Hajnali négykor a világoskék Trabant már indulásra készen állt a ház előtt, bár a családból ezt egyedül Laci hitte el. Éva a termoszt szorongatta, a gyerekek a hátsó ülésen marakodtak, a csomagtartó pedig csak akkor csukódott le, ha valaki ráült. Az első balatoni autóútjukon hamar kiderült, hogy a saját kocsi nem egyszerűen jármű, hanem szűk, zajos és meglepően otthonos közös tér.
Nosztalgikus, fiktív történet – a szereplők és az események kitaláltak.
Hajnali csomagolás a ház előtt
A lakótelep ablakai még sötétek voltak, amikor Laci harmadszor rendezte át a csomagtartót. A két kockás pokróc alulra került, melléjük a gumimatrac, a pumpa és a piros műbőr utazótáska. A zománcos lábasnak Éva szerint feltétlenül be kellett férnie, mert a balatoni szálláson ugyan ígértek konyhát, de azt senki sem mondta, hogy lesz rendes edény. Laci a lábast nézte, aztán a csomagtartót, végül szó nélkül kivette a szerszámosládát.
– Azt nem hagyod itthon – mondta Éva olyan halkan, hogy fel ne ébredjen a fél lépcsőház. – Mi lesz, ha történik valami? Laci visszatette a szerszámokat, a lábas pedig az anyósülés lábterébe került, egy hálós szatyorba csomagolva. Éva mellé állította a barna termoszt és a margarinos dobozt, amelyben alufóliába tekert párizsis szendvicsek sorakoztak. Mindegyikbe jutott egy karika paprika is, hogy ünnepibbnek látsszon.
A tízéves Gabi már az indulás előtt elfoglalta az ablak melletti helyet. Öccse, Peti ezt személyes árulásnak vette, és addig rugdosta a hátsó ülés alját, míg apjuk hátra nem fordult. Laci nem szólt, csak ránézett a fiúra. Azon a reggelen minden mozdulatának különös súlya volt: fél éve vették a használt Trabantot, és ez lett volna az első út, amely túlvezetett a környék megszokott utcáin.
A kihajtogatott ország
Éva ölében feküdt a vastag autóatlasz, már az első tíz percben rossz irányba hajtogatva. A térképlap széle beleakadt a sebességváltó rúdjába, ezért Laci ingerülten félretolta. – Csak azt mondd, hol kell lekanyarodni – kérte. Éva megpróbálta megtalálni rajta azt az utat, amelyen éppen haladtak, de a hajnali utcák másképp kanyarodtak, mint a papíron húzott piros és sárga vonalak.
A város szélén Laci lehúzta az ablakot. A kétütemű motor hangja betöltötte az utasteret, beszélgetni csak felemelt hangon lehetett. A huzat megmozgatta Éva kendőjét, hátul pedig Peti azt állította, hogy megfullad a kipufogószagtól. Gabi rögtön kijavította, hogy az nem is jön be, mire újabb vita kezdődött. Éva hátranyújtott két savanyúcukrot, amelyeket még előző este vett ki a konyhaszekrény felső polcáról. A béke nagyjából Martonvásárig tartott.
Laci egyik kezével a kormányt fogta, a másikkal időnként megérintette a műszerfalat, mintha a Trabant homlokát tapogatná. Minden szokatlan zörejre felfigyelt. Ha a motor hangja megváltozott egy emelkedőn, előrébb hajolt; ha valami megcsörrent hátul, azonnal Évára nézett. Az asszony végül becsukta az atlaszt. – Ha folyton azt várod, hogy elromoljon, még a végén megsértődik – mondta. Laci nem nevetett, de a szája sarkában megjelent egy alig látható ránc.
Csend a benzinkútnál
Székesfehérvár után Laci úgy döntött, megállnak egy benzinkútnál. A tartályban még volt üzemanyag, de nem akarta megvárni, amíg a benzincsap tartalékállására lesz szükség. A kút betonján olajfoltok sötétlettek, a levegőben benzin, por és melegedő gumi szaga keveredett. A gyerekek kipattantak, és azonnal a hűtőpult felé indultak, bár pénzt egyikük sem vitt magával.
