– Mit mond az a férj, aki megtudja, hogy az anyós odaköltözik hozzájuk 3 hétre?
– ???
– Mindenhol jó, de a legjobb máshol!
Vicc: Mi van akkor, ha az információ azt mondja, hogy bá?
– ???
– Az adat-báz-is.
Vicc: Jegyeket, bérleteket kérem!
– Én már elmúltam hetven éves.
– Tudja ezt valamivel igazolni?
– Persze.
Ha fiatalabb lennék, fellökném magát és elszaladnék.
Vicc: Két szűzhártya megy a sivatagban:
– Hová megyünk?
– kérdi az egyik.
– Fogalmam sincs.
Valahol majd csak kilyukadunk…
Vicc: Újsághirdetés:
“Megkérném azt az urat, aki szombaton du.
az uszoda egyik padján felejtette a műfogsorát, hogy hívja fel a feleségemet, és magyarázza el neki a testem kényesebb pontjára került foglenyomat okát!
”
Vicc: Forgalommal szembe hajt be késő éjszaka egy kocsi az egyirányú utcába
A rendőr észreveszi és megállítja.
Éppen kezdené a mondókáját, mikor észreveszi, hogy az ülésen a saját főkapitánya foglal helyet.
A rendőr tiszteleg, majd így szól:
– Mit szól hozzá főkapitány úr?
Már megint rosszul rakták ki ezeket a hülye táblákat!
Mohamed megy a sivatagban, előtte 100 méterrel halad a felesége
Találkoznak régi cimborájával Alival, aki rögtön meg is kérdezi:
– Te, Mohamed, a Koránban meg van írva, hogy a feleség csak utánad mehet!
– Hát tudod Ali, amikor a Koránt írták, akkor még nem volt elaknásítva a sivatag…
Pistike sétál a nagyapjával a parkban
Egyszercsak meglátnak két kutyát, amint szerelmeskednek.
– Mit csinálnak a kutyák?
– kérdezi Pistike.
– Tudod, most csinálják a kiskutyát.
– feleli a nagyapja.
Később mikor hazamennek, Pistike meglátja a szüleit, amint éppen szerelmeskednek.
– Hát ti mit csináltok?
– Tudod, csinálunk egy kistestvért neked!
– felelik a szülei.
– Nem lehetne inkább hátulról?
– kérdezi Pistike.
– Én sokkal jobban szeretnék egy kiskutyát.
Mi az abszolút pofátlanság?
– ???
– Microsoft Linux disztribució.
Jean, menjen le a moziba és vegyen két mozijegyet az esti filmre!
Jean elmegy és egy óra múlva visszajön.
– Na, megvette a mozijegyeket?
– Nem, Uram!
– És miért nem?
– Mert nagyon sokan álltak a sorban!
– És miért nem állt be a sor végére?
– Mert a sor végén is álltak!
A börtönben két magyar és egy cigány rab témázik
Az első magyar azt mondja:
– Én megöltem két cigányt, és három évet kaptam.
De már két év múlva szabadulni fogok.
– Én részegen elütöttem egy terhes cigány asszonyt, két évet kaptam.
De már másfél év múlva kiengednek – mondja a második.
A cigány ezt meséli:
– Én tizenöt évet kaptam, mert lámpa nélkül bicikliztem.
De már tíz év múlva kiengednek, mert szerencsére nappal történt a dolog.
Ki az abszolút optimista?
– ???
– Az a férj, aki a feleségét járó motorral várja a ruhabolt előtt.
A leprást és az elmebeteget a dutyiban egy cellába zárják
Első nap lerohad a leprás keze, megfogja, kidobja az ablakon.
Másnap a lába rohad le, azt is kidobja a rácsok között, és így megy ez napról napra.
Egyszercsak megszólal az elmebeteg:
– Mi van leprás, szökünk, szökünk?
A csirke átment az úton – gondolta Stirlitz
– Csak akart – gondolta a kamionos.
Belegondoltál már?
Bárki, aki lassabban vezet nálad, idióta, míg bárki, aki gyorsabb nálad, az vadállat.
