Az íróasztalánál meghalt dolgozót 5 napig nem fedezték fel.
Egy kiadó vállalat főnökei azt próbálják megállapítani, miképpen fordulhatott elő, hogy egyik dolgozójuk öt napig halva ült az asztalánál anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, hogy jól van-e?
Az 51 éves George Turtlebaum, aki 30 évig korrektorként dolgozott egy new yorki cégnél, szívinfarktust kapott egy olyan úgynevezett "nyitott irodában", amit 23 másik dolgozóval osztott meg.
Hétfőn csendben "elpatkolt", de ezt egészen szombat reggelig senki nem vette észre, amikor egy takarítómunkás megkérdezte tőle, hogy miért dolgozik még a hétvégén is.
A főnöke, Elliot Wachiaski szerint:
"George minden reggel az első volt, aki bejött, és az utolsó, aki távozott, tehát senki nem találta szokatlannak, hogy végig ugyanabban a testhelyzetben van, és nem csinál szinte semmit.
Mindig elmerült a munkájában, és magánakvaló volt."
A boncolás kimutatta, hogy már 5 napja halott volt, miután szívinfarktust szenvedett.
Irónikus módon, George éppen orvosi szövegeket korrektúrázott, amikor meghalt.
Jótanács:
Lehetőleg bökd meg a kollégáid oldalát, időközönként.
Tanulság:
NE DOLGOZZ TÚL KEMÉNYEN:
ÚGYSEM VESZI ÉSZRE SENKI.
Vicc: Egy szobafestőnek segédre van szüksége, így elmegy a munkaközvetítőbe…
Ott kiderül, hogy nincsen szobafestő, viszont van egy állástalan nőgyógyász.
A szobafestő jobb híján felveszi.
Eltelik két hét, a szobafestő ismét megjelenik az irodában, ezúttal azonban kifejezetten nőgyógyászt keres segédnek.
Megkérdezi az irodavezető:
– Uram, most van két profi szobafestőnk, miért nem őket alkalmazza?
– Tudja, a múltkor kimentünk a lakáshoz, amit elvállaltam.
A tulajdonos nem volt otthon, nálam nem volt kulcs, szóval pórul jártam volna, de a nőgyógyász benyúlt a kulcslyukon és kifestette az egész lakást.
Vicc: Egy nap diktálás közben a titkárnő észrevette…
hogy főnöke nadrágjának cipzárja lecsúszott.
Mikor kiment a szobából, még visszaszólt:
– Főnök Úr, nyitva a barakkajtó!
A főnök először nem vette a lapot, de később rájött, hogy a cipzárjáról volt szó.
Úgy gondolta, viccesre veszi a figurát, és behívta a titkárnőt az irodájába.
– Kisasszony!
Amikor észrevette reggel, hogy nyitva a barakkajtó, látta a kommandóst is?
– Sajnos nem, uram – válaszolta a titkárnő.
– Én csak egy szegény hadirokkantat láttam, ahogy két homokzsákon üldögélt…
Vicc: – Jó napot kívánok. Okiratügyben jöttem.
– Hogyne.
Foglaljon helyet.
Tehát kérnék személyi igazolványt, jogosítványt, születési anyakönyvi kivonatot, útlevelet, egy 25-és egy 15000 Ft-os illetékbélyeget, 3 óránál nem régebbi AIDS-tesztet, veszettség és szopornyica elleni oltási bizonyítványt, valamint a különleges okiratkérő űrlapot kitöltve két példányban.
Ez utóbbit úgy szerezheti be, hogy elrepül Kuala-Lumpurba, aztán a Svongana utca hét alatt…
– Tessék.
– Tessék?
Mi az, hogy tessék?
– Tessék, itt van.
Fogja.
Ki is van töltve.
Malájul és magyarul.
– És kínaiul?
– Természetesen.
– Nem felejtette el kézitechnikával rákopírozni az ujjlenyomatát?
– Dehogyis.
Ott van mind a húsz.
A lábujjakat külön bejelöltem, hogy ne legyen gond megkülönböztetni.
– Szükség volna továbbá 6 x 9-es és 9 x 6-os fényképekre, melyek nyomon követik az ön egyedfejlődését csecsemőkorától napjainkig legalább félévenként.
– Milyet parancsol?
Színeset?
Fekete-fehéret?
– Vegyeset.
És, persze, háromdimenzióst.
– É'voilá!
– Most megfogtam.
Ez hamisítvány.
Mikor maga csecsemő volt, még nem is létezett háromdimenziós fotótechnika.
Ez egy annyira új eljárás, hogy még most sincs.
– De én számítottam rá, hogy kérni fogja, úgyhogy gyorsan kidolgoztam a módszert két szoptatás közt az újszülött osztályon egy lázlap hátára.
Úgyhogy ezek a világ egyetlen eredeti 3D-s fotói.
Parancsoljon.
– Ez nem igaz.
Létezik egyáltalán olyan papír, ami nincs magánál?
– …Hát…Az eredeti családi bárói oklevelünk elvitték a tatárok még 1242 végén.
Rögtön be is adtuk a pótlási kérelmet, de még nem értesítettek.
Nagy baj?