Amíg Éva sorba állt, Laci felnyitotta a motorháztetőt. Nem látott hibát, mégis hosszasan nézte a motort, aztán két ujjal megnyomta az ékszíjat. Egy szürke trikós férfi a szomszéd kúttól odapillantott. – Melegszik? – kérdezte. Laci megrázta a fejét. – Csak megnézem. A férfi bólintott, mintha ennél természetesebb válasz nem létezne, majd visszatért a saját autójához.
Éva két üveg málnaszörppel és egy zacskó ropival jött ki. Laci még mindig a nyitott motorháztető mellett állt. Az asszony ekkor értette meg, hogy férje nem a kocsit vizsgálja, hanem a saját döntését: el merte-e hozni őket ilyen messz, felelőtlenség volt-e pénzt adni az autóért, és képes lesz-e hazavinni a családját. Nem vigasztalta. Csak a kezébe nyomta az egyik üveget. – Eddig elhozott – mondta. – Innen már ismeri az irányt.
Szendvicsek a mozgó szobában
A benzinkút után Éva kiosztotta a szendvicseket. Az alufólia hangosan zörgött, morzsa hullott az ülések közé, a paprika leve pedig végigfolyt Peti csuklóján. Laci először tiltakozott, hogy vezetés közben nem eszik, aztán egy hosszú, egyenes szakaszon mégis elvette a félbe vágott kenyeret. Éva a szájához tartotta, ő pedig harapott belőle, szemét le nem véve az útról. Mindketten elnevették magukat, bár a gyerekek nem értették, mi volt ebben olyan mulatságos.
A délelőtti meleg lassan megült az utastérben. Gabi a kockás plédet az ablakhoz szorította, hogy árnyékot csináljon, Peti pedig előbb a nővére vállára, aztán az ajtó mellé dőlt. Néhány kilométer múlva már mindketten aludtak. A Trabant addigi zsivaja egyszerre más lett: nem halkabb, csak egyenletesebb. A hátsó ülésen két poros szandál, egy nyitott ropiszacskó és a gyerekek összekoccanó feje jelezte, hogy az autó időközben átalakult.
Éva hátranézett, megigazította Peti inge gallérját, majd előrefordult. – Most már tényleg családi kocsink van – mondta. Laci a visszapillantó tükörben kereste a gyerekeket, de csak Gabi homlokát és a pléd sarkát látta. Addig a Trabant számára motor, karburátor, részletfizetés és hétvégi szerelés volt. Abban a pillanatban azonban szoba lett belőle, amely velük együtt haladt: az egyetlen hely, ahol mind a négyen ugyanabba az irányba tartottak.
Amikor megjelent a víz
A Balaton nem egyszerre tárult eléjük. Előbb csak a levegő változott meg, aztán felvillant egy világos sáv a házak és fák között. Éva megérintette Laci karját. – Ott van – mondta, mire a gyerekek úgy ébredtek fel, mintha valaki kiáltott volna. Gabi az ablakhoz nyomta az arcát, Peti pedig azt kérdezte, melyik a túlsó part. Egyikük sem látta rendesen, mégis biztosak voltak benne, hogy valami hatalmas dologhoz érkeztek.
A szállás udvarán a Trabant motorja egy utolsót pöfögött, majd elhallgatott. A hirtelen csendben hallani lehetett a kabócákat és a közeli strand hangosbemondóját. Laci kiszállt, de néhány másodpercig nem nyitotta ki a csomagtartót. Végigsimított a tetőn, amely forró volt a naptól. Éva észrevette a mozdulatot, de nem tett rá megjegyzést.
Peti már a kapunál ugrált, Gabi pedig a gumimatracot követelte. Laci ekkor elővette a csomagokat, legalulról a szerszámosládát is. Nem kellett kinyitnia egyszer sem. Amikor este lesétáltak a vízhez, a Trabant ott maradt a poros udvaron, tele morzsával, gyűrött fóliával és a termoszból kiszabadult kávé szagával. Mégsem látszott rendetlennek. Inkább úgy állt ott, mint egy apró ház, amely aznap megtanult velük utazni.
Hazafelé már senki sem kérdezte, kibírja-e az autó. Gabi és Peti ugyanott aludt el, Éva ugyanúgy rossz oldalra hajtotta a térképet, Laci pedig néha még mindig odahallgatott a motor hangjára. De amikor egy emelkedőn lassulni kezdtek, nem feszült rá a kormányra. Csak visszakapcsolt, és hagyta, hogy a világoskék Trabant a maga zajos, füstös türelmével hazavigye a családot.