Miért küldték vissza Etiópiából a gyógyszersegélyt?
– Mert az volt a dobozokra írva, hogy étkezés után kell bevenni…
Ha a főnök vissza nem vonja...
– Ha a főnök vissza nem vonja, amit ma délelőtt mondott, én elmegyek a vállalattól!
– Miért, mit mondott?
– Azt, hogy menjek el a vállalattól…
Miért alszanak a csövesek a Cora hipermarket tetején?
– ???
– Mert aki Corán kel, aranyat lel!
Móricka kikéreckedik énekórán vécére
Látja, hogy ég a vécé, fut vissza az órára, és mondja a tanárnak:
– Tanár úr kérem, ég a vécé!
– Móricka, énekórán csak énekelve szabad beszélni!
– Subidubi lálálá, ég a budi!
Áll a székely juhász a réten a botjára támaszkodva
Arra megy a többi juhász, meglátják, kérdik tőle:
– Hát te meg mit csinálsz?
– Gondolkodom.
– És hol a fenében van a nyájad?
– Azon gondolkodom…
Bíró:
– A következő személyt, aki megszakítja a tárgyalást, hazaküldöm!
Fogoly:
– Élljen!
Milyen egy szőke nő nyári képeslapja?
– ???
– “Itt minden csodálatos, csak tudnám hol is vagyok?!
”
Az Úr megelégeli a világ bűneit...
Az Úr megelégeli a világ bűneit, elhatározza hogy egy hét múlva egy új özönvízzel elpusztítja az emberiséget.
Ezt dörgedelmes égi szózatban közli is a világ népeivel.
Erre a világ vezető politikusai népeikhez fordulnak.
Az amerikai elnök tévébeszédet mond:
– Amerikai testvéreim!
Egy hetünk van arra, hogy böjtöléssel, vezekléssel, jótékonykodással megpróbáljunk a mennybe jutni!
A szovjet pártfőtitkár is beszédet tart:
– Elvtársak!
Nyissátok fel a raktárakat, vigyétek haza az élelmet, a vodkát, egy hetünk van arra, hogy megpróbáljunk jól élni!
Az izraeli miniszterelnök beszéde rövid:
– Zsidók!
Egy hetünk van arra, hogy megtanuljunk a víz alatt élni!
Hogy hívják a gyors indiánt?
– ???
– Igyek Szem.
Magyar tévések kimentek Moszkvába forgatni egy hétre...
Magyar tévések kimentek Moszkvába forgatni egy hétre, és egy elég fapados hotelben szálltak meg.
Első nap, semmi dolguk nem lévén, végig itták a bár itallapját többször is, oda-vissza.
Mikor este elég illuminált állapotban visszamantek a szobájukba, egyiküknek az az ötlete támadt, hogy keressenek lehallgatót, mert biztos van.
Elkezdtek keresni, egyszercsak az egyik megszólalt, hogy a szőnyeg alatt lesz, mert ott valami dudorodik.
Feltekerték a szőnyeget, és egy bazi nagy anyacsavart találtak.
Kicsavarták, az alattuk levő szobában meg leszakadt a csillár.
Egy elnökjelölt a választási kampányon:
– Uraim, az előző elnök négy éven keresztül hazudott és becsapta az egész országot… Adjanak nekem is egy esélyt!
A nők olyanok, mint a bor
Fiatalon finomak, vadítóak, aztán a kor előrehaladtával egyre testesebbek lesznek, végül megsavanyodnak és fejfájást okoznak.
Egy nő bemegy az állatkereskedésbe
Meglát egy 38000 Ft-os papagájt, aminek egyik lábán piros, a másik lábán kék szalag van.
A nő megkérdezi az eladót:
– Tessék mondani, miért ilyen drága ez a papagáj?
– Mert 2 nyelven beszél.
Ha meghúzza a kék szalagot, akkor angolul beszél, ha a pirosat, akkor magyarul.
A nő először meghúzza a kék szalagot.
Papagáj:
– How are you?
Ezután meghúzza a pirosat.
Papagáj:
– Hello!
Hogy s mint?
