A tanító néni éppen a három kismalac történetét meséli a gyerekeknek:
“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 3 kismalac.
A kismalacok házat
akartak épiteni, de nem volt elég téglájuk.
Elhatározták, hogy kérnek
téglát az emberbarátjuktól.
Az első kismalac el is ment hát az emberhez, s
amikor odaért, azt kérdezte:
– Szia, házat szeretnénk építeni.
Tudnál nekünk téglát adni?”
A tanárnő itt megáll és a gyerekeket kérdi:
– Mit gondoltok, mit mondott erre az ember?
Móricka jelentkezik:
– Nézd már bazzeg!
Egy beszélő malac!
28 éves bomba nő felhívja a nőgyógyászát.
Vicc: Doktor Úr én Orbán Viktortól szeretnék mesterségesen gyereket!
-Semmi gond, holnap jöjjön a rendelőmbe!
A nő elmegy, sorra kerül, egyből felül a székbe és szétteszi a lábát.
Az orvos letolja a nadrágját és előveszi a szerszámját.
Erre a nő felkiált :
– De doktor Úr, én Orbán Viktortól akarok gyereket!
-Nyugodjon meg asszonyom, tele van a tököm Orbán Viktorral!
Vicc: Pistike hazamegy az évzáróról, megkérdezi az anyja:
– Milyen lett a bizonyítványod?
– Katonás!
– Az meg milyen?
– 1, 2, 1, 2, 1, 2.
Vicc: Piroska kérdezi a nagyapjától:
– Nagypapi, mikor lesz nekem olyan a lábam között, mint neked?
– Pszt!
Majd ha apádék elmentek itthonról!
Vicc: Egy ember egy órája vajúdik a WC-be, de hiába, még semmi eredmény
Hallja,hogy a szomszéd fülkébe valaki benyit, majd a szokásos
bemelegítő zajokat követően ssssss, aztán csobbb.
Emberünk nyögve,
kínlódva, vigaszt remélve átszól:
– Jaj de irigylem magát.
… Válasz is érkezik:
– Ne irigyeljen:
az első a nadrágomba ment, a második a mobilom volt.
Vicc: Két rendőr beszélget:
– Képzeld tegnap vett az asszony egy wckefét…
– Na, és milyen?
– Hát a wcpapír jobb volt…
A férj vásárol egy robotot, ami tökéletesen tudja detektálni a hazugságot
Alig várja, hogy hazajöjjön a gyerek és kipróbálhassa.
Megjön a fia, és rögtön kérdőre is vonja:
– Hol voltál?
– Benn maradtunk a könyvtárban tanulni.
A robot erre odamegy a gyerekhez és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
… – Na, fiam ez egy hazugságdetektor robot, úgyhogy ne hazudj többet.
Hol voltál?
– Elmentünk Pistiékhez filmet nézni.
– Mit néztetek?
– Az Egri csillagokat.
A robot erre odamegy a gyerekhez és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
– Szóval, mit néztetek?
– Az Avatart, amit Pisti az internetről letöltött.
– Látod fiam, én a te korodban soha nem hazudtam az apámnak.
A robot erre odamegy az apához és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
– Na, látod.
A te fiad.
– szólal meg a feleség is.
A robot erre odamegy az asszonyhoz és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
Brezsnyevnek szobrot állítanak Moszkvában
Mivel nagyon jól sikerül az alkotás, a készítők úgy döntenek, hogy pályázatot hirdetnek, mely értelmében aki talál rajta hibát, az nagy jutalomban részesül.
Özönlenek az emberek, ám hibát senki sem talál benne.
Mígnem jelentkezik egy grúz paraszt, hogy ő két hibát is lát rajta.
Mindenki körülállja, hogy mi is lehet az.
– Az első, hogy ferdén van a nyakán a kötél!
– kezdi a paraszt.
– De bácsika maga nem jól lát.
Nincs is kötél a nyakán – válaszolják csodálkozva a szobor készítői.
Mire a bácsika:
– Na látják, ez a második hiba.
Két szőke nő utazik a buszon, ahol párás az ablak
Az egyik nő két pontot rajzol az ablakra és azt mondja:
– Itt fogok kinézni.
Mire a másik letörli a két pontot:
– Te itt nem nézel ki!
Két aggastyán, miután kissé beittak, elhatározták, hogy elmennek a kupiba
A madám, látván kikkel van dolga, végignézi őket, elmegy a szobalányhoz és utasítja:
-Menj tegyél be két felfújt guminőt egy-egy szobába az ágyba.
Ezek jó részegek, nem veszik majd észre a különbséget, meg minek fárasszam a lányaim hiába.
Ezek után betessékeli az aggastyánokat a szobákba, tegyék kedvükre, amiért ide jöttek.
Haza menet az úton megszólal az egyik öreg:
-Azt hiszem az én nőm már halott volt.
-Hogy-hogy, halott?!
Honnan képzeled ezt?
-Hát, meg sem mozdult szeretkezés közben!
-Lehetett volna rosszabb is!
Azt hiszem az enyém egy boszorkány volt!
-Boszorkány?!
Honnan veszed ezt?
-Tudod, még a bemelegítés alatt picit beleharaptam a fenekébe, erre szembefingott és kiszállt az ablakon!
Ráadásul magával vitte a műfogsorom is!










