Nyáron, nagy melegben mentünk bevásárolni.
Ahogy bekanyarodtunk a Tesco parkolójába, a kormány gömbcsuklója kiugrott.
A férjem nagy nehezen azért beparkolt, mondta, hogy amíg bevásárolok megjavítja a kocsit.
Ahogy visszafelé toltam a bevásárlókocsit,láttam, hogy az autónk eleje fel van emelve, és alatta fekszik a férjem.
Kilóg a kocsi alól két szőrös lába, és rövidnadrágjából kikandikál a szerszáma.
Néhány szájtáti meg ott vigyorgott.
Leguggoltam, és egy gyors mozdulattal visszapakoltam a helyére.
Ahogy felálltam, ott láttam állni a férjemet az autó túloldalán.
Hosszúnadrágban!
Rövidnadrágban a szerelő volt.
Három öltéssel kellett összevarrni a homlokát, meglepetésében úgy beverte a fejét az alvázba.
Vicc: Egy híres olimpiai atléta összegyűjti a barátait…
szurkolókat és riportereket a luxus villájában, hogy ünnepeljék a kiemelkedő eredményeit.
Mondja a barátainak:
– Már nagyon unom ezt a sok pletykát a hormonokról és szteroidokról, ha nyersz akkor mindenki azzal vádol, hogy csak azért nyertél mert azokat használtad.
Ebben a pillanatban belép az atléta mamája, kezében egy egyméteres uborkával.
– Édes fiam, már számtalanszor kértelek, hogy használd a fürdőszobát és ne a kertbe menjél pisilni!
Vicc: Két beteg találkozik:
– Ah!
Rég láttam!
– Régen én is!
Vicc: – Édes kicsim! Kedves kis kincsem… Cuncimókusom!
– Na, mit akarsz Mari?
– kérdi a férj.
– Tőled semmit, a kutyához szóltam!
Az öreg székely megy szekérrel a göröngyös úton. Arra bringázik egy formás…
fiatal menyecske.
Nagyon hepe-hupás az út, hát a menyecske felborul, és kilátszik mindene.
Amint melléér a székely, így szól:
– Látja bácsikám, hogy milyen pechem van?!
Erre az öreg:
– Láttam amit láttam, de ezt nálunk máshogy híjják.
– Doktor úr, a férjem egy hét óta liftnek képzeli magát.
Doktor:
– Sebaj, küldje be hozzám egy agyvizsgálatra.
– Ez lehetetlen.
– Miért?
– Mert a maga emeletén nem áll meg!
– Mi az? Használat előtt merev, használat közben nedves és használat után…
csöpög?
– ???
– Esernyő…
Két nő beszélget, megkérdezi az egyik:
– Van melled?
Mire a másik:
– Van.
Első:
– Akkor miért nem hordod?
Bormann hajnali három órakor durva dörömbölésre ébredt. Amikor ajtót nyitott…
egy vattakabátba öltözött idegen férfit látott, sílécekkel a lábán, ejtőernyővel a hátán.
– AZ ELEFÁNTOK ÉSZAKRA MENNEK!
!
!
– mondta az idegen nyomatékosan, erős orosz akcentussal.
– Az elefántok elmennek a francba!
– mondta bosszúsan Bormann.
– Stirlitz egy emelettel feljebb lakik!
Két csiga áll az autópálya szélén és merengve nézik a másik oldalt:
– Átmegyünk?
– Oda születni kell…
– Sajnos, a gyerek elég rosszul fekszik – mondja az orvos a kismamának.
– Hát persze!
Ha arra az estére gondolok, a Trabantban…
Egyik reggel, mikor összefutnak, a tücsök megszólítja a százlábút:
– Jó napot, kedves százlábú szomszéd!
Hol van a kedves felesége?
Már napok óta nem láttam…
– Ne is mondja – jajdul fel a százlábú -, elment cipőt vásárolni, és nagyon szeret próbálni.
Egy vendég csodálkozva látja, hogy a kínai étteremben az evőpálcikák helyett…
villát adnak az étel mellé.
Mikor megkérdi a pincértől, az így válaszol:
– Evőpálcikát csak külön kérésre adunk.
– De miért?