– És ha mindkettőt meghúzom??
Papagáj:
– Akkor elesek bazmeg!
Az albán ejtőernyősök elmennek Angliába gyakorlatozni
Az ugratóparancsnok kiadja az instrukciókat:
– 3000 méterrôl ugrunk, OK?
Az albánok tagadólag ingatják a fejüket.
– Akkor 2000.
– Nem, nem.
– 1000?
Az ejtőernyősök nagy nehezen belemennek.
A tiszt odaszól nekik:
– Na jó, akkor vegyék fel az ejtőernyőiket, aztán gyerünk!
Mire az egyik albán csodálkozva megszólal:
– Ja, úgy könnyű…
Értelmező szótár focistákhoz:
“Vazze’ spori!
” = Nincs igaza bíró sporttárs!
“Bedarálom, he!
” = Nem adok lehetőséget az ellenfél játékosának gólszerzésre.
“Zanyám van ma, he?!
” = Mi a helyzet?
“Rámozdúttam aszt bement” = Szép gólt lőttem!
“Nekema zéletem a fradi!
” = Nagyon szeretem a Ferencvárosi TC-t!
“Törd szét!
” = Te se adj lehetőséget az ellenfél játékosának a gólszerzésre!
“Minnyá gyövök Gyuszi!
” = Nemsokára folytatom a gyakorlatokat edző úr, csak elszívok egy cigarettát!
“Lűjjé má’ tökös” = Ne késlekedj a kapuralövéssel fiatal csatártársam!
“Ez a játék bazzeg!
” = Továbbra is így kell játszanunk, ha nyerni akarunk!
“Eeekentük a szájukat” = Vereséget mértünk a nálunk gyengébb teljesítményt nyújtó ellenfélre!
“Mit akarol?
Még fussak is ennyiér, vazze’?” = Nem vagyok elégedett a heti 200 ezer forintos fizetésemmel!
“Mehecc a levesbe, krumpli!
” = Te nem vagy olyan jó játékos, mint én!
Részeg fickó kopog a panelház ajtaján
Nyűgös házmester jön ki:
– Mi van?
– Hukk… Tessék mondani, itt lakom?
– Egy frászt lakik itt, jóember!
Menjen haza és hagyjon aludni!
A részeg elindult.
Körüljárja a házat, és ismét ugyanoda csenget be.
– Hukk… Tessék mondani, itt sem lakom én?
– Mondtam már, hogy nem!
Tesz még egy kört és ismét csnget:
– Hukk… Bocsánat, de itt sem lakom én?
– Nem, hogy az a …
– Érdekes… hukk… én sehol se lakom, maga meg mindenhol…
Rendőrök lekapcsolnak egy csalót, aki az örök élet tablettáit árulja
Bíróságra kerül az ügy, a bíró kérdezi:
– Vádlott, volt már büntetve ezelőtt?
– Igen bíró úr, először 1314-ben.
A kisfiú mondja a mamájának:
– Mama, az iskolában azzal csúfolnak, hogy túl nagyok a fogaim.
Erre a mama:
– Jól van, csak ne beszélj annyit, mert elkoptatod a parkettát!
Ez itt a szép pici piros szád… Ez a két alma a mellecskéd… Itt a szép...
Ez itt a szép pici piros szád… Ez a két alma a mellecskéd… Itt a szép, sima hasikád… Ez meg a…
– Józsi!
Most dugunk, vagy leltározunk?
Kisírt szemű skót öregasszony lép oda egy daliás legényhez a kertvárosban
– Mondja, kedveském, maga az a bátor fiatalember, aki tegnap délután kimentette a tengerből a fiamat?
– Igen, én vagyok!
– húzza ki büszkén magát a legény.
– A gyereken volt egy sapka is, azt ugyan hova tette?
Fickó elmegy a pszichiáterhez:
– Doktor úr!
Segítsen rajtam!
Azt képzelem, hogy én vagyok a 7 törpe.
– Semmi gond, ezen könnyen segíthetünk, jöjjenek be, és az utolsó csukja be az ajtót!










