Ma összebarátkoztam egy lánnyal a chaten.
Elég jól elbeszélgettünk…
és megadtuk egymásnak a facebookos elérhetőségünket.
Így kiderült, hogy meglepően sok közös van bennünk.
Ugyanolyan idősek vagyunk, ugyanabba az iskolába járunk, és a pasink is ugyanaz:(
Vicc: Sztorik 18+
Első barátommal 18 évesen egy nyári délután a szobájában egy pokróc alatt szeretkeztünk, félhomályban.
Egyszercsak nyílt az ajtó, félsüket-félvak nagymama bejött, felkapcsolta a villanyt, és nekiállt bepakolni a szekrénybe a vasalt ruhát.
Mikor végzett, lekapcsolta a villanyt, becsukta az ajtót, mintha mi sem történt volna.
Mi közben mozdulatlanná merevedve feküdtünk a takaró alatt és alig bírtunk magunkkal hogy ne ordítsunk a röhögéstől.
Vicc: Az amerikai humorista Bob Hope, körútja egyik állomásán ezt találta mondani:
"A szállodában olyan kicsi a szobám, hogy a patkányoknak is csapott a válla."
A szálloda igazgatósága nem volt túl lelkes, Hope menedzserét megfenyegették, hogy beperelik.
Másnap aztán Hope így kezdte a műsorát:
"Elnézést kérek a szállodától, tegnap azt mondtam, hogy a szobámban a patkányoknak csapott a válla.
Nem az…"
Vicc: A múltkor a strandon a 8 éves fiam feltűnően bámulni kezdett két csinos fiatal…
nőt, akik tangás bikiniben napoztak.
Ahogy nézte őket, néha fél szemmel rám sandított.
Már kezdtem felkészülni, vajon mit fog tőlem kérdezni.
Hamarosan a 2 hölgy felállt, összepakolt és elment.
Erre a kisfiam csillogó szemmel rám nézett:
– Apa, megehetem azt a csomag cukorkát, amit ott hagytak?
Miller úr eltörte a lábát egy balesetben, és pert indított a biztosítótársaság…
ellen, mondván, hogy valószínűleg örökre tolószékbe kényszerül, ezért megilleti őt egy magasabb összeg.
A bíróságon a biztosító orvosa közölte, hogy Miller úr lába szépen gyógyul, hamarosan újra tud járni, a bíró mégis megítélt neki 500 ezer dollár kártérítést.
A biztosító képviselője dühösen hagyta el a tárgyalótermet, és még búcsúzóul odaszólt a károsultnak:
– Ennyivel nem ússza meg, Miller!
Éjjel-nappal figyelni fogjuk minden mozdulatát.
Ha csak egyetlen lépést is tesz, nem csak visszafizettetem magával a pénzt, hanem fel is jelentem csalásért!
Na, mit fog most tenni?
– A feleségemmel utazni készülünk.
Stockholmba, Berlinbe, Rómába és végül Athénba megyünk.
Uram, nehéz meló vár önökre!
Iskolai sztorik, ellenőrzőbeírások:
"Sorakozó közben társát folytogatta"
Az OTP bank lakossági üzletágának ügyfélszolgálatán elhangzott aranyköpések:
– Jónapot, jó a reklámjuk!
Érdekelnének a hitelek!
– Köszönjük, milyen hitel érdekelné?
– Hát tudom, hogy úgysem lesz belőle semmi, mert nincs jövedelmem.
Szóval én valami járadékfélére gondoltam, havi százezer forint körüli összegre.
– Ilyen jellegű hitelünk nincs sajnos… És jövedelemmel is mindenképpen kell rendelkeznie a hitelfelvételhez…
– Hát, akkor marad a maffia…
– A legkisebb felvehető összeg 300 ezer forint.
– Nem baj, én úgyis csak 150 ezret szeretnék.
– Szeretnék tájékozódást és szakvéleményt kérni, hogy hogyan juthatnék egy kis pénzhez…
Üf:
Érdeklődnék azután a bizonyos hitel után!
Én:
Milyen hitelt szeretne?
Üf:
Hát aztat én honnan tudjam, azért telefonálok, hogy megmondja!
– Ingatlanfedezetes hitelnél a felvehető minimális hitelösszeg 500.000 Ft.
– Ennél nagyobb összeget nem lehet igényelni?
Ez lakásvásárlásra elég kevés!
Egy potenciális ügyfél második kérdése:
– Ha nem fizetem a törlesztőrészleteket mennyi idő múlva árverezik el a fejem fölül az ingatlant?
– Hol van fiókjuk itt Mezőludason?
– Sajnos Mezőludason még nincs fiókunk.
Melyik nagyobb város lenne jó Önnek a közelben?
– Hát Mezőludas.
– Hát, nem tudom, ki találta ki ezt az életkori határt… Egy 30 éves ugyanúgy meghalhat, mint egy 66 éves… A halál nem válogat!
– Lakásvásárlásra szeretnénk hitelt.
– Mekkora összeget szeretnének?
– 30 milió Ft-ot.
– Mekkora értékű lenne a megvásárolni kívánt ingatlan?
– Kb.
20 millió Ft.
– Nekem 100 ezer Ft-ra lenne szükségem.
– A felvehető minimális hitelösszeg 300 ezer Ft.
– Akkor nézzünk mondjuk 4 millió Ft-ot.
– A feleségemnek két munkaviszonyból származik a jövedelme.
Pénzügyi tanácsadó egy Bt.-nél, valamint takarít a MOL-nál.