Ígyl egy emberrel több kell, aki mosogatja a villákat.
– Igen, de ha mindenkinek evőpálcikát adnánk, akkor hárommal több ember kellene, aki az asztalokat takarítja…
– Hogyan osztályozzák a férfiak a nőket?
– Nagy, nagyobb, jaj Istenem hol vagyok?
Öreg székely ballag az úton, egyszer megáll mellette egy autó.
– Mondja, bátyám, messze van ide Kolozsvár?
– Hát, van az vagy negyvenezer kilométer.
De ha amarra megy, akkor elég lesz harminc is.
Két fiatal srác beszélget:
– Hallom, egy nő az autós oktatód!
Hogy tetszik?
– kérdi az egyik.
– Parkolni még nem sikerült megtanulnom, de már profin kifestem magam a visszapillantó tükörben.
Egy pasi bemegy a kocsmába, odamegy a barátjához:
– Nagyon elegem van az anyósomból.
Szerinted mit csináljak?
– Vegyél neki egy trabantot, aztán majd jól összetöri magát.
Egy hónap múlva jön vissza a pasi:
– Hát a terved nem vált be a trabant összetört de ő sértetlenül megúszta.
– Akkor vegyél neki egy Suzukit.
Egy hét múlva megint jön:
– Már megint összetörte az autót de magát sajnos nem!
– Értem.
Akkor vegyél neki egy jaguárt.
A pasi jön egy nap múlva:
– Király!
A jaguár már a garázsban széttépte!
Külföldi sportriporterek érdekes mondásai:
És itt jön Moses Kiptanui, a 19 éves kenyai, aki pár hete töltötte be huszadik életévét.
(David Coleman)
Nagy előnyt jelent neki, hogy a gátat mindkét lábával képes átugrani.
(David Coleman)
És most pont ugyanaz a sorrend mint a startnál, csak a versenyzők mások.
(Murray Walker)
Esélytelen helyzetben voltam, így büszke vagyok hogy nyertem, ahelyett hogy vesztettem volna.
(Frank Bruno)
Ott van Brendan Foster egyedül, 20000 emberrel.
(David Coleman)
Szeretném megköszönni a szüleimnek, különösen anyámnak és apámnak.
(Greg Norman)
Előfordulnak sérülések és halálesetek a boxban, de egyik sem súlyos.
(Alan Minter)
Figyeld az időt.
Ez visszajelzést ad, hogy milyen gyorsan futsz.
(Ron Pickering)
Csak centikre volt attól, hogy milliméterre pontos legyen.
(Ted Lowe)
A Queen's Park oválpálya, mint a neve is sugallja, teljesen kerek.
(Tony Crozier)
Ali megy a sivatagban komótosan a tevéjével…
Egyszer csak megszólal egy égi hang:
– Ali, szállj le a tevédről!
!
!
Ali engedelmesen leszáll.
– Menj balra tíz lépést, áss és kincset találsz!
!
!
Ali szót fogad és csak ás, csak ás, csak ás, egy napig, de semmit nem talál.
Felül a tevéjére és átkozódva tovább megy.
Égi hang:
– Hi-hi-hi…
Alig megy egy fél napot, az égi hang ismét megszólal:
– Ali, szállj le, menj jobbra tíz lépést, áss, kincset találsz!
!
!
Ali megint szót fogad, de egy nap ásás után megunja, felmászik a tevéjére és szitkozódva tovább baktat.
Égi hang:
– Hi-hi-hi…
Alig megy egy fél napot, megint megszólal az égi hang:
– Ali, szállj le, menj hátra tíz lépést, áss, kincset találsz!
!
!
Ali engedelmeskedik, elkezd ásni és alig dob félre egy pár lapát homokot, talál egy ládikát tele arannyal!
!
!
Örömében táncot jár, ujjong, kiabál.
Erre megszólal az égi hang:
– Az anyját, ennek mekkora mákja van!
!
!
Mi a különbség a transzvesztita és egy emós között?
Emós:
– Depi vagyok és öngyi leszek.
Transzvesztita:
– Peti vagyok és Gyöngyi leszek.
--[googlesitekit-end-of-content]-->










