Az illető fiú azt írta, hogy jóképű.
Kíváncsi lettem, találkoztunk is.
Mikor odaértem, nem láttam jó pasit, csak egy pufók fiút, aki mekis kaját tömött magába.
Vicc: Sztorik – Ügyfélszolgálat ELMŰ
Ügyfél:
Elment az áram az egész környéken, a közvilágítás sem működik.
Ü.i.:
A nagyfeszültségű vezetékre fennakadt egy siklóernyős, azt szedik le a tűzoltók.
Ügyfél:
Remélem túlélte, mert odamegyek és szétrúgom a seggét.
Vicc: Sztori
A legrémesebb az eljegyzésünk utáni éjszaka volt, persze kínunkban végigröhögtük a hátralévő időt.
Leendő anyós úgy mustrált végig mindig, mint egy tűre felszúrt hernyót.
Ő természetesen szüzen ment férjhez, erre büszke volt, és a tekintetében benne volt, hogy ugyanezt elvárja tőlem is.
Az eljegyzés után külön ágyaztak nekünk.
Persze éjjel átjött hozzám a kedvesem, és valami nagyon jó, hosszú szeretkezésbe csaptunk.
Közben azonban leszakadt a régi, rugós nagyitól örökölt ágy.
Két másodperc múlva lábdobogás, ajtó fel, villany is, és egészen őszintén felháborodott kérdés a páromhoz az édesanyjától:
– Te mit csinálsz itt fiam?
Válasz:
– Úgy tűnik, b@szok.
Soha nem szokott csúnyán beszélni, de ott, akkor ez jött ki.
Viszontválasz:
– Ja, értem.
Jó munkát!
Villany le, ajtó be, anyós el.
És akkor jött a nagy röhögés.














