A stressz önmagában nem baj: rövid ideig még mozgósíthat is, tartósan viszont kimerítheti a szervezetet. A döntő kérdés az, hogy eustresszről vagy distresszről van-e szó, és meddig húzódik el a feszültség.
A stressz a szervezet válasza minden olyan helyzetre, amely kibillenti az egyensúlyából. Jó és rossz életesemény is kiválthatja, a testi reakció ilyenkor sokszor hasonló, a hatása viszont már nem ugyanaz. Van olyan helyzet, ami felpörget, ösztönöz és energiát ad, máskor viszont folyamatos védekezésre kényszerít, szorongást hoz, és visszavesz a teljesítményből.
Az sem mellékes, mennyi ideig tart a feszültség. Ha a tünetek a megrázkódtató esemény után egy hónapnál rövidebb ideig állnak fenn, akut stresszről beszélünk. Ha tovább elhúzódnak, krónikussá válik a helyzet, és ha egy trauma után egy hónapon túl is megmaradnak a panaszok, poszttraumás stressz szindróma merül fel.
Amikor a szervezet már nem csak alkalmazkodik
Közepes feszültségnél a szervezet még jól teljesít: ilyenkor a problémamegoldás is jobb lehet. Ahogy nő az erőssége, a hatékonyság meredeken romlik, és egy különösen erős stresszhelyzet akár teljes leblokkoláshoz is vezethet. Nem maga a stressz okoz betegséget, hanem az, ha valaki rosszul birkózik meg vele, ezért ugyanaz a helyzet az egyik embernél gyorsan rendeződik, a másiknál viszont könnyen felborítja az egyensúlyt.
A tartós stressz többféle betegséggel is együtt járhat: szívinfarktussal, magasvérnyomás-betegséggel, fülzúgással, ajakherpesszel, allergiával, gyomorfekéllyel, irritábilis bél szindrómával, autoimmun betegségekkel, sőt akár rosszindulatú daganatokkal is összefüggésbe hozható. Ez nem azt jelenti, hogy minden feszültségből baj lesz, inkább azt, hogy a hosszan cipelt stresszt nem érdemes legyintéssel elintézni.
Mitől lesz a megküzdés valóban hasznos?
Megküzdésnek minden olyan tudatos cselekvés számít, amellyel valaki kezelni próbál egy stresszhelyzetet. Két alapút van: a problémaközpontú és az érzelemközpontú megoldás. Az előbbinél először fel kell ismerni a gondot, aztán számba venni a lehetőségeket, végül kiválasztani és végrehajtani a legjobb megoldást. Az utóbbinál az a cél, hogy csökkenjenek a helyzet által kiváltott erős érzelmek, és ne erősödjenek tovább a rossz érzések.
Segít, ha valaki rendet tesz a fejében is. Érdemes végiggondolni egy átlagos nap terhelését, különválasztani azt, amin lehet változtatni, és azt, ami ugyan kellemetlen, de nem érdemes rajta tovább rágódni. A feladatokat időrendbe is lehet tenni: a sürgős és fontos dolgokkal érdemes kezdeni, a kevésbé fontos feszültséget pedig elengedni. Ha egy helyzeten lehet javítani, abból cselekvési terv lehet; ha nem lehet megváltoztatni, akkor az elfogadhatóvá alakítás sokszor többet segít, mint a folyamatos bosszankodás.
Számít a társas háttér is. Jó, ha az ember tudja, kikre támaszkodhat a családban, a baráti körben vagy a munkahelyen, és azt is érdemes észrevenni, ha valaki inkább lemerít. Közben a saját reakciókat is figyelni kell: mikor lesz valaki ingerült, dühös, csalódott vagy feszült, mi váltotta ki, és legközelebb mit lehetne másképp mondani vagy tenni. A saját igények, szükségletek és elvárások kimondása ugyancsak része ennek.
A testet sem lehet kihagyni. A pihenés, a séta, a sport, a rendszeres és egészséges étkezés, a hobbi, valamint minden olyan tevékenység segít, ami feltölt. A relaxációs módszerek közül az autogén tréning tudományosan megalapozott és bizonyított, a meditáció egyre népszerűbb, a jóga, a légzésrelaxáció és a thai chi pedig lazító hatású lehet. Ha a probléma súlyos, háziorvoshoz, pszichológushoz vagy pszichiáterhez érdemes fordulni, még mielőtt a stressz krónikussá válik.
A legnagyobb különbség sokszor nem maga a helyzet, hanem az, hogy valaki rugalmasan, kíváncsian közelít-e hozzá. A lelkileg edzett ember alkalmazkodik a változásokhoz, és kihívásként fogja fel őket. Ha a feszültség már régóta nem enged, azt érdemes komolyan venni.
