem hiszem, épp kiheréltetni viszem…
+1 vicc
Bemegy egy ló a kocsmába, letesz egy 10 dollárost a pultra, és rámutat egy söröskorsóra.
A kocsmáros meglepődik, majd kitölt a lónak egy korsó sört, a pénzt meg elteszi.
A ló megissza a sört, majd megfordul, és elindul kifelé.
A kocsmáros megjegyzi:
– Na, ló vendégem se volt még!
A ló hátrafordul:
– Ha ilyen baromi drágán adja a sört, ne is csodálkozzon rajta!
+1 vicc
�-reg székely meg a fia fát vágnak.
A fiú odasuhint, hát véletlenül levágja az apja lábát.
Erre az öreg:
– Áron, még egy ilyen és seggbe rúglak!
+1 vicc
– Mi a különbség az ügyvéd és a kullancs között?
– A kullancs nem szívja a véred, ha már meghaltál.
+1 vicc
Két öreg ember beszélget.
Azt mondja az egyik:
– Nekem remek orvosnőm van.
1 perc alatt megnöveli a hímvesszőm méretét.
– Hogyan?
– Kézrátétellel.
+1 vicc
Az orosz-amerikai tárgyalások idején találkozik Reagan és Gorbacsov.
Reagan kabátján van három gomb.
Gorbacsov kíváncsian kérdezi meg:
– Mire jók ezek a gombok?
– Tudod – válaszolja Reagan -, az első gomb arra kell, hogy ha melegem van, megnyomom, és a kabátom légkondicionált lesz.
A második gomb arra való, hogy ha fázom, megnyomom, és a kabátom fűtött lesz.
A harmadik pedig arra való, hogy ha elfáradok.
Megnyomom, és a kabátom megmasszíroz.
Gorbacsovnak nagyon tetszik a dolog, és a következő tárgyaláson ott van a hátán egy hatalmas Zil teherautó ajtaja.
Megkérdezi Reagan:
– Mire való ez az egész?
– Tudod, ha melegem van, letekerem az ablakát, ha fázom feltekerem.
– És ha elfáradsz?
– Odavágom a földhöz az egészet.
+1 vicc
Stirlitz épp sétálgat Katheval, mikor lövés dörren, és Kathe mellett egy ember a szívéhez kap, összeesik, és vér önti el körülötte az utcát.
Stirlitz az ösztöneire hallgatva azonnal gyanút fog.
+1 vicc
– Miből lehet tudni, hogy Skóciában nyár van?
– ???
– A skótok végre kidobják a karácsonyfát.
+1 vicc
A cigány húsvétkor elmegy a misére, mert még sosem volt.
Fel is veszi az ünneplő gúnyáját és elmegy.
Ott a pap mondja a szent beszédben:
– És Jézus elmene a gecemani kertbe, s ott elfogák és megvesszőzék…
Tetszik a cigánynak a szertartás, elhatározza, hogy jövőre is eljön.
Úgy is tesz, következő húsvétkor megint ott van az első sorban.
Mikor a pap odaér, hogy:
“És Jézus elmene a gecemani kertbe, s ott elfogák és megvesszőzék…”, a cigány bekiabál:
– Úgy kell neki, minek ment oda?
Tavaly is ott fogták meg!