– Adóstárs Önnel egy háztartásban élő személy lehet…
– Mondjuk a Fater?
Barátnőmmel a vasútállomáson találkoztunk…
s mivel mindketten szomjasak voltunk, bementünk a helyi Restibe, hogy igyunk valamit.
Ő ivott egy üdítőt, én meg egy pohár sört.
Vizet ugye nem iszik normális ember, mert mint köztudott, abban bas…k a halak.
Hát, ahogy így iszogatunk, és fogjuk egymás kezét, odalép hozzánk egy ősalkesz és megjegyzi:
– Szép dolog a szerelem!
– Bizony!
– mondom én.
– Egyszer én is voltam szerelmes!
– mondja – Pontosabban csak a farkam, de ezt a gondolatot gyorsan kivertem a fejéből!
Valós történet alapján
A német legyen ön is milliomos játékban egy férfi eléri a legutolsó kérdést, amivel a fődíjat vihette el és volt még egy telefonos segítsége.
A férfi felhasználja a segítségét és a feleségét kéri, hogy hívják fel.
A műsorvezető felhívta és elmondta neki, hogy ki ő és miért hívta fel, majd átadja a szót a férfinak.
– Szia drágám.
Csak azért hívlak, hogy te legyél az első aki megtudja, hogy megnyertem a fődíjat.- majd megjelölte az A-t és megnyerte a fődíjat.
Gyerekszáj – Részletek gyerekdolgozatokból eredeti helyesírással és…
fogalmazással
A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik.
Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban…
a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.
A nő hezitált, nem tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
– Úgy értem, – magyarázta a hivatalnok – van munkája, vagy csak egy…?
– Persze, hogy van munkám!
– csattant fel a nő – Anya vagyok.
– Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!
– hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.
A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:
"Hivatali Vallató" vagy "Városi Nyilvántartó".
– Mi a foglalkozása?
– kérdezte.
Hogy mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom.
Csak úgy kibuktak belőlem a szavak:
– Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.
Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat.
Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
– Megkérdezhetem, – kezdte a hivatalnok érdeklődéssel – Pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
– Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom, a házban és a házon kívül).
A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány).
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier, és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.
Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim:
13, 7 és 3 évesek.
Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (a 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát tesztelt.
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!
Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.
Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier!
Különösen, ha egy cím is van az ajtón.
Valós sztorik
A barátnőm múltkor találkozott egy pasival.
4 órától éjjel fél 12-ig beszélgettek.
Egy-egy háromdecis ásványvíz mellett.
Közben meg a srác előadta, hogy milyen gazdag.
Megtörtént
Társkeresőtől kaptam meg egy srác számát, beszélgettünk, megegyeztünk egy randiban is.
Előtte még újra hívott, és szóba került, pl.
hogy szereti a rendet.
Na jó, gondoltam, ezzel magam is így vagyok, bár egy gyerek mellett nem lehet minden mindig tökéletes.
Akkor mondtam le a randit, amikor említette, hogy anyukája nála kifogásolni szokta, hogy miért kell egyenesre fésülni a szőnyeg rojtjait.
Újabb jelei annak, hogy megöregedtél:
– Nem tudsz egy jót szunyókálni ebéd után, mert valaki mindig megbökdös, nem haltál-e meg.
– A legjobb haverod egy feleolyan idős lánnyal randizik, ami ráadásul már nem is törvénytelen.
– A karod már túl rövid ahhoz, hogy megfelelő távolságban tartsd magadtól az újságot.
– A nyakkendőd vége már meg sem közelíti a nadrágod tetejét.
– A füleden több szőr van, mint a fejed többi részén.
– Ha valakitől azt kérded:
"Milyen a füved?", akkor a kertjében található gyepre gondolsz.
Egy francia menyasszonyt a saját esküvőjén tartóztattak le 1995-ben…
mert leszúrta újdonsült férjét a tortaszeletelő késsel.
1996 október:
az angliai West Yorkshire Normanton Parish templomban Rodney Chapman atya megbotlott a Bibliában, elesett és eltörte a lábát.
Vérző arccal összeadta a fiatal párt, majd bevonult a kórházba.
IV.
György és Caroline hercegnő házassága sajnálatos malőrökkel kezdődött 1795-ben.
A vőlegény annyira részeg volt, hogy két segítője cipelte az oltár elé.
Később, már a szertartás alatt a leendő férj felemelkedett, hogy meglépjen a házasság elől, de apja, III.
"Őrült" György király gyorsan odalépett hozzá és visszanyomta székébe.
Amikor a szertartást vezető érsek megkérdezte az összegyűlteket, hogy bárki is látja-e valami akadályát a frigynek, a vőlegény zokogni kezdett.
A nászéjszakán, miután rövid látogatást tett a nászágyban, a férj elaludt a kandalló mellett.
Maria del Pozzo della Cisterno hercegnő sosem felejtette el Amadeoval, D´Aosta hercegével kötött frigyét.
Az 1867 május 30-án, Turinban rendezett esküvő előtt a hercegnő szobalánya felakasztotta magát, a palota kapuőre elvágta saját torkát, a ceremóniát felügyelő ezredes napszúrás miatt összeesett, a pályaudvar főnöke a nászútra induló pár vonatjának kerekei alá esett, a király főtanácsadója leesett a lováról és meghalt, a vőlegény tanúja főbe lőtte magát.
Ezeket leszámítva, minden simán zajlott…
--[googlesitekit-end-of-content]-->