– Jajjj, de sajnálom.
Hát pont ez a papír nélkülözhetetlen lenne.
– Csak vicceltem.
Itt van.
– A francba.
A francba!
!
!
Hogy lehet, hogy bármit kérek, mindent előad?
Egy mobil irattárral közlekedik netán?
– Negyvenkét éve készülök erre a pillanatra.
Bejövök… Leülök… És nem lehet zavarba hozni, akármit kér.
Győztem.
Kérem azt az olvasójegy igénylő űrlapot.
– …Dehát…izé…elfogyott…
– Na ne vicceljen.
Ott van az a kétméteres stóc a bal kisujjától három centire, a tetején egy lap, sorszáma No.
0000001.
Mondja, miért nem akarja ideadni?
– Fogadtam a kollegámmal egy fagyiba, hogy nyugdíjig senkinek ki nem adok egy okmányt sem, akárhogy ügyeskedik is az illető.
Még három nap van hátra.
Van magának szíve?
– Hogyne.
Még papírom is van róla.
Adjam?
– Á, nem kell.
Itt az olvasójegy igénylő lapja.
Gratulálok.
– Hurrá, és most mi a teendő?
– Ha kitöltötte, kopogjon be azon az ajtón.
A kollegám, aki megesküdött a gyermekei életére, hogy még magának az Atyaúristennek sem fog kiadni olvasójegyet, majd tájékoztatja.
Egy nap diktálás közben a titkárnő észrevette…
hogy a főnöke nadrágjának cipzárja lecsúszott.
Mikor kiment a szobából, még visszaszólt:
– Főnök úr, nyitva a barakkajtó!
A főnök először nem vette a lapot, de később rájött, hogy a cipzárjáról volt szó.
Úgy gondolta, viccesre veszi a figurát, és behívta a titkárnőt az irodájába.
– Kisasszony!
Amikor reggel észrevette, hogy nyitva a barakkajtó, látta a kommandóst is benne?
– Sajnos nem, uram – válaszolja a titkárnő.
Én csak egy szegény hadirokkantat láttam, ahogy két homokzsákon üldögélt.
– Azt hiszem, magát keresik, mester – szól az ipari tanuló.
– Hogy-hogy azt hiszed??
– Hát mikor felvettem a telefont, valaki belekiabált, hogy "te vagy az, vén hülye?"
A vállalkozó odahajol titkárnője füléhez, és súgva kérdezi:
– Mondja Gizike, van valami programja ma estére?
– Nincs, főnök úr – válaszolja elpirulva Gizike.
– Akkor feküdjön le korán, mert már nagyon unom, hogy minden reggel elkésik!
– Nem lesz nagyon vékony ez a fal? – kérdezi a tulajdonos a kőművestől.
– Áh, dehogy uram, még rájön a tapéta is.
Főnök az újonnan felvett munkaerőnek:
– Tudja, mi itt az olyan munkásokat szeretjük, akik kellő felelőséget éreznek a munkájuk iránt!
Erre a munkás:
– Akkor én vagyok a maguk embere!
Az előző munkahelyemen bármi történt, mindig én voltam a felelős érte!
Két kémiaprofesszor találkozik:
– Szia!
Hát veled meg mi újság?
– Jaj, ne is kérdezd!
Pár napja valaki éjjel betört a kémialaboromba.
Most képzeld el!
Egyszerűen nem találok savakat.
A nyomozó kérdi a csinos titkárnőt:
– Hölgyem, nincs valami ötlete, hogy miért ugrott ki a főnöke az ablakon?
– Sajnos nincs.
Pedig olyan kedves ember volt.
A múlt hónapban vett nekem egy igazi szőrmebundát, ma pedig egy igazi gyémántgyűrűt!
Aztán azt mondta, szeretne velem lefeküdni, és megkérdezte, hogy mit kérek cserébe.
– És mit mondott neki?
– Azt, hogy az irodában mindenki 100 dollárt szokott adni…
A pályaudvar felé közeledik egy vonat. A bemondó már nagyon unta a szokásos…
szöveget, ezért a következőt mondta:
– Gyorsvonat érkezik az I.
vágányra.
A vágány mellett kérjük ne vagánykodjanak!
– Mi a különbség a mérnökök és a normál emberek között?
– ???
– Ha egy berendezés minden funkciója működik, akkor a normál emberek azt gondolják, semmit sem kell vele tenni.
Ha egy berendezés minden funkciója működik, a mérnökök azt gondolják, hogy a berendezésnek egyszerűen nincs még elegendő funkciója, és tovább kell fejleszteni…
– Drágám, már évek óta nem voltunk nyaralni…
Miért nem veszel ki végre két hét szabadságot?
– Nem akarok olyan sokat távol lenni a munkahelyemről.
– Miért?
Nélküled nem boldogulnának?
– De, igen, és nem akarom, hogy erre rájöjjenek.
Két munkatárs vitatkozik. Mondjuk nevezzük őket Tibornak és Andrásnak.
Tibor:
– Kérdezzük meg a boltban, és ha nincs igazam, akár le is köphetsz.
András:
– Tudod, mit:
most leköplek, és ha igazad van, majd leporollak.
