Lawrence Ellison, az Oracle cég vezetője mondta el a következő beszédet a Yale…
Egyetem végzőseinek.
Nem tudta befejezni, mert lerángatták a színpadról:
Ha előre tekintek, nem látok fényes jövőt, nem látok ezernyi kiemelkedő ipari vezetőt.
Most fel vannak zaklatva.
Ez természetes.
Mégis, hogy jövök én, Larry Ellison, aki kibukott az egyetemről ahhoz, hogy ilyen módon ítélkezzem a nemzet egyik legnagyobb presztízsű egyeteme végzősei előtt?
Megmondom.
Mert én, Lawrence Ellison, a bolygó 2.
leggazdagabb embere, kibuktam az egyetemről, és maguk nem.
Mert Bill Gates, a bolygó leggazdagabb embere kibukott az egyetemről és maguk nem.
Mert Paul Allen, a harmadik leggazdagabb ember, kibukott az egyetemről, és maguk nem.
És azért mert Michael Dell, aki jelenleg a kilencedik helyen áll, is kibukott.
És erősen tör felfelé.
Most nagyon fel vannak zaklatva.
De ez természetes.
Hadd bátorítsam önöket azzal, hogy nem hiába szerezték meg keserves munkával a diplomájukat.
Nem hiába töltöttek el 5 évet itt azzal, hogy jó munka morált tanuljanak, kapcsolatokat fejleszenek ki, és egy életre megismerkedjenek a terápia szóval.
Mindez nagyon jó.
Kell is majd a jó munkabírás.
Kellenek is majd maguknak a kapcsolatok, és bizony, kell is majd a terápia.
Mert maguk nem buktak ki, és sosem lesznek a világ 10 leggazdagabb embere között.
És bele kell törődniük egy patetikus, évi 200 ezer dolláros állásba, ahol is a fizetési csekküket egy volt évfolyamtársuk írja majd alá, aki két éve kibukott.
Most azon méláznak, hogy van-e még remény?
Nincs.
Maguk már végeztek.
Túl sokat abszorbáltak.
Már beépített sisakot viselnek.
Most azokhoz szólok akik még nem végeztek:
ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni.
Pakoljanak össze!
Menjenek el!
Ne jöjjenek vissza!
Valósítsák meg álmaikat!
Mert bizton mondhatom, hogy az a beépített sisak úgy fogja lehúzni magukat, mint most ezek a biztonsági őrök engem….."
Vicc: – Jean, miért hozott az egyik lábamra fekete, a másikra barna cipőt?
– Mert összesen két pár cipőt találtam a szekrényben uram, és a másik pár is ugyanilyen felemás.
Vicc: Az anyós meghívja a vejét ebédre. Eleve gyanús. Az asztalon kétféle kaviár…
lazac, mindenféle saláták, húsok, serpenyős krumpli, pezsgő, whisky, konyak, ami szem-szájnak ingere.
Hűha, anyós maga a bűbáj, majd valamiért kiszalad a konyhába.
A vő próbaképpen levág egy szeletke húst és odaadja az anyós macskájának.
A macska megeszi és feldobja a talpát.
Bejön az anyós, a vő a krumplis serpenyővel jól pofán csapja.
Mire a macska felpattan az asztal alól, és felüvölt:
– Yessssss!
!
!
!
!
!
Vicc: A kisfiú megkérdezi az édesapját, aki a konyhában mosogat:
– Apa!
Mi az, hogy bigámista?
– Bigámista?
Az olyan férfi, aki kétszer annyi edényt mosogat, mint én…
– Pistike, mondd meg szépen, mikor élt Petőfi Sándor?
– Nem tudom.
– De hát ott áll feketén-fehéren a tankönyvben.
– Ja, azt hittem az a telefonszáma!
Egy férfit elüt egy autó, eszméletlenül fekszik az úttesten…
Kiérkezik a rendőrség és a mentők.
A mentős föléhajol a férfinek, az meg hirtelen magához tér és felül.
Azt kérdezi:
– Mondják, mennyi az idő?
– Háromnegyed hat.
Mire visszahanyatlik:
– Jó, akkor lennének szívesek negyed óra múlva felkelteni?
Amerikába utazik a skót és egész úton azon emészti magát…
hogy milyen sok az útiköltség.
Amikor már majdnem a kikötőben vannak, észreveszi, hogy a hajó mellett felbukkan egy búvár és szépen kiúszik a partra.
Megvakarja a fejét, és így szól:
– Ha tudtam volna, hogy gyalog is lehet jönni…
A moziban épp elkezdődik a film, amikor a sor közepén egy szőke nő feláll…
és sűrű bocsánatkérések közepette elkezd kievickélni a sorból.
Az egyik néző megkérdi tőle:
– Mi az, miért megy ki, most kezdődik a film!
– Mert pont az előbb mondták be, hogy kapcsoljuk ki a mobiltelefonokat, én meg a sajátomat kint hagytam a kocsiban.
A sánta és a kancsal találkoznak az utcán. Odaszól a kancsal:
– Na és, hogy megy?
Felel a sánta:
– Ahogy látja…
– Mit mond a rapper kacsa?
– Hip-Háp.
Két rendőr járőrözik. Az egyik megpillantja a társa anyósát.
– Az ott az anyósod?
Mutass már be neki!
Mire a másik kinyújtott középső ujjal:
– Hé Mama!
Ezt Neked!
– Hogy hívják az őrült lovat?
– ???
– Pszicho-pata
A menyasszony fut az anyjához és kérdez:
– Anyu, anyu, én és a Pali vitázunk és nem tudjuk eldönteni, hogy melyikünknek van igaza.
Egyszerű kislányom, – válaszol az anya.
– Házasságkötés előtt neki, utána meg neked!
Nem is voltam berúgva!
-Komolyan mondod??
A földhöz vágtad a hörcsögömet,azt kiabáltad:
Pikachu téged választalak!
– Bebújtál a szekrénybe és legalább egy órát kiabáltad, hogy az átjáró Narniába nem működik!
… -Utána ordítottál az autómra OPTIMUS, tudom hogy te vagy az, alakulj át!
-Majd kiengedted a medencét, hogy keresed Némót!
– Hazafele átöleltél egy hajléktalant, mondva neki:
Dumbledore, te élsz??
Jenő bemegy a kocsmába, az egyik asztalnál ül a haverja és fülig ér a szája…
Jenő odamegy hozzá és megkérdezi:
– Hát te minek örülsz annyira?
– Képzeld Jenőkém, reggel takarítom a csónakomat és odajön hozzám egy szőke nő, hatalmas csöcsök, Jenőkém hatalmas csöcsök.
Azt mondja,bevinném-e a tóra csónakázni?
Hatalmas csöcsök, Jenőkém, érted?
Bementünk a tó közepére és mondom neki:
"Na, lesz szex, vagy úszás kifelé?
És nem tudott úszni, Jenőkém, nem tudott úszni!
Érted?
Másnap a kocsmában a fickó ül egy üveg konyak mellett és zokog.
Jenő odamegy hozzá és kérdezi:
– Hát neked meg mi a bajod, miért vagy így elkenődve?
– Jenőkém, ne is kérdezd.
Reggel, ahogy takarítom a csónakot, odajön hozzám egy fekete nő.
Kérdezi, hogy beviszem-e a tóra.
Ahogy a tó közepére érünk, kérdezem tőle, hogy szex vagy úszás.
Mire levetette a ruháját, és akkora farka volt, mint az evezőlapát!
Én meg nem tudok úszni Jenőkém, nem tudok úszni!
Érted?!










